Ez hát minden.
Legbelül hittem, hogy
Egy darabod itt hagyod
Nálam, s ettől tán felragyog a
Gőgösen szerelmes, kéjelgő szempárod.
Egészen odaadtam – magam – s mert
Dúdolva halkan súgtad, súgtam,
Lehet, hogy elborultam, mikor
Elfelejtetted, hogy létezem, és
Kiráztad belőlem az életem.
Ma már csak integet a vágy, már
Álmosan pislogva bólint az ágy, és
Rám zárja a szerelem szent ajtaját.
5 hozzászólás
Jaj, de jó!
Kedves Jodie!
Mivel már beleolvastam egy-két írásodba, mondhatom hamisítatlan "Jodie-alkotást" ajánlottál a számunkra. Röviden: tetszik.
Üdvözlettel:
Rumcájsz
Kedves Rumcájsz!
Nagyon szépen köszönöm! Be kell vallanom, igazán hízelgő számomra, ha valaki hamisítatlan "Jodie-alkotásnak" titulálja egy-egy versemet 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál, és szívesen olvasom a véleményed az akár nem "hamisítatlan Jodie alkotásoknál" is 😀
Köszönettel,
Jodie
Szia!
Látom, nem újkeletű a vers, de annyi baj legyen, 6 év nem a világ! Ma is fenemód aktuális!
Átgondoltam a mondanivalót, és arra jutottam, hogy bizony így járnak a nők. Nem lehet elég okosnak lenni, nem tanulunk elégszer. Így jártak 2003-ban, így járnak 2010-ben is, meg majd 3001-ben is. Elfelejtik, hogy létezünk, ki is zárnak bennünket, -ez csak próbálkozás! Mert nem tudnak kizárni bennünket. Szóval vigyázz! Mondom én, aki mindig ugyanabba a hibába esem!
Nagyon tetszett a versed! Gratula!
Üdv: Kankalin
Röviden gyönyörű.Üdv:Szekelyke.
Nagyon jó, gratulálok.