Zöld és szürke. Múltillatú kőfalakkal határolt.
Lármás-csöndes cipőtalpak lépteinek alátolt
város ez az imaház, mit sokan hívnak Pécsnek.
Leültem és körülnéztem. Azt reméltem, elhiszem
mind az összes néma sóhajt, mit hallottam. S elviszem
félholdaktól keresztekig, mint leégett fáklyát.
Csalódott és reményteli. Ezt olvastam szemekben,
messiást meg prófétát is kihallottam szelekben.
Égre néztem, s úgy éreztem, kupola van fölöttem,
bigottul és hitetlenül. Szépségben is ködös, rút
korántartók mind a házak, szenteltvíz a szökőkút.
Nem értettem. Bizonyára rossz könyvekből tanultam…