Hirtelen ereszkedett fölém a néma est,
reszkető falevelekre az eső tükörfényt fest,
egyedül bolyongok, az útra simul a szél,
magányos tücsök ciripel, búsan zenél.
Sárgán virít az eperfa, a házfalon vadszőlő piroslik,
szárad a vén diófa, sorsába belenyugszik,
most a dombtetőn ül őrjítő gyászos csend,
fölötte szelíden eső nedves kalapja leng.
Ül egy ifjú felhő, lóbálja a lábát,
míg csak el nem éri egy fa gyönge ágát,
odalenn színes leveleket szél kavar,
letört száraz ággal játszik a rőt avar.
Kézen fogva jön sietve a zápor a széllel,
a ahogy átszalad a porlepte fakó réten,
mögötte ott suhan boldogan a remény,
a dombok felett még visszamosolyog a fény.
8 hozzászólás
Nagyon szép képek!
Tetszett,hogy a remény´ott suhan boldogan´
a fénnyel
Gratulálok:sailor
Kedves sailor köszönöm véleményedet.
Szeretettel: Györgyi
Kedves Györgyi, csodaszép a versed. Mesélnek a sorok, igazán gyönyörűek, meghittek a képeid, mint egy valóságos festmény. Több hasonló kvalitású versedet olvastam, Te ennek vagy a mestere.
Gratulálok, nagyon szép alkotás.
Zárójelben jegyezném meg, hogy a negyedik versszak második sorában dupla "a" van. Bizonyára elgépelés, nem tudom, mi akart lenni helyette. Szerintem " s ahogy", mert a két betű szomszédos a klaviatúrán, és így lenne szép. És még egy: ugyanebben a sorban a porlepte után vessző kívánkozik, mert ez jelző halmozódás: "porlepte, fakó réten" Persze ez semmit sem von le a versed szépségéből, de tudod, a moderátori vér nem hagy nyugodni. Szeretettel olvastalak? Zsolt
Kedves Zsolt örülök, ha így látod. 🙂
Ismét igazad van, elnézést, hogy nem vettem időben észre.
Szeretettel: Györgyi
Kedves Györgyi!
Szépséges versedhez szeretettel gratulálok: o ( Ica
Kedves Ica hálásan köszönöm.
Szeretettel: Györgyi
Mea culpa, mea maxima culpa. Elfelejtettem értékelni a vesedet, pedig nálam max 5, azaz öt pontot ér :))) Zsolt
Köszönöm. 🙂