Browsing: költői próza
Bennem most még tarajos, mohikán-morajlás dobol, feszül; akárha madárszárny volnék…
Idők sarkába beszórítva, akár megkínzott hordák, kicsinyes, fetrengő patkány-falkák…
Önmagában bujdosó ma az Ember, napról napra léte-fosztott, tán nyomorultabb.
A messzeséget tán még most is érzem, hogy útra keltek, elindultak, vagy épp meghaltak körülem…
Bizony alkonyodik immár az Ember feje fölött az ég. Terhesen vérző alkonyi egek dagadnak ki…
Mintha már minden megfontolt készülésben egyben benne rejlene a tulajdonképpeni…
Jó volna rámutatni az elven, lüktető Élet hiányosságaira; lelki-testi sebek stigma szégyenfoltjaira…
Mint aki hintán ülve zuhan, szédülve, tériszonnyal biztosan, hóhér-kötéllel tartva, mégis…
A mondhatatlan percben, melyben szilánkokra tört sötét szemedben az igazgyöngy…
Vattapamacs-felhő centrifugális tánca a házak körül. A fű most még alacsonyabban nő…