Nyakunkon az új év, lassan begyűrűznek az újabb és újabb pályázatok. Vajon, hogyan álljon neki az ember egy adott témát megírni, ha az nem tartozik dédelgetetett kis meséi közé?
Lássuk a sci-fi frontot!
Hiába imádunk űrcsatákról írni, ha épp a lábgombáról kell egy sci-fit összedobni. (Persze vegyíthetjük szerelmeinket a kiírásokkal, "mutáns lábgombák lepték el a hajókat és ujjé, mindenkit szét lehet lőni", de azért ebből ritkán születik épkézláb írás, lássuk be!)
De térjünk vissza lábgombákhoz, melyekről a égvilágon semmi nem jut eszünkbe. Az a pár kornyadozó ötlet, mi erre jár, sajnos minket is halálra untat.
És itt jön az a pont, ahol a profi és az amatőr író elkülönül. Az amatőr ugyanis feláll, és kijelenti, hogy csakis a NAGY TÉMÁRÓL érdemes írni. A profi viszont ülve marad, mert úgy véli, aki tehetséges, az igenis mindenről tud írni.
Tehát kettesben marad valami satnya ötlettel, és eltűnődik, mitől lehet az izgalmas…elsősorban a saját maga számára. Ugyanis az író minden átélt szenvedélye az olvasóban feleannyi erősségű, ellenben az unalma – duplája…
Ideje szereznünk egy kihívást, mert csakis ettől serken föl bennünk a teremtő erő. Alapvetően a történet szokott így funkcionálni, de ha mégsem, akkor lehet:
1. a stílus
A nyelv eszköz, ám a történetnél többet közvetít: a mi személyiségünket, alaphangunkat is. E/3-ban ez egyértelműbb, de E/1-ben is jelen van, csak rejtettebben, mivel figyelünk a mesélő korára, szóhasználatára, kultúráltsági szintjére. (Elvileg.)
A megszokott hangvételünk lehet komoly, vagy épp humoros stb. Hagyjuk el a szokott eszköztárunkat! Fedezzük föl újra a nyelvet! Lehet ez nyelvi humor (komolyoknak) vagy épp a hangutánzó szavak zeneisége, a mondatok lágy összecsengése (humorheroldoknak való kihívás:)). De lehet korhű, fennkölt, meseszerű stb.
2. a karakter
Józsi és Gizi megmenti a lábgombától a világot. Na és? Mitől másabb a mi sztorink? Hát például a karaktertől…
Mi van, ha valamelyiküknek egy érzékszervvel kevesebb van? Süket, vak, vagy épp nincs szaglása, márpedig ezek a fránya gombák támadás előtt mindig kesernyés illatúak…Vagy épp több érzékszerve van? A főhős egyenesen egy dezertáló lábgomba… Máris új látásmódot szereztünk. És persze a fősztori mellé egy mellékproblémát a hősünknek.
Attól lesz hiteles egy karakter, ha személyiség, a maga összes nyűgjével együtt. Hát tegyük azzá! Legyenek rossz szokásai, akár pszichés problémái. De utálhatja a macskákat is, és hétvégente lopkodhatja a szomszéd vénasszonyok cicáit, hogy kitegye őket a közeli erdőben. A sterilizált jók és bátrak ideje leáldozott.
3. a háttér
Teremtsünk világokat! Általában az SF novellák mögött stabil világ áll, hiszen kifejezetten erre épülnek, de van, mikor egy technikai vívmányról akarunk írni, vagy épp egy érzésről, tettről, mint például az Erato-s pályázat esetén a szexualitás. A mesénknek talán nincs szüksége világra, azonban rengeteget ad hozzá, ha pár tollvonással fölskiccelünk valamit mögé.
Lehet ez egy különös társadalmi szokás, mondjuk a férfi leveszi a magassarkú cipőjét támadáskor. Egy odavetett megjegyzésben közöljük, hogy egy borotválkozó krém kromoszómamutációt okozott a népesség nagy részében, és az utódok mind egy fejjel alacsonyabbak lettek a nőknél.
Lehet vallási hagyomány is, a szent struccok eltrlaszolták az utcát. Vagy épp politikai megmozdulás, tüntetnek a szent struccok levágása mellett, mit a rendőrség visszaszorít épp, és szegény lábgomba-harcosaink ezért alig bírják elvinni a detonátort a fő laborba.
Ha a világ, miben a hőseink mozognak, jellegzetes, akkor mi is jól szórakozunk, és az olvasó is.
Becsüljük meg az idejét – esetenként a pénzét – , mit ránk szán az Olvasó. És ne féljünk a kihívásoktól! Alkotni öröm. 😀
12 hozzászólás
Odafigyeltem, s gondolatban jegyzeteltem, mert jól írsz. Gratulálok. Ez tényleg így kell…
Példát!
Szia!
Értéket közöltél itt! Gratulálok! Engem személy szerint egyetlen dolog irritál írásodban, ami a következő: "És itt jön az a pont, ahol a profi és az amatőr író elkülönül. Az amatőr ugyanis feláll, és kijelenti, hogy csakis a NAGY TÉMÁRÓL érdemes írni. A profi viszont ülve marad, mert úgy véli, aki tehetséges, az igenis mindenről tud írni."
Ehhez nem fűzök megjegyzést, mert lehet, csak én érzek ezzel kapcsolatban ellenszenvet.
Üdv.
Szia!
Artur megjegyzésével kapcsolatban annyit tennék hozzá, hogy a profi nem egyenlő a tehetségessel. Talán csak a szóhasználatbeli különbségben van a probléma. Profi az, aki abből él, amit csinál, amatőr az, aki nem kap fizetést érte. Illetve engem még kicsit zavar, hogy smiley-kat használsz. Egyszerűen nem illik egy eszmefuttatásba. Zárójel bezárva.
Egyébként a gondolatmenet nagyszerű, elmés, fantáziadús ötleteket vetsz fel, gondolkozom is rajta, hogy írjak valamit ez alapján. Ami azt jelenti, hogy használható, gondolkodtató, képzeletet megmozgató ötleteket vetsz fel! Ehhez gratulálok.
Üdv
Zsázsa
Artur, ezt még anno az Erato pályázat előtt írtam, ahol többektől is azt hallottam, hogy a Nagy Témáról szabad csak írni, és minek gyakorolni apróbb dolgokon… Kissé fölment tőle az agyvizem. 🙂 A profi/amatőr szóval valami kitartás/alázat stb beli különbséget akartam ábrázolni.
Örülök, ha elindított pár gondolatot. Lehet, hogy esszévé formálom az elmúlt pár év írókörös tapasztalatait, hátha valakinek segít.
Szia!
Akkor így már teljesen más az értelme, köszönöm a válaszodat.
🙂
Szia. Jól tippeltem, olvastam már korábban is valahol, bár a fene tudja hol. Akkor is tetszett. Azt nem tudom, a lábgomba éppen hogy jutott eszedbe, mindenesetre egy "lool"-t elmormoltam helyben 😛
Amit artur írt, az az egy dolog, ami nekem is kicsit szemet szúrt. Mert az egy olyan dolog, ami tényleg csak személyiség kérdése. Én pl magamról tudom, hogy van egy csomó olyan dolog, amiről nem írnék. Biztosan tudnék, de nem akarok. Ilyen pl. hogy soha nem lesz homi főhősöm vagy aki túl sokat káromkodik. Lábgombákról sem fogok írni :DDD Egyszerűen nem, és nem gondolom, hogy mert korlátolt lennék ebben. 🙂 Másik oldala, hogy aki nem "főállásban" ír, annak el kell döntenie, hogy melyikre szánjon időt. Én pl. programozok, bazi időigényes, reggeltől estig tudnám csinálni, és szinte soha nem érnék a végére, de ha mégis, kezdhetnék újat. Voltaképp az is írás, csak egy jó hülye nyelven :DDD Tehát nekem osztán elég fennköltnek kell lennie egy témának ahhoz, hogy időt szánjak rá. Innentől pedig… 🙂
Az viszont elég szubjektív, ki mit gondol fontosnak. Lehet, hogy én megírom, azt mondom, "Húdeeltaláltam, ijje", közben mást meg nagyon nem érdekel az egész, mert ő olyan. Ezzel meg nem lehet mit csinálni, az Egri csillagok sem tetszik mindenkinek 😀
Zsázsa: szerintem egy ilyen témájú írásban még elmegy a smiley, pláne manapság. Valljuk be, sokkal közvetlenebbé teszi, és így nem kelti azt az érzést, mintha a szemünkre vetné a hibáinkat vagy lehordana.
Igen, már olvashattad, mert a delta műhelyes blogra írtam anno. Csak mostanság eszembe jutott. 😀 Valaki kiverte nálam a biztosítékot…
Érdekes, hogy csak bizonyos témákra írtok. Szerintem fejleszti az ember krativitását és stílusát. Én a teher alatt nő a pálma elvet vallom. Meg azt is, hogy nem a Nagy Témán kell megtanulni írni, mert abból nem sül ki jó dolog.
Persze, ez logikus lehet… de érted, ebben a mai rohanó világban néha nem lehet nem rohanni. 🙂 Másrészről vehetjük úgy is, hogy nem csupán ráfókuszál az ember bizonyos témákra – hanem csak egyszerűen bojkottál egyeseket. 🙂 Ez nekem nem több, mint hogy milyen kajákat szeretek, vagy hogy milyen filmeket részesítek előnyben. Olvasni sem olvasok akármit, pl. a húgom által annyira favorizált ultracsöpögős félszappanopera könyvekbe bele sem néznék. 🙂
Igen, igazad van a rohanó világban.
Mondjuk szerintem egy téma vagy egy keret nem szab túl szűk határt, az ember azt ír, amit akar, inkább mulatságos, mit lehet kihozni belőle. Bár lehet, hogy csak azért tartom viccesnek, mert nem vagyok novellista, nincsenek nagy tmáim e téren. Sem írni, sem olvasni nem szeretek novellákat (mindhalálig regény!), csak tagja vagyok egy műhelynek és ott muszáj. 😛 Az ilyen írásokat aztán kiszórom a netre, vagy pályázatokra. Az elmúlt 3 év alatt egyetlen önként elkövetett novim volt.
"Ugyanis az író minden átélt szenvedélye az olvasóban feleannyi erősségű, ellenben az unalma – duplája… " – ez mennyire igaz! Ha majd világhírű író leszel (adja Isten:), ezt a mondatodat biztos fogják idézni. Ez tényleg az egyik legnehezebb része az írásnak, mert az egy dolog, hogy a fejemben már összeállt a kép, és nagyon élénkek a képek, ha ezt nem tudom az olvasónak is közvetíteni, akkor lőttek az egésznek.
Sok szerencsét a pályázatokhoz!
Köszönöm, hogy erre jártál. 🙂
A történet vége, hogy mikor ezeket a sorokat leírtam a műhelyes blogon, akkor pont az Erato pályázaton gyötörtem az agyam. Aztán mind a két novellám helyezett lett, nagy poén volt. Úgyhogy tesztelve az elmélet. 😛
Kedves Onsai!
Köszönöm a tanácsokat, melyeket a történetedből lehetett leszűrni!
Myrthil