Vannak arcok
kik kedvesek
nekem.
Lehunyom
szemem
elém
képzelem.
Próbállak látni
téged is
Anyám!
Jönnek, jönnek
a képek,
régik, ismerősek.
Félreteszem!
Rájuk majd
máskor
emlékezem.
Most te hiányzol!
Kereslek, kutatlak
arcodat nem lelem,
kereslek szüntelen..
csak a fiók alján
találok rád.
Hányszor tettem fel
ostoba kérdéseket.
A kor amelyben éltél s
amelyben élek én,
adott rá feleletet.
Benned éltem,
hozzám vándorolt géned!
Most bennem élsz! Te
Születsz ujjá !
Én nem.
6 hozzászólás
Drága Zsófi!
Szép emlékezésed méltó az anyák napi ünnephez.
Szeretettel ölellek: Ica
Köszönöm szépen drága Ica !
Kedves Zsófi!
Az emlékek…
nagyon,nagyon érintö írás!
Szeretettel:sailor
Köszönöm szépen.
Kedves Zsófi!
Érdekes megközelítése a versed az anyák szerepének. Minél idősebbek vagyunk annál inkább kezdünk hasonlítani a szüleinkre. Már én is elcsodálkozom néha rajta, hogy milyen sokan vagyunk a tükörbe, ha bele nézek. 🙂
Judit
Kedves Judit !
Örülök a hozzászólásodnak,Judit. Egészen megvigasztaltál, jól estek szavaid. Az összehasonlítási alap az én esetemben , mint ahogyan a versemben is írtam, a régi fényképek, azért mert abban a pillanatban az emlékezetemben hiába kerestem az anya képet, nem találtam.Annyira rég volt!
Köszönettel, Zsófi