Végtelenből született semmiség,
Az útján járó tehetetlenség,
Ólom lábaival lépkedő idő,
Vadul szaladó emberevő.
A történelem kócos haját fésüli,
Pillanatávaval az ezredeket eltűri,
Vágtat az elmúlás folyosóján,
Piszmogó önmagát megtorolván.
Támadj idő! Harcolj magaddal,
Vetekedj, órákkal, percekkel, szavakkal.
Habár az ember formába öntött,
Ketyegve, kattogva az idődet töltöd.
Rég fényben, és sötétségben mértek téged,
Ma az ember számlapokban réved.
Másodperc, és perc zakatol a világban,
Digitális időrend száll az imákban.
Emlékezz te üvegbe zárt homokidő,
Parány hegyei csúcsán lepergető,
És ha már elfogy az idő homokszeme,
Az lesz a világ vége, s új kezdete.