Tudósítás a történelmi sétáról

Szerdán délután fél háromkor gyülekezett lelkes kis csapatunk a Tudásgyár portáján, hogy aztán Ravasz Gyöngyvér tanárnő vezetésével megnézzünk egy ötvenhatos helyszínt. Körülbelül egy tucatnyian voltunk. Mikor kiléptünk az ajtón, az eső még csak szemerkélt.
A Búza tér érintésével sétáltunk el a Negyvennyolcas térre, ahol az ötvenhatos emlékmű áll. Ekkor már zuhogott az eső.
Az emlékműről nagyon érdekes előadást hallhattunk a tanárnőtől. 1956. negyvenedik évfordulójára állították, egy pályázat győztesének alkotása. Két elemből áll, a vörösgránit talapzatból, és a fekete gránitból készült oszlopból.
A talapzat lépcsős kialakítású, ún. piramistribün, ami a megbomlott kommunista rendszert szimbolizálja. A forradalom ugyan megrendítette, de még áll, még van benne erő. A törött oldala azt jelképezi, hogy nem volt soha olyan tökéletes rendszer, amilyennek mutatta magát, pedig mindig igyekezett elhitetni, hogy a legjobb, ami csak lehet.
A fekete oszlop 15 tonna tömör gránit, 4,8 méter magas, felfelé keskenyedik. Hogy a teteje törött, azt jelzi, hogy a forradalmat leverték, de még így se dőlt le, a célja továbbélt, hogy aztán ’89-ben beteljesüljön a rendszerváltás. Az oszlop felülete tükörfényes, de a művész egy jelképes ágyúlövést, és egy géppuskasorozatot helyezett el rajta, hiszen ez nem vértelen forradalom volt, igenis használtak fegyvereket. Fekete színe a gyászt, az ellenállást képviseli, maga a gránit pedig azt, hogy a forradalom lényege sziklaszilárd és időtlen, nem lehet elsöpörni.
A tanárnőtől megtudtuk azt is, miért pont a Negyvennyolcas térre helyezték az emlékművet. Annak idején ’56-ban az itt található Mór Kollégiumból indultak ki a diákság tüntetései, itt, a Petőfi szobornál volt az első tüntetés. Ráadásul november negyedikén először ide küldték a szovjet tankokat. Így hát ez megfelelő hely volt, hogy otthont adjon az emlékműnek.
Egyre fokozódó esőben olvastuk el együtt a talapzatra írt verset, amelyet az alkotó a legkifejezőbbnek talált a szobor céljának elmondására. Ez Siklós István művének egy részlete:
„…El- NEM földelhető, El- nem emészthető, ami történt. Mint vulkán kitörése, láva folyása, építő tűz torka, el- nem feledhető…”
Az eső szerencsére egy kis időre elállt, így körbe tudtuk járni az emlékművet. Ravasz tanárnő csendben megjegyezte: „Az eszme továbbél”, majd megkérdezte, mit gondolunk, miért készítették tükröződőre az oszlop felületét. Ugyanis megfigyeltük, hogy a fekete grániton szellemszerűen látszanak a környező fák. Valaki azt mondta, hogy felületen látszó árnyékok talán az akkor éltek lelkét jelképezik, és én azt hiszem igaza volt. Ez az emlékmű kapocs a múlt és jelen között.
Ezután újra zuhogni kezdett, és ezzel ért véget a séta. Tanulságos volt, ajánlom mindenkinek, hogyha ráér, menjen el, és nézze meg ezt az emlékművet. Hátha ő is meglátja a szellemképeket az oszlop fekete színén. Mert az eszme tovább él – bennünk.