Veled töltöm meg a sötétséget,
bőröd vonja huzatba a párnát,
jelenlétedben hiányod éget,
ha nem vagy itt, holtak vére jár át.
Hangtalanul is hozzád beszélek,
a kávéban szemed barnasága
magukba fúlnak az öröklétek
ha nem benned nyílik a bejárat.
Keresem a legjobb fonémákat
de csak emberi szennyet találok
ami úgysem írja le, milyen vagy.
Rajtam át a te folyamod vágtat
valóságba öltöznek az álmok
érintésed egy percre el nem hagy.
4 hozzászólás
nagyon erzeki a versed tetszet nagyon szia
Kedves Balázs!
Jók a képeid, s az első két versszakban a rímek is megállják a helyüket. Az utolsó kettőben kicsit döcögnek… A szonett-forma megvan, a tartalom alapján én mégsem sorolnám oda… Valahogy nem elég magasztos ahhoz, de ez csak a szubjektív véleményem:)
Üdv: Borostyán
Szia!
Nekem meg pont az utolsó 2 vsz tetszik, nem az egész 6 sor, hanem mondjuk úgy 4 belőle 🙂 de az nagyon. A legjobban az tetszik, ahogy a fonémákat szóra a folyamod vágtat rímel… még az F is egybecseng a két szó elején, nagyon zenei.
Viszont kis ejnye: mi az hogy "hiányod éget" (még akkor is ha jelenlétedben-nel ellentételezve abszurdnak hat) – ilyet te nem írhatsz le, ez túl egyszerű kép. Tessék szebben. 🙂 Neked megy. 🙂
Ami még tetszett: "a kávéban szemed barnasága" – ez jó, ez mai-hétköznapi és mégis szép hasonlítás. Viszont az utána jövő két sort nem egészen értem, de ez legyen az én bajom 🙂
…remélem egy percre el nem hagyja ez a vers vagy a Terád gondolás azt, akiről szól, megérdemelnéd 🙂
üdv szeretettel
Zsázsi
Kedves Balázs!
Ez gyönyörű!
Nagyon tetszenek a hasonlatok!
Szeretettel:
A.S.N.