Hajón,mint Odysszeusz jöttem érted,
s utazva világokon láttam,
hogy rossz oldalra álltam
és már hiába várnám visszatérted.
Tenger óriás hullámait néztem,
és egyre nagyobb lett világom
– hullámoktól nem látom-,
a legnagyobbakat magamhoz mértem.
Egyszer kiszabadult lelkem a testből,
s láttam, hogy tőlem függetlenül
a dalok szüntelenül
emelik fel a lelkeket a földről…
S mindenkiből szól egy dal a sajátja,
ez az mit kerestünk, a szárnya
melengető kabátja,
isteni részünk örök vitorlája…