Lehet hogy megbántam, amit tettem. Talán elhamarkodott döntés volt. Mert a puszta kétségbe esés még nem lehet indok mindenre. Igen, talán ezt egy kicsikét elsiettem. Úgy értem, lehet hogy akkor úgy tűnt, hogy minden reménytelen, de most rájöttem, hogy ez nem igaz! Voltak szép dolgok is. Nagyon szépek. Na jó, de most hogy tegyem jóvá, amit csináltam? Innen már nincs visszaút, legalább is nagyon úgy fest. Egyre közeledik a talaj. Én meg csak gyorsulok. Hogy lehet megállni zuhanás közben? És azok is tudják, hogy szeretem őket, akiknek sose mondtam? Ajjaj! Fájni fog?
Átgondolás
Szerző: nincsennevem
3 hozzászólás
elolvastam párszor… igazából az első reakciómat már tudod: azta… rövid, tömör, ütős… semmi lepereg előttem az életem semmi bla bla…
a második reakcióm: vajon minden elhamarkodott cselekedetünk visszafordíthatatlan? és ha mi vissza akarjuk fordítani? ha mi ÁTGONDOLTUK… talán hamarabb kellett volna gondolkodni?
a harmadik: miért mindig magára gondol az ember az utolsó percben? önzőek vagyunk mi emberek? bár előbb gondolunk másokra is, de mindig ott van a de… mi magunk…
Engem is gyakran elkap a "már minden késő" érzése. A visszafordíthatatlanság tudata már-már őrjítő lehet.
Gratula.
Szép a műved.
Üdv. Zoli