Teázóasztalnál teázva,
szerelemről beszéltek.
A férfiak kicsit káprázva,
a nők finom érzéssel.
„A szerelem legyen eszményi”,
szólt a sovány tanácsnok.
Párja mosolygása egyéni,
s sóhaja, egy mély: „Ah!” volt.
A kanonok erre rá vágta:
„Szerelem legyen kimért,
az egészség ne vesszen kárba,”
kisasszony selypítve: „Miért?”
A grófnő szomorkásan mondta:
„Szerelem az vonzódás!”
s oly kecsesen fogta
a csészét, hogy az csodás.
Asztalnál volt még egy üres hely;
Drágám, te hiányoztál.
S ott elmesélted volna, szentem
te szeretni, hogy szoktál.
Fordította Mucsi Antal-Tóni
Am Teetisch
Sie saßen und tranken am Teetisch,
und sprachen von Liebe viel.
Die Herren, die waren ästhetisch,
die Damen von zartem Gefühl.
"Die Liebe muss sein platonisch",
der dürre Hofrat sprach.
Die Hofrätin lächelt ironisch,
und dennoch seufzet sie : "Ach!"
Der Domherr öffnet den Mund weit:
"Die Liebe sei nicht zu roh,
sie schadet sonst der Gesundheit."
Das Fräulein lispelt: "Wieso?"
Die Gräfin spricht wehmütig:
"Die Liebe ist eine Passion!"
Und präsentieret gütig
Die Tasse dem Herrn Baron.
Am Tische war noch ein Plätzchen;
Mein Liebchen, da hast Du gefehlt.
Du hättest so hübsch, mein Schätzchen,
von Deiner Liebe erzählt.
Heinrich Heine