A tél mára fogatlan kutya lett,
koszlott bundás, vérző ínyű pára.
Szájából a jéghideg lehelet
deret von a tavasz ablakára.
Gazdátlanul, szűkölve bolyong a
zúzmarás, hajnalba halt tereken.
Se holnapja, se elásott csontja –
ha majd vége, csendben elvermelem.
8 hozzászólás
Remek ez a metafora, nagyon jó vers, Netelka!
Köszönöm, örülök az elismerésednek!
Kedves Netelka!
Tetszenek a képeid! Vesszen a tél, éljen a tavasz:)
Üdv: Borostyán
Így van :)) Köszi 🙂
Érdekes, nem a szokásos "jaj de szép a tél", csak az utolsó szóval nem vagyok kibékülve, mert elvermelni zöldségeket szoktak. Az "eltemetem" lenne a javaslatom.
Üdv,
Poppy
Én azt hittem, hogy a kutya is elvermeli a csontját… Ez így helytelen?
Én még sose hallottam kutya vonatkozásában, de ha te igen… Meg kéne kérdezni egy kutyatulajt. 🙂
Puszi,
Poppy
Én az vagyok 😀