Hallom az Ősz keserves sírását,
hagyatékát suttogja a Tél keblén,
fagyos virág harmatos homlokán,
szürkés fátyol kúszik kékes szemén.
Elmúlt a Nyár, s a kacér napsugár,
még vidáman csillog az ég ajkán,
de már a hajnal vacogva éled,
és az avar deresedik némán.
Szélben kocognak a száraz levelek,
némelyik máris hosszú útra kél,
mások meg csöndben a földre hullnak,
minden már csak a múlásról beszél.
4 hozzászólás
Szép vers a szomorú hangulata ellenére is. De lesz még tavasz, bár még kicsit odébb van. De lesz!
szeretettel-panka
Kedves Szaty!
Tényleg szomorú. Szép képekkel ábrázolod a nyár múlását. Az őszt én is így látom, ahogy te, az elmúlás időszakának. Nekem egy kicsit itt ott döcögött a ritmus a versben és – bár én sem mindig teszem – de a ragrímekkel nagyon vigyázz. Összességében tetszett és ez a lényeg. Üdvözlettel: Szilvi
igen, végül is idevezet a szemet gyönyörködtető színes ősz.
Szeretttel gratulálok, festnzenir.
Kissé ambivalens az ősz. Gyönyörködtet, érlel, színez, azután mindent lerombol…hozza az elmúlást. Szép képekkel oldottad meg a versedben.
Gratulálok: oroszlán