Vég nélkül

Dobog a szívem, vadul dobog,
Sebzett a szívem, a lelkem zokog:
Hangja, mint fagyott folyón a rianás,
Nem tudja jön-e, lesz-e olvadás?

Esdekel, rikoltja titkolt fájdalmát,
Rejtené, de nem tudja, kínzó bánatát.
Jégpáncél tartja rabságban zúgó habjait,
Fájdalom és kín övezi partjait.

Dobog a szívem, vadul dobog,
Sebzett a szívem, a lelkem zokog.
Kegyetlen a sors, mit reám mért:
Meghalok, meghalok egyetlen csókodért!

Ébren, nappal is Rólad álmodom…
Átjárja testem hideg és izzó nagy fájdalom.
Sikolt a lelkem, keserű könnyem pereg,
Miért, miért nem lehetek Veled?

Hozzád esdekel a szívem, rikoltja titkolt fájdalmát,
Hívjál ’s én rohannék hozzád,
Mint jégpáncéljától szabaduló folyó a rónán át…
Olvaszd fel a jeget, mely szívemet bezárta,
Tán elég lesz szemednek egyetlen meleg pillantása!

Félek, sorsom kegyetlen, életem alkonyba hull…
Titkon mégis remélek,
Hátha szerelmed elűzi a sötétséget!
Szólj hát, feladnék mindent Teérted,
Mert szerelmem izzó lánggal éget.
Esdekel a szívem szerelmedért,
Szerelmet kínál, szerelemért!

Mikor szemem először szemedbe nézett,
Szívem már régóta ilyet nem érzett,
Tudtam nyomban, álmaimban Téged láttalak…
Viszonzod-e majd olthatatlan vágyamat!

Dobog a szívem, vadul dobog,
Érted, csak titkon érted lobog.
Azóta kínzó kétségek közt élek:
Szabad-e? Lehet-e? Szeretni Téged…

A neved ritmusát hallom, ahogy dobban,
Naponta százszor, ezerszer zengi,
Da’- di… da’- di…, szeress jobban,
Igéző szemed nem tudom feledni!

Dobog a szívem, bolondul jár,
Mindig Rád, csak Terád vár,
Dobog, még dobog, sajgó szívem,
Mondd, mondd ki hát, mi lesz velem?