Holdbeli tájnál is sivárabb,
nincs lábnak, sem keréknek nyoma.
Minden fát részvétlen kivágtak,
élőnek itt már nincs otthona.
Mérgező folyók kiáradtak,
az óceánok hullámain,
szemét szigetek megmaradtak.
Életünk élő atomjain,
már nem osztozkodik senki sem.
Lelkeknek sincs leszálló pálya.
Nincsen már élő sem. Névtelen
áll az embernek szobor mása.
Már olyan sincs, aki sírjon itt.
Halott a táj, halott az élet.
Nincs Ádám, Éva, sem balga hit,
csak puszta kő, mit a Nap eléget
1 hozzászólás
Kedves Jenő!
Szomorú világvége képet festettél elénk, de a világvége nem lehet sem szép, sem örömteli.
Szeretettel: Rita 🙂