Időkapu

Meleg, napsütéses nyári délután volt. A férfi azonban nem élvezte a jó időt. Lassan vonszolta testét, hiszen egésznap nem evett, és nem ivott semmit. Lenézett az elnyűtt, évek óta egyetlen cipőjére. Legjobb barátjára gondolt, aki itt lakik a lakótelepen. Ma még nem találkoztak, pedig nagyon várta, hogy összefussanak. Alkalmanként szokott neki hozni egy-két kiflit, kenyérvéget, sokszor pár szelet felvágottat. Néha, legfőképpen a hétvégéken egy doboz sört. Az ő lakása is itt volt valamikor a lakótelepen. Ennek több éve már. Azóta sem ment el innen, mert itt legalább ismerte az embereket, s azok nem bántották. Ismerték, ki volt valamikor. Felsóhajtott és felemelte a fejét. Éppen a játszótér szélén állt egy pad mellett. Balra ismerős lépcsőház, jobbra az autóparkoló. – Érdekes – jutott eszébe. – Erre a padra azóta nem ült le – merengett el. – Mióta is? – nyögve, görnyedve tette le magát rá, miközben homályos tekintetét a múltba fúrta.

– Most ezzel a két szelet vajas kenyérrel menjek el dolgozni? – nézett felháborodva a feleségére.
– Nem telik többre! – mordult rá az asszony.
– Én ezt nem értem! – fortyant fel a férfi. – Gyuri barátom csak a kétharmadát keresi meg az én fizetésemnek, de mégis kijönnek belőle.
– Ezzel most mit akarsz mondani? – sziszegte a nő.
– Nézd. A lakásuk nem kisebb, mint a miénk, és …
– De nekik öt gyerekük van! – vágott a szavába a felesége. – Több a családi pótlékuk.
– Ezt te sem mondod komolyan, hogy attól van a különbség? Több gyerek, több kiadás.
– Ne gyötörj már! Most gondolom, jön a szokásos szöveged, hogy menjek el én is dolgozni, mi?
– Hiszen megbeszéltük már, ha nem egy szakban dolgoznánk, akkor felváltva tudjuk a gyereket hozni, vinni az óvodába. Vagy te is öt gyereket akarsz? – próbálta humoros hangnemben elvenni a kezdődő vita élét. Azután rögtön megbánta, ahogyan asszonya visszanézett rá a szobába menet. Menekül. Megint menekül a vita elöl. Mint ahogyan a közeledésétől is már egy ideje. A férfi nem tudta, hol rontotta el? Sosem volt erőszakos, ittas pedig csak alkalmanként. Amikor együtt mulattak a barátaikkal. Ezt pedig már régen nem engedhetik meg maguknak, mióta csak neki van állása. – Lehet, hogy éppen ez a baj? – villant fel agyában a gondolat. – Biztosan ez lesz, hiszen a sok túlóra miatt szinte sehová sem járnak – merengett tovább. Odafordult nejéhez.
– Mi volna, ha lemondanám a munkahelyemen a vasárnapi műszakot, és elmennék valahová?
– Miből mennénk? Nem mondanád meg? Ha pedig visszamondod a műszakot, számold csak ki, mennyivel kapunk majd kevesebbet! – azzal a nő nyúlt a távirányító felé és bekapcsolta a tévét, mert meglátta a faliórán, hogy pár perc múlva kezdődik a kedvenc sorozata.
A férfi sóhajtva betette táskájába a két szelet kenyeret, és szótlanul elindult a délutáni műszakba. Az ajtóban kicsit megállt. Reménykedett, hogy legalább egy pillantást kap, ha csókot nem. Felesége nem vette észre, amikor ő csendben behúzta maga után az ajtót.
A férfi kedvetlenül ment lefelé a lépcsőkön aznap. Ment másnap, és ment a következő hónapban. Egy idő után már a munkából is kedvetlenül jött hazafelé. Később már nem sietett. Néha, mielőtt hazaért volna, bement előtte a cimboráival a közeli csapszékbe. Egy darabig ez oldotta a feszültségét, ezért egyre több időt töltött ott. Megtörtént, amit addig soha nem tett meg. Mivel a kocsma a jó üzlet érdekében már hajnalban kinyitott, rászokott, hogy munkába menet is beugrott egy röviditalra. Megindult a lejtőn. Egyszer-kétszer megjátszotta azt, hogy onnan telefonált be a munkahelyére szabadságot kérni. Mivel hihető történetet adott be felettesének, kapott is. Bár ne tette volna.
Egy alkalommal, amikor már igencsak jó kedve volt az italtól, cimboráival nevetgélve állt az ablak előtt. Az üvegen keresztül megpillantotta a feleségét, amint egy ismeretlen férfibe karolva, vidáman sétáltak fel a lakásra. Aznap nem mert hazamenni, pedig folyton arra gondolt, egy sört még megiszik, azután felmegy, és … Nem volt elég bátor, még mindig szerette a nejét.
Amikor a záróra miatt kitették a kocsmából, már alig állt a lábán. Gondolt egyet, inkább gyerekkori barátjához, és munkatársához kopogtatott be. Ott aludta ki a mámorát. Sajnos túlságosan is. A munkahelyéről emiatt még aznap elbocsátották, hiába próbálta meg Gyuri barátja az utolsó pillanatig védeni őt. A felesége megérezhetett valamit, mert mire hazaért, már nem találta otthon. A válóperes tárgyaláson látta őt viszont, és utoljára. Egy napon vesztette el mindenét, ami volt. Családot, munkahelyet, lakást.
Éppen aznap, amikor mindez iszonyú súllyal nehezedett rá, aznap ült először le erre a padra. Azóta soha. Kerülte ezt a padot.
Később hallotta még néhány ismerősétől, hogy a volt nejének igen zsíros bankszámlája van. Ezt nem hitte el, mert ugyan miből lett volna neki? Legalább két éve nem dolgozott akkor már. A lakás eladásából nem lehetett, hiszen éppen azért vették el tőlük, mert másfél éves elmaradásuk volt minden szolgáltató felé. Hallott még egyéb híreket is egy darabig. Később már semmit. Legfeljebb a barátja hangját, amikor szólt hozzá, és átnyújtotta neki azokat a kis csomagokat. Most megint ezen a padon ült, mint akkor a múltban, először.

-Látom, bírod a meleget!
A férfi összerezzent, amikor meghallotta Gyuri hangját. Felnézett a mosolygó arcba, és lassan magához tért.
– Gyere, igyunk egy jó hideg sört a presszóban! – rikkantotta még vidámabban.
A férfi tétován nézett végig magán. Frissen vasalt szövetnadrág volt rajta, divatos bőrcipő, és a kezében egy lapos irattáska.
– Mi van? Megnémultál? Legközelebb ne ülj ide a padra! Itt soha sincs árnyék! Nem vetted észre, hogy mindenki kerüli ezt a padot? Valaki egyszer mondta nekem, hogy ez a pad veszélyes. Hát igaza volt. Na, gyere már!
– Most … inkább … hazamennék – válaszolta lassan a férfi.
– Megértelek öregem! – kacsintott rá a barátja. – Másodjára szerencsésen választottál. Na, siess haza, és vigyázz a feleségedre. Remek teremtés. Akkor majd holnap találkozunk. – azzal kezet fogott a csodálkozó férfival, és elsietett.
A férfi botorkálva indult meg a lakás irányába, miközben szép lassan eszébe jutott minden. A válás, a herce-hurca, a gyermek elhelyezési per. Végül minden rendben volt a végén. Neki volt munkahelye, a gyerek nála maradt, a lakást kölcsönnel megmentette, s közben megismerte Őt is.
– Ne haragudjon uram! – szólalt meg előtte egy toprongyos alak. – Tudna adni egy kis aprót?
A férfi kissé tétován nyúlt a nadrágzsebébe, és eddigi szokásától eltérően a fellelhető összes aprót beleszórta a kinyújtott, koszos tenyérbe.
Mire az ajtó elé ért teljesen frissnek érezte magát. Visszapillantott a padra, ahol eddig ült. Látta, ahogy a csavargó leül rá. A férfi megrázta kissé a fejét, majd kettesével szedve a lépcsőket, szaladt felfelé.
– Képzeld kedvesem! – toppant be a küszöbön. – Nem tudom, mi volt ma velem, de pénzt adtam egy hajléktalannak, pedig tudod, mennyire nem szeretem a kéregetőket.
– Igen tudom, de hol történt az eset? A lakótelepi képviselőtől hallottam, hogy hónapok óta egy sincs a környékünkön.
– Nincs? Dehogy nincs! Gyere csak ide az ablakhoz. Láttam, még odalenn, hogy melyik padra ült. Innen az ablakunkból éppen … Hihetetlen! – meredt rá a férfi a játszótér szélén álló üres padra.