A lány, a sikátor előtt elmentében, beleborzongott az őt ért, évekkel korábbi támadás feltoluló emlékképeibe. Azóta alig járt erre. Ha lehet, a városnak ezt az árnyékosabb részét nem látogatja, a sikátort pedig örök időkre elkerüli.
Nem is érti, hogy akkor hogyan lehetett olyan ostoba, hogy megfeledkezett a primer biztonság fogalmáról. Teljesen ismeretlen részén a városnak, késő este, esőben, mit is kertesett ebben a sötét, mocskos, „hátrányos helyzetűek” által lakott utcában?
Mintha kereste volna a veszélyt. Lehet, hogy a tudatalattija vágyott a próbára? Lehet. Azóta nem vágyik.
Még szerencse, hogy nem volt teljesen bamba, s a veszélyérzete riadót fujt, amikor a lépéseket meghallotta maga mögött. A jobb keze két másodperccel később már a táskájában volt. Négy ujja nagy erővel fonódott az apró gázspray hideg, hengeres testére. Hüvelykujja az indítógombon.
Amikor a férfi hátulról átkarolta és „hova, hova, kis életem” azóta sokszor felidézett, és mindannyiszor hideglelést okozó szavait a fülébe suttogta, meglepően helyesen és határozottan cselekedett: A sprayvel a bal füle fölött villámgyorsan abba az irányba lövellt, ahonnan az alkohol bűze áradt.
A hatás döbbenetes volt. A férfi fölüvöltött, arcát védekezőn kezébe temette. A lány, amint a karok elengedték, azonnal szembefordult a támadójával és másodperceken át csak nyomta görcsösen a fegyverét, aztán futásnak eredt és futott, ahogyan bírt, ahogy a rossz világítás és a könnyei megengedték.
A szemei égtek, főleg a bal szeme kapott a jóból, de nem bánta. Tele volt ujjongással. Még hallotta távolról a félrészeg férfi átkozódását: „Megállj te ribanc k.rva! Jössz még te erre! Jöjjön már valaki! Megvakított ez a ribanc!”
Másnap még úgy égtek a lány szemei, mintha erős paprikával hintették volna be, és a bal felkarja is nagyon fájt még napokon keresztül. Nem emlékezett rá, hogy mitől. Valószínű, hogy futás közben nekiütközött valaminek, amit akkor tudomásul sem vett.
Rémületet csak akkor érzett igazán, amikor már túl volt a dolgon, s újra normálisan megvilágított térre, járókelők közé ért.
És persze most is, hogy évek múltán visszaemlékszik a hajdani ostobaságára. Mert, hogy ostobaság, legalábbis vétkes elővigyázatlanság volt részéről a séta a sikátorban, az annyira nyilvánvaló volt, hogy még a barátnőinek sem mondta el, mert szégyellte.
Lehet, egyszer majd elmeséli nekik… Az is lehet, hogy nem…
Néhányszor azt is elképzelte, hogyan ért volna véget a kaland, ha nincs nála a kis kétezer forintos gázspray. Miként sikoltozott volna, hogy rúgta volna tökön azt a disznót, hogyan harapott volna, hogy esett volna tíz körömmel a szemének, a pofájának.
Biztos volt abban, hogy egyedül nem bírt volna vele az a mocsadék, mert:
„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék.”
65 hozzászólás
hm. biztos, hogy bodzaszedő volt az illető?
Nem mondtam azt, hogy „bodzaszedő” volt. Azt sem tudom, hogy mi értendő a kifejezés alatt. Egy mondatban utaltam arra, hogy "hátrányos helyzetűek" által lakott környék a helyszín. Ha nagyvárosi léptékben gondolkodom, akkor az ilyen események nem a Broadway, nem a Wall Street környékét juttatják eszembe, hanem – a szabályt erősítő kivételek előfordulását meg nem kérdőjelezve -, sokkal inkább Harlem, vagy Bronx.
Nem tudom, ki volt, és nem is kell tudnom. Írásom egy variáció Alex „Fekszem a földön” témájára, mert nem fogadom el, hogy csak az aljasságnak, az embertelenségnek lehet esélye a győzelemre, és az embernek a földön, a szennyben és mocsokban kell végezni. Áldrámának tartom azt a helyzetet, amit egy 1000 ft-os eszközzel és emberi kiállással meg lehet és meg kell akadályozni. a
antonius, én úgy érzem, hogy ehhez a történethez ez az idézet nem passzol….
Ha kibontaná Hölgyem.
Ha kívánja Uram, kibontom. Szóval.
Az idézet, Az öreg halász és a tenger c. műből származik, melynek üzenete, én azt gondolom, egész más, mint ennek a történetnek az üzenete. Lehet, hogy egyedül leszek/maradok ezzel a gondolattal, de én így érzem.
Pontosan. Hemingway Nóbeldíjjal elismert remekművének vezérgondolata, ami az embert örökös helytállásra, küzdésre biztatja.
Santiagó a hallal és az óceánnal vívta a csatáját. Mindannyiunknak megvan a maga nagy hala és óceánja, a küzdés pedig az emberi lét lényege, legvégső értelme.
Nem látom be, hogy lennének szituációk, amikor az embernek föltartott kézzel kellene várnia, hogy mint a barommal, végezzenek vele. Legalábbis az én „vallásomtól” ez idegen.
Én nem látok semmiféle párhuzamot Santiago élet-halál harca és e meggondolatlan lánnyal történt ,amúgy sajnálatos eset között, de tényleg nem akarnék vitát provokálni.
Csak….gondoltam….jelzem.
Ellent kell mondjak magamnak. Bizony vannak helyzetek: Passz.
Nagyot szólt ez a történet.Ezt szerintem csak az érti meg aki már átélt hasonlót.
Nekem az idézet kifejezetten tetszik.
Köszönöm szépen, hogy itt jártál és elmondtad a véleményed. a
Azért merem ideírni, amit írok, mert tudom, hogy annak idején olvastad azt az írásomat, amely miatt abszolút hitelességgel mondhatom, hogy a történeted (szociofotód?) olvasása közben gyakorlatilag együtt lélegeztem és együtt rettegtem a lánnyal.
Az idézet szerintem telitalálat.
Amelyből az átérzésem táplálkozik, alátámasztja. Tulajdonképpen ez az egyetlen, ami az embert életben tarthatja, ha motivációi vannak.
"Az ember nem arra született, hogy legyőzzék"
Igen, ez egy olyan mondat, amelyet az ember lefordít saját magának, a saját életére, életvitelére és döntéseire formál, folytatja a gondolatot, de feltétlenül ebből a gondolatsorból táplálkozik.
Megrázó írás, s nem csupán azért, mert felszínre hozott valamit bennem, hanem mert valóban hiteles.
Köszönöm Andrea, hogy megtiszteltél a véleményeddel. Megnyugtat, hogy hasonlóképpen rezonálunk a történetre.
Üdv. a
Kedves Antonius!
Próbáltam elmenni írásod mellett miután olvastam, komment nélkül, de a fránya lelkem… Már az első néhány sorból éreztem, nem spontán szikra, s nem is a valóságon alapuló történet. Alex írását én magam is olvastam. S munkámból kifolyólag sajnos akaratlanul is újra és újra szembesülnöm kell a fent leírt borzalmakkal. Mindig is példaként jár előttem a tudásod, ismereted sokasága. De emberileg még most sem tudlak megérteni. Olyan hihetetlen keménységgel fogalmazol, reagálsz, mintha nem is ismernéd az érzések színes palettáját. Nem bántó akarnék lenni, csupán nehéz megfogalmaznom, amit érzek itt belül. Nap mint nap látom a megerőszakolt nőket, rosszabb esetben kislányokat, kisfiúkat.
Látom, a kettétört életüket, a szemük sarkából ordító fekete csuhás félelmet. Azt gondolom, nem kell képzelőerő hozzá, hogy érezzük súlyát egy ilyen tragédiának. Sokszor hiába küzdene az ember, mert arra született, hogy győzzön, ha a körülmények ezt nem engedik. Már pedig legtöbbször nem engedik. Hidd el nekem, nem 1.000,-Ft-os "védelmen" múlik, megtöri-e valaki életét a Sors ilyen embertelen módon. Kívánom, soha, de soha ne kelljen szembesülnöd a kiábrándító valósággal, amikor magad is ráébrednél arra, hogy az a kicsi, pár forintos eszköz, nem segíthet rajtad.
A történeted túl szélsőséges megfogalmazás, hiszen a lányt úgyis érhette volna támadás, ahogy azt Alex leírta, s hozzáteszem, az esetek 99.9%-ban úgy is történik. Nincs idő még megijedni sem, nem hogy védekezni. Ha ezt a lányt a sikátorban úgy éri a támadás, hogy azonnal ráveti magát a mélységesen elítélendő személy, arra se lett volna ideje, hogy felfogja mi történik vele, nem hogy az 1.000,-Ft-os gázspray után matasson.
S nem szoktam, de most végig olvastam a kommenteket. Müszélia "bodzaszedő"-je köztudott, hogy a roma kisebbséget öleli fel. S a "hátrányos helyzet" is nagyjából, nagyon nagy százalékban őket határolja be. Léna véleményével nem értek egyet, épp az nem tud ehhez hasonló történetet élethűen visszaadni, aki soha nem élte át, soha nem került a közelébe ilyen vagy ehhez hasonló szörnyűségnek. Szusival egyetértek abban, hogy az idézet megközelítőleg sem illik ide. Való igaz, küzdjön az ember. De gondolkozzunk reálisan. Ezt az idézetet mondd egy 40 kg-os nőnek, akit egy nagyobb szél elfúj, vagy egy 8 éves védtelen gyermeknek. Bevallom, lelkem háborog írásod kapcsán. Száraz, kemény, érzelem mentes. Továbbra is az a véleményem, ha erre jársz, be kellene ülnöd egy tárgyalásra, pl. ahol a cselekmény: Folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette, s a sértett mindössze egy 8 éves kislány (de lehetne egy csontvékony, törékeny nő is).
Remélem, nincs harag a véleményem miatt. Tiszteletem továbbra is meghajol tudásod előtt, de azt kell mondjam, az élet valóságos szörnyűségei Alex írásából élethűbben jutnak el az olvasókhoz.
R.
Kedves!
Nem tetszik a hozzászólásodban a „Sors” nagy S-el. Én vállalom a tehetségtelenségem, lustaságom, az alázat- és kitartáshiányom vektoraiból eredő életemet minden következményével és nincs szükségem arra, hogy „Sors”-ra aggassam a magam deficitjeit.
„Alex írásából élethűbben” Ilyesmiket már írtál korábban is. Én nem kívánok versenyezni sem Alexszel, sem mással. Soha nem vettem részt ABC pályázaton, soha nem fogadtam el verspárbaj felkérést, mint ahogy anno a gyerekkori távpisilő versenyeknek sem voltam soha résztvevője, még nézője sem.
Fel lehet fogni egyféle szeméremnek, vagy akár bambaságnak.
Ha valakivel versenyre kell kelnem, akkor az én vagyok. Magamhoz mérten kell elfogadhatót produkálnom, s ez ritkán sikerül.
Olvasva a kritikáid, amit könnyek között, a neked kedvesek munkái alá költesz, én lemondok róla, s elvagyok azzal, ha egy ilyen ember, mint Andrea, azt írja: ez nem olyan rossz. Ezért nézd el, hogy a válaszom ennyi…
Az tény rendkívül élethű írás.Nagyon az.
Köszönöm a visszatérted. Az emberi méltóságért, a nihil ellen szóltam, az örökös széttárt karú „nincs mit tenni, legyűrnek két kuka közé a mocsokba és megerőszakolnak, mert ilyen a világ, ez a sorsod” mentalitás ellen.
Ezzel állítottam szembe, a „vedd kezedbe a sorsod és küzdj! formáld! alakítsd! mert nagyrészt rajtad áll minden” tételt.
Ne elszenvedője légy a folyamatoknak, hanem formálója.
Erre írtam tegnap reggel félóra alatt ezt a néhány sort, amiben egy hevenyészett példát is prezentáltam a hogyanra. Az egyén felelőssége is, hogy milyen világ veszi körül. Az írástudó felelőssége hatványozott mértékű.
És ezt akkor is így gondolnám, ha senki sem értene velem egyet. De talán ennyire nem súlyos a helyzet. a
Sajnos ezek a mocsodékok ma is közöttünk járnak, és úgy tűnik egyre többen vannak, írásod nagyszerűsége abban erősíthet meg mindnyájunkat, hogy nem kell feladni, nem kell hagyni a rosszat felülkerekedni, mert valóban "Az ember nem arra született, hogy legyőzzék."
Nagyon jó írás, gratulálok: Zagyvapart.
Tökéletesen értjük egymást Feri. Ahogyan korábban írtad, félszavakból is…
Köszönöm figyelmed, véleményed.
Üdv. a
Olvastam Alex írását is. Nem érzek itt semmiféle rivalizációt. Megfogott mindkét írás, mert az éremnek is két oldala van. Az alkotásban az a szép, hogy minden lehetséges, ha megfelelően van tálalva. Elragadhat egy novella, de magával ragadhat egy másik novella, ami történetesen éppen az előző üzenet ellenkezőjét hordozza. Nagyszerű írást olvastam itt nála. Az idézet pedig szerintem teljesen rendben van. Miért ne lehetne ugyanolyan küzdelemként tekinteni a mindennapi életre, mint a halász küzdelmére a hallal? Nagyon is érzem az összefüggést. És igen. Ne adja fel az ember. Novelládban is az ember győzedelmeskedett egy állat felett. A mesék többsége arról szól, hogy a jó mindig győzedelmeskedik. Az életről megpróbálják elhitetni velünk, hogy nem ilyen. Pedig de! Igenis a jó győz. Mindig.
Olvastam Alex írását is. Nem érzek itt semmiféle rivalizációt. Megfogott mindkét írás, mert az éremnek is két oldala van. Az alkotásban az a szép, hogy minden lehetséges, ha megfelelően van tálalva. Elragadhat egy novella, de magával ragadhat egy másik novella, ami történetesen éppen az előző üzenet ellenkezőjét hordozza. Nagyszerű írást olvastam itt nálad. Az idézet pedig szerintem teljesen rendben van. Miért ne lehetne ugyanolyan küzdelemként tekinteni a mindennapi életre, mint a halász küzdelmére a hallal? Nagyon is érzem az összefüggést. És igen. Ne adja fel az ember. Novelládban is az ember győzedelmeskedett egy állat felett. A mesék többsége arról szól, hogy a jó mindig győzedelmeskedik. Az életről megpróbálják elhitetni velünk, hogy nem ilyen. Pedig de! Igenis a jó győz. Mindig.
Köszönöm Zoli, hogy megtiszteltél a figyelmeddel, hogy olvastál, szóltál hozzánk és az enyémhez hasonló gondolataiddal, megnyugtattál.
Üdv. a
Kerestem azt a bizonyos írást, Alexét, olvastam Tőle többet, de azt az ehhez kapcsolódó, prominensen idevágót nem találom, segítsetek, kérlek.
Nem az összehasonlítás miatt, hanem azért, mert az ilyen esetek okulásként szolgálhatnak, hiszen azért mertem feltenni anno a saját történetemet én is.
A 40 kilós nő esete a gázsprayvel: tény, hogy ötven kilós vagyok (kb.), ennek ellenére ki nem lépnék paprikaspray nélkül, még a sarki közértig sem. Volt rendőrségi spray-m is, illegálisan, utána kaptam a paprikát, de valóban biztonságot ad. Nem kellett használnom eleddig, de aki megégeti magát, az többet nem megy védtelenül tűzközelbe.
Mert nem azért születtem, hogy legyőzzenek.
Ez az írás márpedig JÓ.
Kedves Andrea!
Köszönöm a visszatérted, s a hozzáértő, okos gondolataidat.
Üdv. a
Csupán néhány gondolat… Nem az írás "jó" vagy "nem jó" voltáról írtam. Az érzékeltetést találom helytelennek, s azt, hogy tulajdonképpen a védtelen embereket "gyenge jellemnek" próbálja lefesteni. Látszik, hogy a téged ért "megégetést" a puszta szerencse kísérte. Hidd el, ez soha nem egy akár paprika, akár bármilyen más spray-n múlik. És hozzá kell fűzzem… sajnos, bár azon múlna!! Sokkal mélyebbre kellene látni a puszta felszínnél.
Antonius írásai, alkotásai valóban jók. Ezt sosem vontam kétségbe, nekem csupán a tények száraz közlésével vannak gondjaim. A mögötte megbújó érzésvilág felszínes, és sajnos, valós, szomorú tapasztalat, hogy köze nincs a szörnyű valósághoz. Márpedig az élet sajnos ez, akár hogy is próbáljuk szépíteni. Szép igen, tele örömet adó számtalan apró csodával, igen apró… míg a fájdalom, a szörnyűség hatalmas. De egyre inkább úgy látom, az emberek már nem csupán az apró csodák mellett mennek el.
S csak halkan súgom, tíz ilyen támadásból 9,99% kivédhetetlen, még ha tíz paprika spray lapul a táskádban, zsebedben, akkor is… S ennyit az általa nyújtott biztonság érzetről.
R.
"Most sem tudok mást mondani, mint azt, hogy hamis a kép, nem ilyen a világ. Persze, ha Te megelégszel azzal, hogy ilyen írásokkal is eredményes támadásokat intézhetsz egyes könnyzacskók ellen, akkor hajrá!"
Nos egy mondat, hogy indokoljam eme itt lenn a téged idézett szöveget.
Íme:"Mintha kereste volna a veszélyt. Lehet, hogy a tudatalattija vágyott a próbára?"
nos ha a cím: Nem erre született, akkor ilyen elmélkedés, hogy férhet ide? nekem zavaros.
Az idézet sem idevaló. a "legyőzzék" a te írásodban nem legyőzték, csupán csak megtámadták… úgy, hogy számomra ez is zavaros…
"aztán futásnak eredt és futott" ez sem igazán tetszik.
"Rémületet csak akkor érzett igazán, amikor már túl volt a dolgon, s újra normálisan megvilágított térre, járókelők közé ért. " én nem így érezném, a rémület épp ilyenkor hagyna egy kicsit alább…
röviden ennyi, nem több.
Az idétlen helyzetet nem én teremtettem, azt készen kaptam. Az idézett mondatommal valamiféle magyarázatot próbáltam rá kreálni, mivel, hogy szerintem épeszű lány nem megy bele ilyesmibe. Na persze, hogy szerinted ezt csapnivalóan oldottam meg, az nem lep meg, de ezzel több okból nem tudsz velem vitát kezdeni. Az egyik: „Az írók nem jó ítélőmesterei a maguk alkotásainak.” Montesquieu (Nem a Barca összeállításában keresendő.)
Csaknem fél évszázada ABC kategórás járűrművek szaggatója ként, (’61 ót motorozok) hajdani ejtőernyősként, szembekerültem néhány veszélyhelyzettel. Ha szálátcsapódás miatt hurkában marad az ernyőm és „csak” 170 km/ó sebességgel pörögve zuhanok és döntenem kell, hogy a nagy ernyőt húzzam-e be és próbáljam újra kilobbantani, vagy a has ernyőt nyissam-e, (ami nagy valószínűséggel beleszalad a hurkába) akkor nincs ideje az ijedtségnek. Azt el kell tenni a földet érés utánra. De persze ezen sincs vitám veled…
nos, nekem most az a fontos, amit leírtam. Mert fontosnak éreztem itt és most. Írhatsz rá bármit, célozgathatsz erre is, meg arra is, ide is, meg oda is, nálam nem találsz célba, mert nem egy az irány, és nem egy az, ami vezérel. Ez az utolsó szavam. Ámbár még így is finom voltam.
A többit rád bízom!
De egyet ne felejts ez itt nyilvános hely, úgy hogy ki mit leír, vállalja a következményeket.
szeretettel-panka
Szerintem 100%-ig rendben van ez az írás, a mondanivaló nem indokolja az érzésvilág mély ábrázolását, egyébként sok mindent a sorok mögött kell keresni.
Azt nem mondom, hogy minden esetben segítséget nyújt a gázspray ( vagy a tökön rúgás), az viszont biztos, hogy az embernek teljes erejével védekeznie kell a szemétség ellen, a méltóságot semmi pénzért nem lehet odaadni másnak.
Aki ezt nem teszi meg, azon a "Sors" sem segíthet soha, inkább az a felháborító, hogy a "Sors" megengedi, hogy ilyen gazemberek szabad lábon támadhassanak az utcán.
De talán pontosan így lesz erősebb és bölcsebb az ártatlan is.
Nekem tetszett a mű.
Üdv.:Tamás
Tamás, Tamás! Ezúttal nagyon veszélyes sikátorba tévedtél. Tartsd kézben a gázspraydet, mert a megerőszakolás pártiak nagyon elszántak. 🙂 Én barom, belekotorásztam ebbe a szép kis történetbe, elfuttattam a főhőst, s elrontottam sokak játékát.
Jó időbe fog telni, amíg megbocsájtják nekem. 🙂 Ha egyáltalán…
Lehet, jobban járnék, ha átírnám: „ De mielőtt elérte volna a sarki lámpát, elbotlott valamiben és akkor három (de lehet, hogy négy) cigó rávetette magát…”
Ez egy röhej!
Kösz, hogy jöttél és a tőled megszokott, átgondolt, értelmes, elemző hozzászólásoddal megtiszteltél.
Üdv. a
na ez csillagos!
lám így reagálsz a neked nem tetsző kritikáról 🙂 ahogy azt nálam tetted, és mások alá is adod a lovat!
bizony kész röhej 🙂
ez az utolsó szavam, a többit nem tartom érdemesnek kommentálni 🙂
mert személyeskedésbe nem bonyolódom, nevetség tárgyává (nem az én műfajom!!!)meg nem szándékozom senkit sem kitenni, csupán csak azért, mert más a látásmódunk, és az értékrendszerünk.
mindenki olyan, amilyen, elfogadlak hát ilyennek!
szeretettel-panka
Mennyi eltérő vélemény.Én Szabolcs Megyei vagyok.A bicskások.Régen így emlegették a Szabolcsiakat.Lehet ma is(?)Ez részben igaz is az emberekre.Én nem hordok magammal kést sem gázspayt.A 90-es években volt ez "divat". Bár az itt élő emberek többsége hord magával valamit.Kihegyezett körömreszelő,kis flakonos hajlakk,vastag kulcscsomó.
Így védi magát egy Szabolcsi.A baj csak akkor igazán nagy, ha egy emberre 4-5en támadnak.Akkor nincs mit tenni.Legfeljebb akkor ha a kiszemelt áldozat tudd karatézni.Részletekbe jobban inkább nem megyek bele…
Üdv:Ági
Nem is érdemes Ági. Köszönöm a törődést. Amúgy meg, ha „4-5en támadnak”, előkapsz 4-5 körömreszelőt és kész. Ilyen egyszerű. 🙂
Szép estét Neked. a.
Szia antonius!
Többször elolvastam írásod, átnéztem a véleményeket is. Nem ismerem a művet, amivel összehasonlítják a többiek, ezért pártatlanul, önállóként kezelem. Szerintem nagyon rendben van itt minden, igényesen megírt próza nem csak formailag, tartalmilag is. (Egy hibát találtam: "riadót fújt".) Teljes mértékben átélhető, belül találtam magam, kirázott a hideg is a lány életösztönből adódó védekezésétől, átéreztem a késői reakciót, ami akkor tört elő, amikor biztonságban tudta magát. Így működik ez pszichikailag. A záró idézet kellően összefoglalja a lényeget, kifejezetten illik ide, bennem asszociációt indított:
“Mondottam, ember küzdj és bízva bízzál!”.
Amit leírtál, tanulságos lehet bárki számára, erőt sokszorozhat, felvértezhet, ami lényeges az érem másik oldalát tekintve, mert pontosan tudom, hogy létezik, de muszáj felvenni ellene a harcot, ezért is tartom hitelesnek ezt az írást. A gondolatsor akár felhívás is lehet.
Szeretettel: Kankalin
Szia! Köszönöm a hibajelzést, „itthon” javítottam. (Itt meg csak hadd lássák a valót.)
Hát, ja. Annyira rossznak én sem tartom. Volt jobb, talán lesz is, ez meg ilyen.
Lehet, vannak, akiknek több örömet szereztem ezzel a sutácska írásommal, mintha remekművet produkáltam volna. 🙂 A világ már csak ilyen. És ez így van jól.
Köszönöm a figyelmed és a kitűnő értékelésed.
Üdv. a
Lemaradt a csillag.Most pótolom.
Vannak szavak, melyek olyan töltéssel rendelkeznek, hogy elolvasván egyes emberekben robbanásszerű változásokat, vagy heves reakciókat idéz elő.
Ha ennyien és ilyen sokszor visszatérnek ide, akkor ennek az alkotásnak töltése van. Van-e nagyobb elismerés egy író számára, mint az, ha írása vitákat, véleményeket szül? Később is visszanézek még, mert nem szeretném, ha személyeskedés alakulna ki a hozzászólások ürügyén. Rezeg a léc, de még minden rendben van.
🙂
Tudod Zoli, ha ez a Panka olyan 95 kilós kislány lenne, akkor egészen másképpen fogalmaznám meg a hozzá írt mondataim. Tele volna ilyen kifejezésekkel: „Igen Panka! Teljesen így gondolom én is. A számból vetted ki, stb. De mivel olyan 50-55 közé saccolom, (legkedvesebb tartományom) azt gondolom, hogy egy rúgást majd csak kibírok valahogy, (hányas lába lehet? 🙂 ) ha valahol mégis összefutunk. 🙂 Így aztán megengedek magamnak ilyen „barcás” dolgokat is.
Szóval piszkálni igen, bántani viszont nem akarom.
Nincs itt semmi baj. Elolvasom az UTOLSÓ szava után írt négyezredik karaktert is, aztán nyugovóra térek. Holnap beszerzek egy pufajkát, amiben kizárólag Napvilágos találkozókon fogok feszíteni. 🙂
Bocs a fölfordulásért. 🙂
Üdv. a
Most veszem a bátorságot és megint a te szavaiddal válaszolok:
"Szóval piszkálni igen, bántani viszont nem akarom." én is ugyanígy gondolom 🙂
szeretettel-panka
Csodálatos végszó ez kedves Panka! Csodálatos!
(Jut eszembe, hogy én írtam, de hisz’ akkor ez természetes. 🙂 )
Már tényleg nem írok semmit:)Nem sikerült pontot adnom:(
Artúr! Nálam is minden rendben :-)))
Amúgy meg a gólnál is rezeg a léc! hoppá nem is a léc, hanem főképp a háló!
Már csak az a kérdés kinek a hálójában, ám de itt nem kérdés, ez nem focipálya, bár már a Barca is emlegetve volt, a tárgytól eltérve :-):-) itt nem ellenfelek vagyunk, és nem akarjuk egymást leküzdeni, csupán csak a szavak útján elmondani azt amit gondolunk. A léc magasra emeli az olvasottsági statisztikát, tehát, ezzel az írónak adunk egy kis reklámot, (nos lehet jól is esik neki)na és a visszatérő olvasónak, legyen miből csemegézni 🙂
Hajrá Napvilág!
Kedves Antonius!
Látom szép kis vitát robbantott ki írásod…
Nem szeretnék belefolyni, csak jelzem, hogy nekem "bejött" az írásod!
Szeretettel: Tünde
Kedves vagy Tünde. Köszönöm szépen.
Üdv. a
Azt még ideírnám, hogy más is értse. Valójában nem is az írásban van a hiba. Hanem csupán abban, hogy egy hasonló írásra ennek a műnek az alkotója hogyan reagált.
Idemásolom:"Most sem tudok mást mondani, mint azt, hogy hamis a kép, nem ilyen a világ. Persze, ha Te megelégszel azzal, hogy ilyen írásokkal is eredményes támadásokat intézhetsz egyes könnyzacskók ellen, akkor hajrá!". Aztán amikor ezt az írást elolvastam, eszembe jutottak ezek a sorok. Nos elemezve az írását!!! gondoltam élek a ő szavaival!!!
Jó történet, jó szemszög. Kívánom, hogy így történjenek az események 🙂
üdv: Alex
Bevallom, írtam ennek egy „érzelemdúsabb” változatát, mivel az egyik kitartó kritikusom kategorikusan „Száraz, kemény, érzelem mentes.”-nek ítélte ezt a formátumot.
Abban a lány, mielőtt indítja a sprayt, támadója fejét kebelére vonja, s didergő ajkaival megérinti feje búbját, miközben elcsukló hangon suttogja:
„- Feloldozlak! Tudom, Te is áldozat vagy! Tudom, hogy Te alapvetően JÓ vagy! Tudom, ha nyolc évesen lett volna pénzed cigarettára és nem kell csikkekre vadásznod… Tudom, ha nem 13, hanem 5 évesen kapod meg az első rollerod, mint a többi gyerek… De a SORS másképpen rendelkezett… És most hunyd le picit tengerzöld szemed… Na azért ne ennyire! Így, csak egy picit… És most kérlek, bocsáss meg nekem… Miii? Dehogy bors… SORS!” Stb.
De gondolván, ha én ennyire unom a témát, akkor más hogyan unhatja és inkább elszórtam.
Na, szóval, fognak ránk figyelni, csak így tovább, ahogy megbeszéltük. 🙂
Üdv. a
A gúny… no látod, ez az egyetlen érzelmi töltődés, ami beléd szorult. De ez épp elég is, és nagyon jó helyen van nálad. Ha már egy másik változatot is kiötlöttél, maradj meg inkább kicsit sem valósághű tündi-bündi mesédnél, mert hogy ez az!! A valósághoz semmi köze nincs.
S azon emberek, akik osztják véleményed, hogy ez a történet az esetek legnagyobb részében alakulhat általad leírt módon, kívánom tapasztalják meg személyesen… Egészen biztos vagyok benne, azonnal megváltozik a véleményük. És hangsúlyozom, nem az alkotás alaki, szerkezeti és stb. irodalom által elvárható formáknak nem felel meg alkotásod, egész egyszerűen rossz helyre töltötted fel. "Mesék" vagy valami ehhez hasonló rovat megfelelő lett volna.
S aki még mindig úgy gondolja, ez lehet valóság, mert a támadások ilyen és előre betervezhető módon történnek, ahol egy nyomorúságos gázspray megmenthet bárkit is, szeretettel várom egy "erőszakos nemi közösülés bűntette" miatt indult eljárásban kitűzött tárgyalásra, ahol nyugodtan szemébe nézhet annak az egész életre megnyomorított nőnek, asszonynak, kislánynak, kisfiúnak, akik voltak olyan "balgák", hogy képtelen voltak küzdeni, miközben félholtra verték és megerőszakolták, megalázták őket.
Továbbra is felháborítónak tartom azt az érzéketlenséget, ahogy lealacsonyítasz embereket, mert azt képzeled, nem érhetnek fel hozzád, csak mert nem durvák, mert nem erősek, s mert az élet útjukba sodor egy szennyedéket, egy utolsó mocskot, aki ellen képtelenek védekezni. Addig örülj és ezt szívből kívánom, míg nem a Te feleséged, gyermeked a védekezésre képtelen áldozat… Soha ne kelljen egyikőjük szemébe se mondanod, hogy miért nem kaptad elő a paprika spray-det???
Tudod kedves, ha érdekelne a véleményed, megkérnélek arra, mutasd be, hogyan kell „érzelemgazdagabban” visszaverni egy támadást, és „érzelemgazdagabban” menekülni. De nem érdekel.
Írod: „S azon emberek, akik osztják véleményed, hogy ez a történet az esetek legnagyobb részében alakulhat általad leírt módon, kívánom tapasztalják meg személyesen…”
Ez a te humanizmusod? A túllihegett érzelemgazdagságod? Mindenki más, aki elfogadhatónak tartja ezt a semmi kis firkát, az bugyuta, az el van tévelyedve? Az is, aki átélt hasonló támadást, és megaláztatása történetét, volt bátorsága megosztani velünk?
Na, itt ért véget a türelmem. Megkérlek, hogy a kivételes képességeidet, csalhatatlan személyiségedből fakadó, mindenki mást felülbíráló kinyilatkoztatásaidat, a jövőben érdemesebb munkákra, érdemesebb személyekre fecséreld, mint amiket, akiket, nálam találsz.
Én, (mi) valahogy csak megleszek (megleszünk) nélkülük.
Alex írása engem is felkavart. Ahogy olvastalak, éreztem, miért írtad. Ami engem illet ültem tárgyalásokon, nem is egyen, sőt bár teljesen szabálytalan, ebédeken az ügyvéddel és a bíróval tárgyalási szünetekben. Az egyik ilyen alkalomkor a bíró elmagyarázta nekünk, mindhárman tudjuk, hogy a vádlott elkövette a terhére rótt cselekményt (egy hat éves kislány volt az áldozata), de azzal is tisztában vagyunk, hogy az ügyész úr ezt nem tudja majd bizonyítani. Mit mondjak, nem is tudtam. Akkor ott ölni is képes lettem volna. És nem csak a tettest, de a bírót is. Aztán ehelyett otthagytam a szakmát. De az indulatok néha még kísértenek. Amikor egy-egy ilyen kísértet meglátogat, a bűnös nem éri meg az elbeszélésem végét. Ehhez képest szelíd voltál…
Tiszteletel: G.
Tisztelettel: G.
Belegondoltam magam a helyzetedbe. Embert próbáló feladat lehetett.
Nagyon nehezen élem meg, hogy az ember (?) bizonyos helyzetekben az állatnál állatabb.
Ez a néhány sor, tiltakozás az embertelenség ellen.
Mese? Kit érdekel. Vállalom.
Köszönöm, hogy megtiszteltél.
Üdv. a
Nem olvastam el a hozzászólásokat, így lehet ismétlek valakit. Az ötödik és a hatodik bekezdést én megcserélném, egy kis időzavart éreztem magamban az olvasásánál. Még nem voltam ilyen helyzetben hála istennek, így nem is tudom hogyan éreznék, de biztosan én is szégyellném a hülyeségem. Nem is merek sötét sikátorba bemenni. Tanulságos, és jól megírt történet.
Üdv. Erica
Sajnálhatod. Tanulságos olvasmány lett volna.
Igazad van az időzavarral kapcsolatban, bár a hetedik bekezdés a hatodikhoz kapcsolódik.
Köszönöm az észrevételed, lehet, hogy beleszabok.
Üdv. a
Kedves Antonius! Nem rég kaptam tőled egy „véleményt” az alábbi szöveggel: „Ez a firka szánalmas zagyvalék. Szimplán bugyuta és ízléstelen” Megnéztem ezt követően a „A kritika kritikája?” című cikkedet, melyből kiderült, zokon vetted, h egy általad megkritizált írótársad nem válaszolt „jóindulatú” segítőkész észrevételeidre. Nos: én válaszoltam erre a fent idézett „jóindulatú” kritikádra, és elismertem: igazad volt! Viszont szeretnélek emlékeztetni: veled is előfordult már, hogy az én kritikámat, mint nem tetszőt válasz nélkül hagytad! Akkor hogy is van ez a fair play -vel? A Te „jóindulatú” kritikádra válaszul szeretném megmutatni, h én milyennek képzelek el egy tényleg jóindulatú kritikát.
A „Nem arra született” c, írásod egy valódi élethelyzetet dolgoz fel, hitelesen, valósághűen. Egy két kritikai megjegyzés: 1. Az „elmentében” kifejezés nem hangzik túl jól, én mást írnék helyette, akár a mondat átfogalmazásával. 2. A „primer” szó helyett jobb az „elsődleges” (Ez nem cikk!) 3. A történetben nincs elég jól indokolva, illetve kifejtve, miért is ment be a lány a sikátorba? Este, esőben erre vágyott?! 4. A befejezés az idézettel nem jó, ugyanis kérdőjel marad az emberben, kitől idéz a lány? (Mint mondatszerkezet se jó!) Építő szándékkal írtam. Remélem kapok választ? Barátsággal üdvözöllek: én
Kedves Bödön!
Válaszom:
1. Nem értem, mi a bajod vele. Szerintem pedig jól hangzik. Ha nekem nem hiszel:
„Bush elmentében még kitüntetéseket adott át.” (Főcím 2009. január 13. kedd 22:50 – Hírextra)
"Aztán, már elmentében, egy pillanatra megállapodott a huszonhetes előtt." (Örkény István.)
„Elmentében a szoknyán még. igazít egyet:” (Kuti Csongor)
2. Reál alapképzettségemnél fogva, annak ellenére, hogy nem kedvelem az idegen szavakat, a biztonság, a tekercs, az áramkör stb. szavak az egyszerűbb, rövidebb primer kifejezést vonzzák be utótagként és nem az elsődlegest. Persze írhattam volna elsődlegest is, de akkor te mit találtál volna kifogásolnivalót? 🙂
3. Ha vetted volna a fáradtságot és elolvastad volna alant a hozzászólásokat és a válaszokat, (mint ahogyan én tettem nálad) akkor tudnád, hogy ez az írás egy variáció Alex: Fekszem a földön c. munkájára.
F:
F: A kifogásaiddal egyetértek, de ne rajtam kérd számon, hanem Alexen, mert ő teremtette ezt a számomra is érthetetlen és sok sebből vérző szituációt.
4. Lehet, hogy hiba volt feltételeznem, hogy Ernest Hemingway Nobel díjjal kitüntetett regényének (Az öreg halász és a tenger) vezérgondolatát minden irodalomkedvelő ismeri? A jelek szerint, igen, mert te nem…
A mondatszerkezettel kapcsolatos problémádat Ernest Hemingwayvel, (1961 óta nem elérhető) illetve Ottlik Gézával, (1990 óta ő sincs közöttünk) a remekmű fordítójával tudtad volna átbeszélni. Nézd el nekem, hogy én elfogadtam tőlük, úgy, ahogyan megalkották.
Üdv. a
de akkor viszont nem illik komplett mondatot átvenni, mintha a tied lenne! És a gyengébbek kedvéért (ez én vagyok) bele kellett volna szőni ezt a …hogyishívjákot….ezt a Hemingway-t. Már csak azért is, hogy a hozzáértők lássák te is milyen hozzáértő vagy! Miért, ha H. a kútba ugrik, te utánaugrassz? -én
Kedves Antonius! Ez az a téma, amiről mindenkinek van véleménye. A véleménye, pedig attól függ, hogy az ő kapcsolatba került-e már a nemi erőszakkal, akár saját maga, akár a környezetében valaki, akit ismer személyesen. Sajnos sokan lenézik, megbélyegzik azokat, akik nemi erőszak áldozatai lettek, mert az képzelik, hogy velük ez soha nem történhet meg, sőt az a hibás, akivel ilyen megtörténik. A bíróságon is az áldozat sokszor többet hallja, hogy ő volt hibás, mint maga az elkövető! Pedig mindenkivel megtörténhet /gyerekekkel, nőkkel, férfiakkal/. Kerülhetnek olyan élethelyzetbe, még sötét sikátorba sem kell menniük, egy rossz környéken. A "kedves" rokonok, a cellatársak, a gondozók, a lelki atyák, a "jó" barátok ellen sajnos a gázspray nem segít. Gonosz idegenek ellen esetleg, ha nem egy husánggal vágnak fejbe előbb, hanem átkarolva fülbe suttogják a szándékukat. Kell védekezni ellenük? Kellene! A leghatásosabb védekezés lenne, ha nem az áldozatot ítélnék el, hanem a bűnöst. Judit
„A leghatásosabb védekezés lenne, ha nem az áldozatot ítélnék el, hanem a bűnöst.” Már megbocsáss, de ez demagógia.
Miért mindig másokban keressük és találjuk meg minden bajnak az okát? Minden és mindenki rossz, csak én vagyok a fasza gyerek. Része vagyok a társadalomnak, ezért magam is felelős vagyok minden folyamatért. Ha csak tízmilliomod részben, de rajtam is múlnak a dolgok. Elsősorban nekem kell felelősen, gondolkodó emberként viselkednem. Nem kódorgok kísérő nélkül (de talán még azzal sem) éjjel rosszul megvilágított sikátorokban, de ha mégis, akkor tisztában vagyok a veszéllyel, amit fölvállalok és készülök rá. Ha megfázom, akkor nem a társadalom, nem az ügyészség, nem a falusi leányanyák egylete a felelős, hanem elsősorban én, eszetlenke.
Köszönöm, hogy olvastál. a