A leleplezés

Féltékeny vagyok rád. Egyre többen mondják, hogy egy fiatal, szőke nővel láttak meghitten beszélgetni. Tegnap este például felhívott a barátnőm, és elmesélte, hogy a kolléganőivel beültek egy rétesre az egyik külvárosi cukrászdába, amikor az egyik sarokban téged pillantott meg, amint a kicsikével fagyizol. A szőke bombázó biztosan valami humorosat mondhatott, mert te akkorát nevettél, hogy még a távolabbi asztaloknál is megfordultak. Ma pedig a szomszéd Kati állított meg a lépcsőházban, hogy tudom-e. Mivel fogalmam sem volt, hogy mit, felvilágosított. Természetesen téged látott az előbb említett hölggyel a Pelikán park árnyas fái között üldögélni. Most is fagylaltot majszoltatok. Úgy látszik, álmaid asszonya imádja a hideg édességet. Én viszont nem találok szavakat. Házasságunk kezdetekor megígértük egymásnak, hogy történjen bármi is, őszinték leszünk egymáshoz. Ha valamelyikünk úgy érzi, hogy elege van a másikból, akkor nem titkolja el, hanem nyíltan felvállalja. Ez működött is mind a mai napig, miközben felneveltünk három gyereket. Ha voltak is kisebb-nagyobb nézeteltéréseink, mindig sikerült higgadtan tisztáznunk. Sosem tértünk nyugovóra haraggal a szívünkben. Most viszont kétségek gyötörnek. Kérdőre vonnálak, de abban is megegyeztünk, hogy nem faggatózunk.

Nyílik az ajtó, hallom, megérkeztél. Arcodon ugyanaz a kedves üdvözlő mosoly, mint máskor. A megszokott mozdulatokkal teszed le táskádat a sarokba, és mész kezet mosni. Ezt már nem bírom elviselni. Legalább egy szemernyi bűntudatod lenne.
– Kivel voltál a Pelikán parkban?- buggyan ki belőlem önkéntelenül.
Válaszod meghökkent. Szó sincs róla, hogy megcsaltál. A szőke lányhoz mély érzelmek fűznek ugyan, de ezek nem szerelemből fakadnak, inkább atyaiak, mert ő a lányod. Az első reakcióm egy hatalmas sóhaj a megkönnyebbüléstől. Vagy inkább most lenne igazán okom az elkeseredésre?