Vannak napok,
Amelyek nem telnek el nyomtalanul.
Itt maradnak örökké,
Bezárva a falak közé.
S csak az emlékeidben élnek tovább,
Míg a szél el nem fújja porát.
Terveid voltak.
Megakartad hódítani a világot.
Mára ez már álom csak,
Rájöttél: semmi vagy.
Most már tudod mi voltál:
A sors kezében egy finom szál.
Sokan hitték,
Erősebben kapaszkodsz, mint bárki más.
Bíztak benned,
S te okoztál mégis csalódást.
Többet gondoltak rólad, mint ami vagy
Meghazudtoltad önmagad!
Szálak szakadtak,
De te álltál rendíthetetlenül.
Becsaptál mindenkit magad körül.
Jónak mutatkoztál,
S te voltál a legaljasabb,
Nem volt benned tett, és akarat!
Az ember felejt.
Hidd el te sem maradsz az emlékekben.
Lassan mészaz úton, sokszor félrelépsz,
De mégis hamar célba érsz.
S utána már nem tudja senki,
Hogy voltál, valamikor …
3 hozzászólás
Ez nagyon szomorú. Ne gondolkodj így! Soha nem lehet mondani “semmi vagy”. Én ugyan nem ismerlek, de ez alapján a vers alapján nem vagy “semmi”. Igenis értékes vagy te is, ahogy minden ember, szóval fel a fejjel! Mint költő, biztosan tudsz adni valamit, mert ez a vers nagyon ügyes.(egy szóköz hiányzik az utolsó versszak harmadik sorában.) Gratulálok!
Az utolsó szakasz valóban igaz s ha előtte pedig ilyen volt egy életvitel, az csak egy rész, hiszen mindig változunk s reméljük jó irányban.
Én nem jövök a koroddal… van mondanivalód az biztos.
Nekem nagyon tetszik!