Zsíros kenyér és Facebook

Valaha jó barátok voltunk. A gimnázium összeláncolt bennünket. Nem volt terhes e kötelék, nem szorítottak a bilincsek, hiszen más-más természetű fantáziánk óriási teret nyitott számunkra. Én egy-egy könyv elolvasása után tártam szélesre a gondolataim zsalugáterét. Miután Ő is elolvasta a regényt, én több tucat más-más jellemű szereplővel, számos helyszínen, különböző térben és időben meséltem el neki az elolvasott könyv tartalmát. Arra kértem, tegyen igazságot: döntse el, melyik a jobb, melyik az igazabb a regény szempontjából.
Olyankor érkezett el az Ő ideje. Ha bírálni, cáfolni, teóriákat elemezni és megbuktatni kellett, akkorára nyílt a képzelete, mint egy kék bálna szája, hogy egyetlen harapással a gondolataim százezer planktonját semmisítse meg. Ha védtem az igazam, fölényesen oktatott ki, hogy az igazság relatív. Sok arca létezik, számtalan módon szolgálhatjuk fel, és ezerféleképpen ízesíthetjük.
Szinte soha nem jutottunk dűlőre. Mindketten fújtuk a magunk verzióját, egyikünk sem ismerte be, hogy zsákutcába tévedt. Mégis, közel negyven év után is lázba tud hozni az érzés, ha azokra a szócsatákra gondolok.
Aztán elveszítettük egymást. Ő gazdasági vonalon tanult tovább. Otthagyta a szülői házat. Jó kétszáz kilométerrel nyugatabbra telepedett le. A kilencvenes évek végén még hallottam az édesapjától, hogy jól menő vállalkozása van. Örültem a sikereinek, bár nem tartottuk egymással a kapcsolatot.
Négy éve – két nap különbséggel – egyszerre haltak meg a szülők. Az egyiket a rák vitte el, a másikat a bánat. Egyszerre temették Őket. A temetés után telefonszámot cseréltünk, de soha nem hívott fel. Igaz, hogy én sem kerestem, a lelkiismeretem megnyugtatására ezer okot soroltam fel magamnak, így egyszerűbb volt.
A minap áramütésként ért a meglepetés, hogy a Facebook-on a gép kiadta a nevét, mint lehetséges ismerőst. Megjelöltem. Másnap örömmel vettem tudomásul, hogy visszajelölt. Rákattintottam az adatlapjára: ámulattal szemléltem, hogy milyen sokra vitte az életben. Jól menő vállalkozása mellett rengeteg befolyásos ismerőssel dicsekedhetett. Az elmúlt tíz évben bejárta a Föld legtöbb luxus üdülőhelyét, amit gyönyörű képekkel igazolt. Házassága ugyan zátonyra futott, de a két – mára már felnőtt – lányának remek egzisztenciát teremtett. Csupa fény, derű, és pompa jellemezte az adatlapját. Érdeklődve vettem észre, hogy lakóhelyének a szülővárosunkat adta meg. Milyen nemes ember, – gondoltam én – bőkezűen otthagyta a családi fészket az elvált feleségének.
Elhatároztam, hogy másnap felkeresem a szülői házat, hátha ott lelt otthonra. Amúgy is lenne arrafelé dolgom.
Délidőtájt érkeztem oda. Az első benyomásom kissé lehangolt: elhanyagolt udvar, romos kerítés, málladozó vakolat a falakon. Becsengettem. Több napos borostával, kialvatlan, gyanakvó szemmel nyitott ajtót. A szobába tessékelt, amelyben az ütött-kopott ágyon és egy rozzant íróasztalon kívül semmi sem volt. Az íróasztalon egy újszerű laptop, mellette egy papírszalvétán egy szelet zsíros kenyér.
Az ágyon ülve egy pillanat alatt lepett el a panaszáradat. Elmondta, hogy totálisan tönkrement, mind a magánéletében, mind a közéletben nullára futott. Fél éve költözött ide, végső megoldásként. Lassan már az összes berendezési tárgyat eladta a házból, hogy enni tudjon, mégis csak zsíros kenyérre telik már. A laptop az utolsó emlékeztető a régi életéből, nem akar megválni tőle. A jövő hónapban az Internetet is kikötik, mert nem tudja fizetni. A maradék időt arra használja fel, hogy valami pénzes asszonykát szerezzen magának. Maradt még egy előkelő öltönye régről, abban megy a találkákra, de még nem lelte meg a főnyereményt. Kérte, hogy ne vessem meg ezért. Szerinte ez a legkézenfekvőbb lehetőség egy esetleges felemelkedésre. Hiszi, hogy még mindent újra lehet kezdeni, de saját erőből már nem megy.
Letaglózva ballagtam hazafelé. A fejemben ezer gondolat cikázott. A tényleges segítség mellett mit is lehetne tenni még? Egy jó novellát kellene írni belőle, hogy kiderüljön az igazság. Vagy mégsem? Hiszen az igazság relatív. Sok arca létezik, számtalan módon szolgálhatjuk fel, és ezerféleképpen ízesíthetjük.