Rohantunk aztán mégsem
csontunkról lefoszlott végleg
átlátszó lett a semmi lényeg
fakó harcokat vívtunk hiába
üres zacskók zörögtek a nyárba’
áztattuk lábunk a pocsolyába’
aztán újabb erőre kapva
gázoltunk a homoksivatagunkba’
kitűztük kapunkra végső viadalunk ma
az ősz homályába fúlva
levegőt pislákolva fújva
egymásnak ugrottunk újra és újra…
6 hozzászólás
Szia Edit!
Tetszik a versed, amely költőileg fogalmaz meg egy nagy társadalmi problémát: hogy a mindennapok nehézségeitől gyötört lelkek egymásnak esnek, ahelyett hogy egymást segítenék…
Elárulom, hogy a bemutatkozó versed is nagyon tetszett: a szárnyalni vágyó, emelkedett, ihletett lélek megnyilvánulása ez. Igen, fölül kell emelkedni a földi "lármán", és odafönt dallamként zenghet bennünk az, ami "idelent" csak szürke, leírt szó. Lelkesítő vers, mely arra ösztönöz hogy ami bennünk van és kikívánkozik belőlünk, azt ne nyomjuk el és ne is hagyjuk elnyomni, hanem törkedjünk a kibontakoztatására. Többször is elolvastam.
Üdvözlettel: Attila
Kedves Attila!
Köszönöm, hogy időt szakítottál az olvasásra nálam. Igen, jól értelmezted versem mondanivalóját.
A bemutatkozó gondolatom nekem fontos. Megerősít abban, amit Te is leírtál. Írni addig amíg lehet, amíg ihlet csorog a véráramlatomban, amíg áldás van a szavakon addig a békét is megtalálhatom. Erőt ad, a mindennapok nehézségeinek elviseléséhez. Hisz könnyebb kívülről látni a problémát, felülről ahol az Angyalok élnek. Ez volt a misztikus része.
Viszont én roppant egyszerű lélek vagyok, írok, mert az jó! 😊
Szeretettel: Edit
Kedves Edit! Tetszik a versed. Én azonban úgy érzékelem, hogy nem valami arisztokratikus magasságba emelkedsz fel az írással, hanem az életet a maga valóságában látó ember ítélőképességével, aki ráadásul maga is megmerítkezik időnként ebben a zűrzavaros világban.
Ráadásul az írással, az írás kényszerével mintha egy-egy darabot lefosztanánk magunkról, ahogy írod, egészen a csontig. És ez szerintem nem a béke, hanem örök harc. De jó.
Üdv: Kati
Szia Kati!
A válaszom egy részében elvonatkoztattam a verstől, amikor a békét említettem, az csak az írásra vonatkozott. Az írás jó érzést “ békét “okoz egy időre, akkor is ha negatív töltetű az esemény.
Teljesen jól látod a vers lényegét, igen örök harc…
Kedves Edit!
Versednek lényegére leginkább a címe emlékeztet (engem, lehet mások másképp vannak ezzel) olvasás közben, és átgondolás, megélés után. Miközben beszéltek hozzám a sorok, újra és újra a címre néztem a hármas pont után.
Szeretek belebújni bonyolult szövegekbe, mintha ruhapróbát tartanék: én magam hogyan tudnám ezt hordani, viselni, hogyan tudnám magamévá tenni. (A "mit mond nekem" és a "mit mond valójában" olykor nagyon-nagyon különbözhet egymástól.) Azt mondod, egyszerű lélek vagy, ez a vers mégsem egyszerű. Ahogyan nem egyszerű ez a végtelenített játék sem, ez a végtelen küzdelem.
Ha nem mondtam volna: tetszett, nagyon, és gratulálok.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
“ Mit jelent valakinek “ és “ mit mond valójában” közt valóban lehetnek különbségek, néha óriásiak is.
Ha azt mondom egyszerű lélek vagyok, valójában lehet az ellenkezője is annak aki nem ért meg.
Ha valakivel beszélgetünk, mondhatjuk aaaá milyen bonyolult ember, pedig “ csak” nem tudunk ráhangolódni. Jön valaki más és elkezd beszélgetni azzal az emberrel akivel mi nem tudtunk szót érteni, látjuk milyen jól elnevetgélnek, akkor ők ketten bonyolult emberek? Ténylegesen nem értelmezhető könnyen az “egyszerű “ jelző sem, vagy én vagyok megis túlságosan bonyolult?! 😊