Hamvas Béla kérdi valahol: van-e olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák zúdulnak le a hegyről, melyre évmilliók alatt kapaszkodtak fel, azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? S rögtön hozzáfűz egy másik kérdést is: de akad-e oly érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói zuhannak az állati lét alá, ezt szó nélkül megállja?
Mindezt előre kellett bocsátanom, részben azért, mert nem hiszek abban, hogy a lavina megállna, de még csak abban sem, bárki meghallja a kiáltozásom. Ezzel együtt érző lélek vagyok, így aztán nem állhatom meg szó nélkül…
Mit is?
Ha csak címszavakban idézzük fel a híreket, már akkor is megvan minden okunk a pánikra:
„Sötét idők jönnek? – Pesszimista közgazdászok: nem látni a fényt az alagút végén.”
A „Telegraph” c. lapban olvasható: „a brit külügyminisztérium felszólította az európai brit külképviseleteket, hogy tervezzék meg, hogyan tudnak majd segítséget és védelmet nyújtani a külföldön tartózkodó brit állampolgároknak az euró összeomlását követő forrongások alatt.”
„A szakadék széléről rántották vissza az európai bankokat”
„Pénzügyminiszterek ,komor hangulatú’ tanácskozása.”
„A pénzügyi biztos ,drámai hangú’ beszéde reggel az Eu parlamentben.”
És így tovább…
Mindenki attól retteg, azt várja, hogy bedől a pénzügyi rendszer. De tudjuk mit is jelent mindez?
Néhány évtizeddel ezelőtt a második világháború vége felé, látszólag sokkal rosszabb volt a helyzet. Mégis talpra álltunk. A látszat azonban, csal.
A második világháború idején a gazdák élelmet termeltek, ami azt jelenti, minden eszközük megvolt hozzá, hogy a termőföldből a lehető leghatékonyabban állítsanak elő ehető dolgokat. Az akkori hatalomnak semmi más dolga nem akadt, mint elvenni tőlük a készterméket.
Ma a gazdák elsősorban pénzt termelnek. Minden eszközük megvan ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban térüljön meg a földjükbe fektetett tőke, vagyis: a lehető leghamarabb a lehető legtöbb pénzhez jussanak.
Mindenki gondolja végig, mit is jelent mindez! Gondolja végig, a gazdák pénzt termelnek a földjeiken.
Ez a kulcs.
Ha valaki pénzt termel, és a pénzügyi rendszer összeomlik, marad valami utána? Valami, amit megehetnénk?
17 hozzászólás
Terített asztal van válságügyben . Lehet miből csemegézni. Nekem már gyomorrontásom van attól a kavarástól, ami folyik. Valamit megehetünk majd biztosan…
Selanne
"Valamit megehetünk majd biztosan…" – bízzunk benne, hogy így lesz.
Köszönöm, hogy itt jártál.
A válság, így, vagy úgy mindenkit érint. Abban igazad van ez más mint az akkori. A baj, itt már nem marad más hátra mint bekövetkezik az, hogy romboljunk, hogy legyen mit építeni megint. A rombolás elkezdődött, gyárak, üzemek, tsz-ek. stb. KINEK AZ ÉRDEKE VOLT? ám ez még nem elég, romboljuk le az emberek hitét, és akkor" … " nem vagyok jós, de a történelem ismételni fogja magát… ám az is más lesz "…" A világot már rég nem a politikusok irányítják, ők csak egy jól lakatott és etethető bábok!!! Tisztelet a kivételnek, itt nem a kis tisztségviselőkre gondolok!
sebaj, majd csak lesz valahogy…! meddig?
szeretettel-panka
Köszönöm, hogy olvastad. Figyelmeztetni akartam vele. Nem vagyok tévedhetetlen, lehet, hogy sok mindent rosszul látok, de a tájhasználat és a mezőgazdaság lehetőségeiről talán elég sokat tudok. Ahhoz legalábbis, hogy a helyzetünket kétségbeejtőnek érezzem.
Igazából én már kiestem ezekből a dolgokból. Azt kellene megnézni, hogy a vetésterületet ma milyen százalékban vetik be ipari növényekkel, és élelmiszer-növényekkel? Meg aztán azt, hogy hány (ezer) tonna búza termett mondjuk 1982-ben, s mennyi most? Érdekes számarányok lennének azok is, érdemes lenne utána nézni, hogy a magyar lakosság ellátása most 2011-ben hány százalékban származik pl. a hazai termelésből, s hány százaléka importból? (Kenyér, hús, tej, zöldség) Amíg ezeket a (nyilvánvalóan nyilvános) adatokat nem ismeri az ember, (illetve nem ismerteti) addig feleslegesen riadozik attól, hogy mi lenne, ha…, illetve feleslegesen riadóztat másokat is. A hivatalos statisztikai adatokat most már nem ismerem, én már régóta csak a tenisszel foglalkozom. De azt hiszem, illetve csak remélem, hogy ha netán-tán elérne bennünket egy totális pénzügyi csőd, enni akkor is lenne mit (???????????????) Talán a közraktárak nem üresek teljesen….Nem tudom…
A közraktárokról én sem sokat tudok. Az elmúlt öt évben tájhasználattal kapcsolatos kutatásokat végeztünk Azt tapasztaltuk, hogy a gazdák nincsenek felkészülve üzemanyag hiányos helyzetre. tartós áramszünet, pénzügyi káosz, vagy bármilyen más okból bekövetkező üzemanyaghiány esetén nem tudják megművelni a földjeiket. Arra a kérdésünkre, hogy tartós üzemanyaghiány esetén hány hektárt tudnak művelni, szinte kivétel nélkül azt a választ kaptuk: egyetlen egyet sem. Az emberek nagy része azt mondta, ilyen eset nem lesz. Voltak akik végiggondolták ennek a lehetőségét is, ők arra készülnek, hogy Pestre menekülnek a rokonokhoz, mert szerintük a városokat, de főleg Pestet nem hagyják el. Városi ismerőseim viszont vidékre menekülnének, mert szerintük ott meg lehet lesz majd élni.
Az, h a „gazdák pénzt termelnek” –persze gondolom, képletesen értendő. „Pénzmag”, vagy „pénzdugvány” stb. nyilvánvalóan nem létezik, így aztán „pénzvetés”, „pénztábla”, vagy „pénz-termés” se, ellentétben pl a búzavetéssel, búzatáblával, búza-terméssel. De, kétségkívül, ha egy gazda ipari növényeket termel (cirok, napraforgó, len, kender, stb.) –akkor átvitt értelemben pénzt termel és nem ennivalót. De, aki élelmiszernövényeket termel, az is pénzt termel átvitt értelemben, és a szó szoros értelmében is, hiszen nem maga eszi meg a búzáját, kukoricáját, burgonyáját, stb, stb, stb, -hanem eladja. Miről is beszélünk? Ki termel és mit?
Továbbá: egy térségben pl. amúgy sem lehet csak és kizárólagosan "pénzt" (ipari növényeket) termelni. Hogy miért Ez hosszú, de nem lehet. Így hát sajna, muszáj krumplit is, a mai pénzhajhász gazdáknak is!
A cél a lényeg és az eszköz. Bármit is vetnek az a cél, hogy pénzre váltsák, ennek megfelelően tervezik meg a vetésforgót. Nincsenek felkészülve arra, hogy akár egy város, vagy egy falu élelmiszer ellátását megszervezzék, biztosítsák. Azaz, csak ipari növényeket termelnek, csak kínálatban akadnak élelmiszeripari alapanyagok. Viszont nincs feldolgozó iparunk. Amit a gazdáink termelnek, nagyrészt kint dolgozzák fel és úgy jön vissza. (Különfélehús készítmények, tészták stb. – ha szerencsénk van persze, mert sokszor nem az jön vissza, hanem bóvli.)
Ettől sokkal nagyobb baj, hogy a gazdák nincsenek felkészülve a pénzügyi összeomlásra és az ebből fakadó üzemanyag hiányra. Ha ez bekövetkezne, a mezőgazdaságunk megbénulna. És miután élelemtermelés már nincs, a szállítás és az ipar akár időleges leállása hihetetlen katasztrófával járna.
Akkor érezheted magad biztonságban, ha tartalékoltál néhány hónapra való élelmet, és ha ugyanezt megtették a szomszédjaid is.
Az utolsó öt évben jórészt ez6t a területet kutattam. Nem a levegőbe beszélek. Hogy szélsőséges esetben mi történne kiszámíthatatlan, de az emberek nagy része nincs tisztában a helyzettel és a belőle fakadó veszéllyel. Látni kellene, hogy a falvakban sincs élelem. Most nem lehet beszolgáltatásra és padláslesöprésre építeni a városok ellátását, mint az ötvenes években. Élelmet ma csak pénzért kapsz. Ha a pénzügyi rendszer dől, enni sem lesz mit. Szóval jobb előre készülni, mint a bajban kapkodni.
Egyébként kösz, hogy itt jártál.
OK, ez mind igaz. De azt hiszem nagyon régen nem úgy „működik” már a vidék, hogy eltartja magát. A régi, paraszti kisgazdaságok 46 után megszűntek. Az utána következő időszakban 90-ig a nagyüzemi szektor túlsúlya volt jellemző. A tsz-ek, állami gazdaságok nagyüzemi termelést folytattak. A megtermelt terményeket, termékeket nem az ottani, helybéli lakosság fogyasztotta el, hanem eladták azokat, pénzt kaptak érte. Ilyen értelemben tehát ezek is „pénzt” termeltek. (Más kérdés, milyen hatásfokkal). Létezett a háztáji gazdálkodás rendszere, minden tsz tagnak járt egy kis „háztáji” földdarab, s ezen megtermeltek az emberek ezt-azt. De igazából akkor is ugyanolyan nagy baj lett volna, ha a pénzügyi rendszer összeomlik, mint ma. Jó, lehet, hogy ma nagyobb lenne a baj, mert a „közraktárakban” manapság lehet, hogy több napraforgó magot tárolnak, mint búzát.
Azt mindkét fél látja, hogy baj esetén a környezetében komoly nehézségekkel kell majd szembe nézine, de azt hiszi máshol jobb lesz. Kicsit olyan, mint a Simpson családban látható jelenet, amikor a pánikba esett emberek a templomból a kocsmába, a kocsmából a templomba rohannak át. Így egyiknek sincs sok értelme.
Tanácsot adni nem tudok. Annyit azért javasolnék, mindenki spájzoljon be annyi élelmet, amennyit csak tud. T. Pandur Judit áramszünet esetére szóló tanácsait sem árt megfogadni. Meg segíteni kellene mindenkinek, aki a mai körülmények között élelemtermeléssel kísérletezik. Talán akadnak még ilyen emberek.
Géza, Neked is és Juditnak is igazatok van abban, hogy óvatosságra intetek mindenkit: spájzoljunk be annyi tartós élelmiszert, amennyit csak lehet, hátha kitör egy napvihar és nem lesz áram, vagy kitör a pénzügyi világválság, és nem lesz üzemanyag, vagy kitör a harmadik világháború, és semmi nem lesz. Csak az a problémám ezzel, hogy a mi spejzünk például csak néhány négyzetméter. Úgyis csak egy-két hétre tudnánk biztosítani a saját ellátásunkat. Utána ugyanúgy éhen halnánk. Akkor meg minek. Sztem országos szinten van valami terv erre. Ott vannak pl. a katasztrófa-védelmisek. Azonkívül egy ilyen generális válság, krízis, energia-kiesés világ-,(európa-) méretű kihívást jelentene, százmilliókat érintene. Én gondolom, fenn a „fejesek” pörgetik az agyuk kerekét a megoldáson. Egy-egy család nem sokat tehet. De sztem nem lesz semmi baj….semmi olyan, amit az emberiség összefogással ne tudna megoldani!
Ezekre a sorokra szívem szerint egyetlen lehetséges válasz adódik: legyen igazad!
A válságról, pénzrohamos romlásáról vannak igen kellemetlen emlékeim. A 2. világháború után a pénz értéke teljesen elértéktelenedett. Sokáig gyűjtögettem belőlük egy-egy darabot, aztán a hosszú idő után már nem is tudom, hová, de valamelyik kötözés idején eltűntek.
A fiatalok, ha nem foglalkoztak vele, vagy olvasmányaikban nem szereztek róla adatokat, el sem tuják képzelni, hogy valóságban mit jelentett. Bátyámmal állást próbáltunk szerezni, ezért egy kisvárosba mentünk, ahol bányák-gyárak voltak. De a korábbi Pengő teljesen értékét vesztette. Egy idő után már az egyhavi fizetésért a piacon annyit kaptunk, hogy elfért egy aktatáskában. A piacon-üzletekben sem volt áru. Az emberek cserüzleteket folytattak. Akinek megmaradtak az értékei: bútorokat, bundákat, ékszereket cserélte el élelemért.
Naponta kellett a banknál érdeklődni, hogy a folyton változó pénz azon a napon mit ér, vagyis hány nullával kell megtoldani a bankjegyen látható számokat.
Fiatalok nem is emlékezhetnek a különös nevű pénzekre: ugyanis volt Millpengő 10-ezertől egymilliárd pengőig, volt Adójegy 10-ezertől 10-millióig, s még sorolhatnám.
Arra gondolni sem jó, mit jelent a pénz teljes elértéktelenedése. Az 1. világháború után szüleim átélték a világválságot, s a legidősebb bátyám bankban elhelyezett vagyona, bérházak értéke ment tönkre, ami a háború után egy levélbélyeg árát érte.
Élelmiszert tartalékolni, hogyan? Városi lakásban, kis hűtőkben egy családnak? Meddig elég? Még vidéken is most egészen más, mint korábban volt, mert akkor ott, mindenki termelt, állatok az istállókban, tejet, húst adtak, kemencék voltak, amihez nem kellett áram, hogy megsüljön benne a mindennapi kenyér, nagy hombárokban lisztet tárolt mindenki magának egy-egy évre.
Isten ne adja, hogy megint oda jussunk, mert sokan éhen-halnának!
Nagyjainknak, értő szakemberek tanácsait követve volna elsőrendű kötelessége, hogy megfékezzék azt, ami felé már elindultunk.
Köszönöm, hogy itt jártál!
A második világháború után szörnyű helyzet volt. Emlékszem, amikor befektetésről volt szó a családban valamikor a nyolcvanas évek végén, apám azt mondta, aranyat kell venni. nagymamá meghallotta és el-elmélázve megjegyezte. Az arany az jó, emlékszem, amikor menekültünk a front elől édesanyám aranygyűrűjéért kaptunk egy liter tejet egy kolbászt és egy félkiló kenyeret. És persze teljesen igazad van: "Isten ne adja, hogy megint oda jussunk"
Köszönettel:
G.