Néha-néha visszanézek
ifjúságom világába…
Nem látok én zöld réteket,
kereshetem, mindhiába.
Csak álmokat, azt találok,
lágyan ringót, forrón vágyót,
reményeim könnyű szárnyán
sóhajommal messze szállót.
Ó, ti csalfa, szép remények,
miért hagytatok magamra?
Rózsaszínű ragyogásban
sosem váltatok javamra.
Száműzök én minden álmot,
boldogságra nem vezetnek.
Valóm sivár világában
értem nem sokat tehetnek.
8 hozzászólás
Kedves Judit!
Bizony az ifjúság gyorsan elszáll, maradnak a remények vágyak, melyeket nagyon szép alkotásban vetítetted elém! Sebaj…Meg van minden kornak a szépsége!:))))
Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Lyza, igazad van.
Nagyon köszönöm, Judit
pesszimista.. tetszik! sokszor-de nagyon sokszor én is így érzem magamat! Örülök, hogy olvashattam.
Kedves Black Smile!
Nagyon örülök, hogy tetszett.
Köszönöm, Judit
Előre kell tekinteni!!!:)))
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Kedves Zsolt!
Valószínű igazad van… Legalábbis meg kellene próbálni.
Nagyon köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Néha az évekkel a vágyak is elszállnak, a remény csírája megmarad.
Szomorú, de szép vers.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel, Judit