Zenéim

…halkan zongora szólalt, felhangolt, teli este,
elnyúlt képet a falról, árnyékát elijesztve,
összébb csúszik az éjfél: perceket altat az óra:
egyszer volt az a templom. Újra meséljél róla!

Ódon kőfalak romja feltekinget
láttuk résein ifjú színeinket,
bölcsen meghajolt, homlokán a sejtek
ráncolt, új redőt közberejtegettek,

csonkolt, félkarú szürke szentek őrzik,
élő kőszemük visszatükröződik,
hívnak csendesen: jöjj, kíváncsi gyermek,
hittel, hogyha lépsz: súgnak itt a termek.

Bátran léptem, és összeforrt az árok,
csendült tiszta dal: ógregoriánok,
fáklyák lángjain rajz vetült a falra,
a kontúr: hűlt korom. Visszagyúlt a dalra,

megdőlt tornya is újranőtt az égre,
így volt templomom, s mielőtt leégne,
járom titkait, kőfalába forrok,
képzelt múltamon más vagyok, de boldog.

… végül körbe eloszlik, enged már a varázslat,
bent most megmelegednék, vágyom rád, idelátlak,
elmúlt már ez az éjfél szöggel zárt mutatókon,
mégis itt marad egy szent s templomi hittel csókol.