Böngészés: szonett
Ébredő hajnal pírja elkápráztat, s kikelet melódiája betakar, eközben gyengéd meghittséget áraszt, s a felszín alattiban hinni akar.
Mert kik létezünk, a holnapé leszünk, lépteink nyomán ottmarad az idő. Van úgy, hogy merünk, ámbár néha félünk, de míg…
Lepereg rólam már minden pillanat, csak tebenned bízom mindörökre akár a hajnal, dereng a mozzanat még nem gondolok sáros rögökre.…
Ha lángolón a két szemedbe néztem, mosolygtak onnan éji mandulák, akárha lenne édes égi végzet, tekintetükkel úgy öleltek át. Szerelmem…
Megtépázott és meggyötört lelkem hangosan felsikít… itt legbelül elkeseredve, oly némán szenved elhagyva, anyaszült meztelenül. Cafatokra tépve a múlt létét,…
Nyárutó illatával teli a táj. Megfoghatatlan csorog el az idő, hang nélkül, mint szélszaggatott hírvivő, kinek minden eddig megtett lépés…
Oh, bárcsak lehetnék fehér hópihe! Kis szállingózó gyermeke a télnek, Melyet Isten oltalmazó két keze Teremtett meg ily csodásnak és…
Kisujjam adtam egykor én neked, de kezem se volt elég. Mohó heveddel egészemet ragadtad el. Ha egyszer belé felejtkezel tükör-szemembe,…
A völgy felett homály borong. Egy ének csapongva száll a vaksi, szürke ködben, az égi kékbe vágyna. Szinte röppen kiadni…
A nyári szél a réten átviháncol, a szöszke árvalányhajat befonja. Lefújja bánatod, borúd, s a szomja a Holt-folyó* vizére hozza.…