A képzett szakmunkás, miután elbúcsúzott családjától, kilépett többszintes háza ajtaján. Alig tett pár lépést, amikor két beöltözött, állig felfegyverzett ember lépett oda hozzá.
– Hogy van uram? – kérdezte az egyik.
– Köszönöm! Kipihenten, mint mindig.
– Indulhatunk? – kérdezte a másik.
– Természetesen. Merre menjek? – nézett tétován körbe a szakmunkás.
– Mutatom az utat – szólt az első készséggel, és megindult a kerti kapu felé.
– Indulunk – suttogta a másik egy rejtett mikrofonba. – Tiszta a terep? Most hagyjuk el az előkertet. Biztosítsátok az utunkat.
– Oké! Jöhettek, semmi probléma – jött a válasz a gallér alá rejtett kis hangszóróból.
A kertkapun kilépve villámgyorsan beszálltak egy tanknak is beillő páncélzattal rendelkező személyautóba. Azonnal padlógázzal startoltak. Két-három kanyar után bevágtattak egy hatalmas bokorba, ami nem volt igazi növényzet. Az álca alatt azonnal átszálltak egy másik személyautóba, de nem indultak el. Megvárták, amíg három különböző színű jármű indult el más-más irányba, ekkor lassú tempóban visszaindultak az úton. Megkerülték a házhoz tartozó birtokot. Amikor megtörtént, ismét nagyobb sebességgel folytatták az utat.
– Most teljesen más útvonalon megyünk, mint tegnap – szólt az egyik kísérő a munkáshoz. – Kicsit hosszabb lesz a menetidő.
– De akkor csak később vehetem fel a munkát – háborgott a dolgozó.
– Ezt az áldozatot mi vállaljuk. Önt nem éri kár. A mai műszak bérvonzatát is teljes összegben meg fogja kapni, a pótlékokkal együtt.
A képzett szakmunkás megnyugodva sóhajtott és hátra dőlt az ülésen. "Akkor rendben van minden" – gondolta. "Nincs miért aggódnia."
Tudta, hogy nem érheti baj. Ebben a világban ahhoz ő túl értékes. Húsz perces vad tempó után megálltak egy mezőn. Másik járműbe szálltak ismét. Tettek még egy átszállást a Nagy Alagútban. Ezután kanyargós utakon megérkeztek és kiszálltak egy nyolc bejáratú és tíz kijáratú áruháznál. Szintén átszállás következett, és csupán negyven perc késéssel, de ott voltak a munkahelyen. A beöltözött gorillák biztonságban leszállították az "árut". A Trust nagyfőnöke a kapuban állt. Zord arccal figyelte a közeledőket.
– A késést levonom a bérből! – mondta keményen, majd mosolyogva fordult a munkáshoz – Tessék befáradni! – ezzel kinyitotta előtte a hatalmas üvegajtót.
– Idióták! – tajtékzott a Company igazgatója. – Megmondtam, hogy az az ember mindenáron kell nekem. Magasan képzett szakmunkás. Tizenkilenc éve van a szakmában! Mi az, hogy nem tudtátok megszerezni nekem?
– De főnök! Megpróbáltuk! Kicseleztek minket – szólt az egyik beosztott.
– Mert nem vagytok elég jók! Várjatok csak! Kapok én helyettetek másokat majd. A Corporation Akadémiája évente ontja ki magából az ilyen balekokat! Kétbalkezes fogyóeszközök vagytok! Veszteség?
– Három személyautó és kilenc kísérő – nyelt egy nagyot a másik beosztott. – De ők többet veszítettek ám!
– Nem érdekel! Ki vannak rúgva! Nekem az a szakmunkás kell! Egyébként, ki volt az, aki az álca bábút keresztül lőtte a tűzharcban?
– Nem tudjuk – rázták meg a fejüket többen is.
– Úgy! Nem tudják!? Majd ki fogom deríteni! Délutánra a labor megmondja nekem, kinek a fegyverében volt a golyó! Azt az embert életfogytiglanra fogom ítéltetni! Még belegondolni is borzalom, mi lett volna, ha az igazi szakmunkást, és nem a rongybabát találja el valamelyik gazember?!
– Főnök! Mi lenne, ha nagyobb fizetést ajánlana neki, mint ahol most dolgozik?-szólalt meg bátortalanul a különítmény parancsnoka.
– Ugyan! Nevetséges ötlet! A Trust azonnal megduplázná az ajánlatomat. Na takarodjanak! Illetve, vegyék fel a mai járandóságukat! Örüljenek, hogy azt nem vonom el, de ne menjenek messzire! Ma valamelyikük örök lakója lesz a Toronynak.
A képzett szakmunkás meghallotta a műszak végét jelző lágy zenét. Betöltötte az egész csarnokot a dallam. Miután befejezte a műveletet, sóhajtva pakolta el speciális szerszámait. Elgondolkodva kapcsolta ki a gépet. Megborzongott, mert eszébe jutott, hazafelé vajon hány emberéletet fog követelni ez a zord világ? Bizony, ő emberként gondolt arra a rengeteg biztonsági katonára, akiknek nem adatott meg, hogy szakmát tanuljanak.
28 hozzászólás
Szia artur!
Ez nagyon tetszik! Sajnálom is, hogy nem nekem jutott eszembe..
Az alcímet én elhagynám, – elveszi a meglepetés erejét.
Tulajdonképp ez poénszerűen szólna jól, ha a végére tudunk meg jelentős infókat.
Itt inkább egy idealizált álom, ami megjelenik a szöveg végében – számomra szimpatikus álom és gondolom, hogy sokaknak az.
Grat.
Szia!
Köszönöm a tanácsaidat. A legközelebbi írásnál jobban fogok figyelni a meglepetés erejére.
Üdv.
Hátborzongató (remélhetőleg csak utópia). Bár ki tudja…. Grat!!!!
Hahaha ! Hahaha ! Hahaha ! Hahaha ! Hahaha !
Hogy Neked milyen orrod van ! Már kezdődik ! Én is észrevettem a diplomások töltik meg a munkanélküliek táborát ! Bezzeg szakmunkást alig képeznek ! Hát nagyonis jövőbe mutató ez az utópia paródia ! Őszintén remélem nem korcsosul tovább az emberiség agya, és rájön, hogy kétkezi munkásra is – de mennyire – szükség van !
Gratulálok artur!
Kedves fefo!
Köszönöm elismerésed, én is remélem ez csak fantázia marad örökre.
Nos, ja, de sztem ennél más sokkal kevesebb szakmunkás nem lesz. Csak azok mennek már most is annak, akiket máshova nem vesznek föl. 😀
Gondolod, azokból lesznek a szakmunkások, akik másra már nem jók? Hát akkor már régen annyi kell, hogy legyen az országnak.
🙂
Persze nem az összes szakmunkás, de gondold csak el, ki megy el ma mondjuk asztalosnak? Kinek ez minden álma? 😀 Te mit tennél, mennél valaha is célzottan esztergásnak csavarokat faragni? 😀
Én 4 éve választottam szakmát, elmondom neked, ma milyen hangulat van olyankor. 😀 Mindenki beadja a jelentkezését lehetőleg minél nagyobb nevű iskolákba, én hálistennek egy élvonalbeli szakközépbe kerültem be programozó szakra, az volt az első megjelöltem. A szakmunkásképzőket nevezik ma ki olyan gyűjtőiskoláknak, ahova azokat is felveszik, akiket máshova nem! Tehát eleve tömve van trógerekkel. Ha máshol nem is, de mifelénk ez úgy megy, hogy a szakmunkást legföljebb utolsó helyen jelölik meg, vagy egy helyen sem, és nem csak mert senki sem akar egész életében gürizni, hanem mert az ilyen helyekre jár a Balázs-show szereplőinek 95%-a 😀 Bár azok talán megjelölik első helyen is, akik kettessel csusszantak át ötödiktől fogva. 🙂 Csak éppen utána már nincs értelme akármi mást is írni. 🙂 Azután középiskola alatt megismerjük a “Királyos” szót (a helyi szakmunkásképző nevéből származtatva), amely egy IQ-szinten erősen lekezelő jelző 😀
Jó néhány szakmához értek, és hidd el, majd mindegyiknek szépsége is van. Persze, értem én miről írsz, mert hát tényleg így van. Nem is akarlak kiokítani, a szakma amit leírtál, helyesen: esztergályosnak menni, nagyon szép dolgokat is lehet készíteni vele, nem csak csavart, meg alkatrészeket. Többek között az “is” a szakmám, meg még egynéhány, de, mielőtt még félre értenél…
Adtál egy ötletet, és ha nem bánod, neked címezve ugyan, de felteszek a napvilágra egy cikket róla.:-)))
Na, kíváncsian várom, mi lesz az 😀
(Bocs az esztergá(lyo)sért :P)
Na de az is egy másik dolog, ha az ember utólag kitanulgat valami szakmákat. Ráadásul a kommunizmusban a szakmunkás volt az etalon-foglalkozás… 😀 A mi sulink is pár évtizede még szakmunkásképzőnek számított. Ebből a rendszerből egyedül a gépész-szak maradt meg máig… Csak ezt már nem is szakmunkásnak nevezik.
De az oylan szakmunkások, mint mondjuk kőműves, asztalos, ilyenek, manapság rendszerint kijárnak egy primitív iskolát, elvégeznek pár hónap alatt egy primitív OKJ-s tanfolyamot, és mennek “szakképzett” munkaerőként dolgozni. Van néhány ilyen íkúbajnok emberke a környezetemben. Ezért lehet ilyen “könnyen” megbízható szakembereket találni ma… És ha talál is az ember, az sem 30 éves.
Kíváncsi vagyok én is, mi lesz itt 20-30 év múlva, ha a régiek elmennek nyugdíjba 🙂 Talán szigorítják majd még a képzést, mert most nagyon tré és szinte csak sörözni járnak suliba.
Ezért értettem, mit írtál. A szakmunkásképző az én sulis koromban sem volt más, de ennyire tré sem, mint ahogyan írtad is.
Jövőbe mutató, jó írás. Osztogatni kéne az egyetemek elött! 8D
Nem tudom, mennyire lenne jó hatással…
Sajnos szomorú jövőt látok artur én is, minden szülő diplomást akar nevelni csemetéjéből, mondván, papír beszél, s beleerőltetik gyermeküket, számukra nem megfelelő körülményekbe. Igen, a mai generáció képes tanulni, képes papírokat gyüjteni, okosodni 2-3 diplomával gazdagodni, nyelveket tanulni, ez igy nem is lenne baj…de valóban a megoszlás veszélyben van… a jó szakember, s ezt nem csak a két kezi fizikai munkára értem, hanem az élet bármely területén dolgozó középszintű szakemberekre, akik nélkül a fogaskerék nem megy…nagy szükség van rájuk! Például az egészségügyben az asszisztensekre, vagy az udvarias eladókra az üzletekben, vagy az ügyes kezű asztalosra, festőre, a vonaton a jegykezelőre, a Postán a bankokban az intellligens, készséges ügyintézőkre…és még sorolhatnám…szóval az írásod nagyon helytálló, elgondolkodtató és aggasztó is…s nem tudom mi lenne a kiút ebből…hiszen mindenki a gyermekéből a maximálisat szeretné kihozni, de akkor mi lesz??? A jó szakmunkára nagy szükség van! hm…s ne csak azért menjenek a fiatalok a szakmunkásképzőbe, mert máshová nem veszik fel őket…(bocsánat nem lenéző szeretnék lenni, s nem mindenki így van remélem!) Hol van már az a világ, mikor apáról fiúra szállt a szaktudás….ehh….
Artúr ajánlására találtam rá erre a régi cikkre, s a Te reagálásodat olvasva jutott eszembe. Valóban, mindenki az egyetemre megy, még akkor is – nem én találtam ki – ha nem tud jól olvasni, vagy nem is érti, amit olvasott. Hát… ha így haladunk, nem tudom, hová jutunk, ki fog igazán DOLGOZNI, TERMELNI!
A mezőgazdaságunk máris oda jutott, hogy a földek műveletlenül maradnak, s mi Csilléből kapjuk majd a cseresznyét, s más országokból a zöldséget.
Az iparról nincsenek adataim, de azon a téren is nagyon sántít valami, mert nálunk alig van virágzó ipari üzem…
Talán nem is haladunk jó irányba…
De ki és mikor fogja megfordítani a kormánykereket?, ami jó irányba tereli tévelygésünket…
Még ha sci-fi-nek is szánta Artúr, nagyon jó, figyelem-felkeltő az írása!
Kíváncsi leszek, mit válaszol majd erre sleepwell.
🙂
Így, három év távlatából.
🙂
Szia sleepwell!
Teljesen igazad van, helyettük is írtam, sírtam, nem csak a kétkezi munkásról, de ezzel érzékeltettem, merre tartunk. Már az én diákkoromban is lenézték a szakmunkásképzőt, szerényen megjegyzem én nem oda jártam, de sok nagyon jó szakember, kollégám ott végzett. Sokat tanultam tovább a szakmámban, mégis benne ragadtam a közvetlen termelő munkában, annyira, hogy nem tudok feljebb jutni. Azt hiszem, nem is bánom már. A miértet most itt nem…talán majd egy írásban egyszer. Köszönöm hozzászólásodat.
Szia!
Nagyon jó ötlet és elgondokodtató. Reméljük nem válik valóra, és észhez tér az emberiség. grat
Szia BTomy!
Azért írtam meg én is, hogy ne történjen meg remélem igazunk lesz.
Köszönöm!
kedves r2!
hát igen! ezt gyepálják belénk, hogy tanulj, mert nem, viszed semmire. nekem technikumi végzettségem van, s dolgoztam 10 évig a köznek……
nem nagyon becsültek meg anyagilag, bár nem mondom erkölcsileg igen.
reméljük nem lesz igazad, de elnézve a dolgok állásást a mai fiatalok mire kikerülnek az iskolából, már túl öregek lesznek ahhoz,hogy munkába álljanak..,……
elgondolkodtató írás már csak azért is, mert lassan több lesz a diplomás munkanélküli, mint a dolgozó szakmunkás……
udv: john
Szia John!
Igen. Nekem is technikusi a végzettségem, de…szóval 25 éve melós vagyok.
A meglátásod bizony igaz.
Üdv.
Kedves Artúr!
Elveszi a csattanót, hogy rögtön az elején sejtjük, hogy a képzett szakemberek hiányáról lesz szó írásodban.Ha csak mint férfit emlegetnéd, nagyobbat ütne a végefelé.:)))Mondanivalójával egyetértek, valóban aktuális volt, van és lesz. Annyit hozzátéve, hogy akik ma a számteket tanulják, -amit kegyetlenül támogatnak-, hasonlóképpen félműveltek szakmailag (is), mint bármelyik más lenézett kétkezi szakma. Hogy miért…? Nem tudom. Az oktatókkal lehet baj?
Szia Irén!
Köszönöm a véleményedet! Igazából ezt a sztorit nem szándékoztam csattanóra kihegyezni. Pontosan azt akartam elérni vele, attól legyen hihetetlen, hogy egy képzett szakmunkásról szól az egész.
Ilyen bánásmódban ma azt hiszem, csak kiskirályok, államfők, és milliárdosok részesülnek.
Az pedig, hogy kikkel lehet a baj, jól látod, de igazából feljebb kell keresni a probléma gyökerét. Egy számtekes oktató nem oktathat mást, mint számteket. No, de MIÉRT azt oktatnak most a legtöbbet?
Üdv.
Kedves Artúr!
Melyik cég bajlódik ma szakmunkás képzéssel? Mindenki készen akarja kapni a gyakorlott, és szakképzett munkaerőt. Ez a 22-es csapdája, mert hol legyen szakképzett, és hol gyakoroljon? A munkaszeretetet kitől tanulja meg? A kóklerkedést, és a sunyiskodást tapasztalja maga körül fentről lefelé minden szinten.
Az írásod nagyon aktuális, mert aggasztó a szakember hiány! Ha talál valaki egy jó szerelőt, annak a nevét, elérhetőségét kincsként adják át a legjobb barátoknak.
Hamarosan nem a brain drain lesz a legnagyobb probléma!
Judit
Köszönöm Judit!
Úgy gondolom, már most nem az a probléma. Csak egy kis háttér információ. Tavaly egy jobb lehetőségért munkahelyet váltottam. ( Már magában ez is ritka, hogy valakinek máshol is legyen lehetősége, mint ahol dolgozik. ) Fél év után kiderült, hogy a szép ígéretek húsz százaléka volt csak igaz. Mivel lejárt a szerződésem, irány a munkaügyi központ. Persze, csak biztonsági fedezetnek, mert tudtam, hogy hamarosan elhelyezkedem. Sőt! Még válogathattam is. Több helyre azonnal felvettek volna.
Azt hiszem, nem csak az én szakmámban van ez így.
Nyolc bejáratú és tíz kijáratú ház? Haha…
Érdekes, hogy mindenki csak sci-fi-nek olvasta, pedig remek paródia a biztonságról, és a biztonsági őr szakmáról. A humoros fordulatok ott sorakoznak benne. Pld. Miből is fizeti a Company igazgatója a járandóságot, ha nem termel neki senki, mert nincsen szakmunkása?
🙂
Lehet, hogy nem sci-fi-be kellett volna töltenem?
Köszönöm szépen!
Jó kis paródia Artúr, nagyon tetszett. Az elején nem erre gondoltam, ahogy olvastam egyre kíváncsibbá tettél, de a főnöknél már leesett. Köszi. Tetszett.