Mert bennünket már nem néz az idő,
nyirkossá váltak szép mondataink,
csendre immár a temető tanít,
nem vár a holnap és ködben a jövő…
Suttognak még néha, volt szerelmeink,
s minden, ami szép ezen a világon,
visszatérnek, mint kései nyáron
ifjú illatokban fürdő álmaink…
A nyíló virágok az avar között,
Sziromszemeinkben fürdik még a fény,
– Ó örök ifjúság! Hiú remény -,
s a táj, ha őszi pompába öltözött,
mintha csak dalolná sok hulló levél,
ezen a világon semmi nem örök…
7 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon szeretem költői világodat, ezeket a sorokat is nagyon jó volt olvasni, hiszen ilyen vagyok én, szeretek elidőzni a bölcs dolgok felett.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Mindig nagyra értékelem ha azt érzem, hogy megértettek!
Tisztelettel köszönöm a kitüntető figyelmedet!
Üdv andrás
Kedves András!
Versed – egy gyönyörű Shakespeare-i szonett. Nekem nagyon tetszik, nehéz választani, melyik rész, talán mégis:
" visszatérnek, mint kései nyáron
ifjú illatokban fürdő álmaink…"
Élvezet volt olvasnom,
szeretettel: Kata
Kedves András!
Mint mindig most is csakis szépet alkottál. Az idő és az ősz szépen összefonódik, harmónikus egyveleget alkot. Üdvözöllek: Szilvi
Kedves Kata ss kedves Szilvi, koszonom a figyelmeteket…
Udv Andras
Gyönyörű szonett kedves András !
Ritkán vagyok, de érdemes volt benéznem hozzád.
Szeretem az írásaidat, van még mit bepótolnom 🙂
Szeretettel : Zsu
Örökzöld téma.
Visszavonhatatlanul öregszünk.
Bár a fáradt fák csak
nyugovóra térnek,
utolsó szó joga
nem járhat a télnek…
(Szeretem a szép verseket! Üdv.: Á.E.)