Varázstea

Odakünn a tél egyre szótlanabb, egyre árvább,
bent szerető szívek a karácsonyfát csodálják.
Béke van, templomi csönd, idill, meghitt hangulat,
lágyan dúdolnak az angyalok. Hallod hangjukat?

Fűszeres illat kavarog, az orrunk facsarja,
fahéj ízű, forró teát kanalunk kavarja.
Lassan kortyoljuk, közben átkarol a boldogság,
hallani a vadul kalapáló szívdobogást.

Meleg kandallónk előtt ülünk bársony kanapén,
lelkünkben lángba borul a varázsos gyertyafény.
Gondolatunk egy pillanatra a múltra réved,
az óév szarkofágba csomagolva ér véget.

Szélesre tárt ajtónkon beköszöntött a remény,
koccintunk, s kezdünk egy új, álmokkal teli regényt.
Közben odakint a hó elkezdett szemerkélni
és elkezdtük a jelent bizakodón megélni.