Hallgatom ezt a dalt, s közben oly erő járja át fizikai létezésem valamennyi atomját, ahogyan a basszus belém szakít mélyen, üvölt a fülembe a ritmus-dallam, a líra, a szárnyaló hang… Caress the one, the never-fading rain in your heart, the tears of snow-white sorrow…
S mindez Te vagy bennem, ahogyan átcikázik olthatatlan rajtam-bennem a szerelem… Fűtve-tüzelve lelkem-szellemem, finom bőröd érintésén… Ajkad vonalán omló-áramló csókkal hatalmadban tartva törékeny-elvágyó női mivoltom, mely kimozdíthatatlan fundamentuma elevenségemnek, ami csak Tőled-Általad bontotta virághalmát szíved rejtett zugaiban… Lassan elégtelenek a szavak, formába öntenem a formátlanul hömpölygőt, szerelem-lobbanást…
S ha meg is tudnád, mily gyenge pontom maga a csók léte, nem-léte, ezzel kezedbe tettem szerelmed tárgyát, magamat, szerelmem pulzusa szíved dobbanása, mégsem leszek rejtőzködő…
A csók közben minden, ami az idő, s minden, ami a fogva tartó egó illúziója – megszűnik létezni, "halálba" fordul. Ekkor érzem lényegem Szeretet-Esszenciáját, hogy együtt-áramlik valami Univerzális Fény Élménnyel, rákapcsolódva Lényeged Szerelem-Áramára… Női polaritásom hullámzik át rajtam, önmagam feloldódom benne, fénytestté emelkedve kapok szárnyra így, Veled… Veled… Veled…
Űr, a dermedt, néma, csönddé fagyott űr az, ami kettéhasítja szívem, ha a csókok száma félelmetesen apadni kezd. Megszűnik bennem létezni a Nő, akit a csók előcsalogat és Istennővé formál, megszűnik létezni bennem a Szerelem-Hullám, a Szeretet-Esszencia… Majd kihátrálok… Előtérbe iramlik a szomorúság, a fájdalmas hiánya a Csóknak, dermedt, szíve facsart szemlélővé válok, s ha akarod, de csak akkor, ha nagyon akarod, ekkor le tudlak lökni a Halálba. Mert minden, ami nem-Szeretet, az Halál. Ámen.
3 hozzászólás
Mint a kitörő vulkán, mint a megáradt folyó, úgy áradsz Te is, és elhalmozod az olvasódat szépséges képekkel, jelzőkkel. Néhány gyarló férfiemberben (mint amilyen én is vagyok) még némi irigységet is generálsz, mi több, egy másik melódiát is eszébe juttatsz, aminek a szövege valami ilyesmi: „ő miért és én miért nem?” 🙂
Nagyon tetszett. Gratulálok. a.
Hú, kedves Alkotó, ilyen mélységes alázatot még nem éltem meg, írásaim hozzászólásait olvasván, mint most általad: érdemlek én ilyet? Az első érzés, ami átcikázott rajtam, amikor soraid olvastam.
Köszönöm.
Ui.
Na, ezt most jól összekevertem, a kezdő "A" miatt.
Ismét: "Hú, kedves antonius…"