A képzelet szülte az előadást, melynek színpadán Te állsz. Vakít a lámpa fénye, egód romokban…a szöveg ..hogy is van?? Barátságos meleg fény szűrődik ki, a súgólyukból
de a hangokat, amit kimondanál, már nem követi az akusztika
Magányod félelmetesen magára maradt, mint az élet alkonya.
Nem is látod, fel sem fogja szemed, hány néző az, aki a padsorok közt ténfereg. Ezeknek mondjam el a monológot, amit tudtam, de már fátylat borított rá a homály, minden zavaros…
Most én itt maradhatok,..vagy mehetek…
Maradok! Velem vannak az emlékeim, kedves képek, szeretem Őket,
Hiába fordultok el Tőlem, ma este meg kell hallgatnotok…
Pont azért…mert én is Veletek vagyok…
7 hozzászólás
Szia!
Milyen jó, hogy úgy döntöttél, hogy maradsz az élet színpadán. A darabot végig kell játszani, a szöveget el kell mondani, mert van egy pont, ahol a színész és a nézők eggyé válnak. Nagyon jó lett a versed.
Szeretettel: Rozália
szép lett, dinipapa
jó gondolatok szépen megfogalmazva
Az élet bizonytalan, éppen azért szép, mert még bármi lehet. Ez a fontos amit itt te leírsz, hogy ne próbáljunk elmenekülni, ha valami nem úgy megy ahogy mi szeretnénk. Szép vers. Era
Nem feledheted a múltat, de ami fontos, az a jelen. Mégis, a múlt adhat erőt és kitartás a jövőhöz.
A jelen szépségeit csak élvezni kell, a nehézségeit pedig csak egyszerűen megoldani. Csak! 🙂
Remek gondolatokat írtál kedves Dénes!
Köszönöm Kedves Krampuszka!
És mindenkinek köszönöm aki olvasott!!
Dinikém! Minden színpadon leszalad egyszer a függöny, minden színdarab egyszer végetér, de az élmény még sokáig bennünk él…s jó rá visszagondolni, s kell is…de jön a következő előadás, mely lehet még fergetegesebb lesz..mert a színdarabok ilyenek, egyik túlszárnyalja a másikat…s az élet színpada nyitott mindenféle előadásra, örömet, bánatot kínál…kérdés melyiket akarjuk..
Gratulálok az íráshoz!:)