Lábad tán az enyészeté,
s körmöd gombatenyészeté?
Kérdem tőled, Gazdatest-úr: tényleg újra fölveszel?
Sejthető a bús jövő,
Ha élettér e rút cipő,
Bűz alattam, bűz felettem – mély dögszag, mi átölel.
Kurva jó e surranó,
De mazochistának való,
Hisz imitt-amott avitt avval evett bőre cserbe hagy.
Két bűz közé szorítottál,
Szagmánnyal beborítottál…
Nem én vagyok zápos, hanem nem mondom meg, hogy te vagy!
Jómagam is bűzhödt lettem:
Lábujjizzadságot ettem,
Cipőpaszta assza zokni sorsom pamutszálait.
Nekem csupán tornacsapás,
Az, mi másnak orrfacsarás,
Szagcsápommal ingerelem orrmirigyek százait.
Ezért kellek én neked?
Hogy két bűz között bűz legyek?!
Hallj meg, Gazda: koszos-lyukas vagyok, de még nem tetem!
Zápos talpú, válaszold meg,
Mi az, mit a lábszag old meg?
Miért kellek én ide, hát mily szerepet adsz nekem?
Rút világ e sötét csuka
Habár van pár apró lyuka
S itt legalább melegség, s oroszlánszagú béke jár.
Örök csönd, sőt végtelen!
És nekem nincs is végbelem,
Hogy lesz.rhatnám azt a tényt, miszerint tényleg béke vár.