– Jó reggelt Pista bácsi!
– Reggelt! – válaszolt komoran az öreg.
– Reggelt? Csak így, reggelt? Hol marad a „jó reggelt Lacikám, mi újság, van újság”?
– Ma nem jó semmi. A reggel meg pláne nem. Az újság sem érdekel.
Laci lerakta a napilapot az asztalra, majd a redőnyhöz ment és felhúzta.
– Pista bácsi, maga nem aludt? Az ágya érintetlen. Egész éjjel ott ült a fotelben?
– Nem. Végig ott voltam – bökött az ujjával az előtte álló festményre.
A fiatal férfi leült Pista bácsi mellé, és elkezdte nézni a képet.
– A Balatonnál?
– Felismered? – kérdezte az öreg festő.
– Hát persze. Füredi gyerek vagyok. Amikor van időm, a szüleimet mindig meglátogatom, és egyben a Balatont is. Nagyon szép! Mint ez a kép.
– Nem. Ez nem szép, csak szabályos. Ez a kép nem él, nincs benne esemény, nem mond el semmit, csak van. A szépség hiányzik belőle.
– Nekem tetszik ez a kép Pista bácsi! A gyerekkoromat idézi.
– Látod a „Kakas”-t a falon?
– Igen.
– Az szép.
– Szerintem is szép. Nagyszerű pillanatot kapott el Pista bácsi!
– Mi az a nagyszerű pillanat?
– Ha ránézek, tudom, hogy ez a kakas mindjárt ébresztőt fúj a tyúkudvarban.
– Úgy van! Történet van benne.
– És mit látsz a Balatonon?
– Nem tudom. Igazából ez olyan, mint egy képeslap.
– Hát igen. Mert ez egy képeslapról festett kép. Nincs benne élet! A kakast egy hétig figyeltem, hogy éljen. A Balatont sohasem láttam. Ez a baj Lacikám! A Balatont sohasem láttam.
Az öreg a zsebébe nyúlt és egy összehajtogatott papírlapot vett elő. Remegő kézzel nyújtotta át a fiatal férfinak.
– De most látni akarom! Ez a legfontosabb Lacikám! Látni akarom!
– Pista bácsi, tudja, hogy az állapota miatt csak kísérővel engedi ki az igazgató úr.
– Tudom Lacikám.
A férfi elvette a papírt, nézegette, gyűrögette egy darabig. A papírról a képre vetette tekintetét. Hosszú csönd következett, majd egy nagy elnyújtott sóhajtás.
– Rendben Pista bácsi, megpróbálom elintézni!
– Köszönöm Lacikám!
***
Falvak, rétek, erdők, mezők, dombok, hegyek, völgyek suhantak el az utazók mellett.
– Hálás vagyok Lacikám! Nagyon hálás vagyok neked!
– Örömmel tettem Pista bácsi! Legalább megismeri a szüleimet. Nagyon kedves emberek, és egy ilyen nagyszerű vendégnek még jobban is örülnek, mint nekem – viccelődött kedvesen a fiatal férfi az öreggel.
– Köszönöm!
Az utazás kellemesen telt. Laci 117-szer számolta meg a „láttad Lacikám, ez csodálatos, gyönyörű” mondatot, de ez mulattatta. Sőt, tetszett neki, mert az öreg festő olyan aprónak tűnő, egyszerű, mégis szép dolgokra hívta fel a figyelmét, amit eddig jelentéktelennek tartott, amiben eddig soha nem fedezte fel a világot.
– Láttad Lacikám azt az ajtót azon a viskón? Csodálatos, gyönyörű! Még az erezetét is ki lehetett venni, pedig csak egyetlen másodpercre láttam. Tudod te, mi történet rejtőzhet abban az ajtóban? El tudod képzelni, mennyi kéz nyitotta ki? Fiatalok, öregek, férfiak, asszonyok. És mind máshogyan érintette meg a kilincset. Gyengéden, erősen, közönyösen, lendületesen, magabiztosan, félve. Csodálatos, gyönyörű!
Az öreg festőnek csillogott a szeme az örömtől. Olyan volt, mint egy kíváncsi gyerek, aki most fedezi fel a világot.
– Láttad Lacikám azt a háromlábú kutyát az útszélen? Csodálatos, gyönyörű! Micsoda téma egy festménynek! Tudod milyen címet adnék neki? „Mindenki kutyája”. Ezt adnám neki. Hohó! Látod ezt a repcemezőt Lacikám! Látod ezeket a színeket!
A fiatal férfit lenyűgözte az a fajta szemlélődés, amivel az öreg a világot figyelte. Egyszerűen magával ragadta. Kevés ember mellett lehet ilyet érezni. Csak az őszinte, becsületes, tiszta emberek képesek betölteni a teret lényükkel. Pista bácsi ilyen volt.
– Mindjárt ott vagyunk – szólalt meg Laci.
– Akkor most behunyom a szemem. Szólj, ha megérkeztünk!
Csend lett. Csak az autó motorja zúgott tompán, monoton ütemben. A festő nyugodtan lélegzett, a kíváncsiságból eredő izgatottság eltűnt.
Laci lassított, lekanyarodott jobbra, majd egy két-három perces zötyögő utazást követően megállt.
– A parton vagyunk Pista bácsi.
– Odakísérnél?
Lacit ámulatba ejtette ez a nyugodt viselkedés. Fókusz, koncentráció, összpontosítás. Ezek a szavak jutottak eszébe. Akár egy sportoló az olimpia döntőjében.
Megfogta Pista bácsi kezét és közvetlen a partra vezette. Az öreg megállt és figyelt. Néhány mély lélegzetvétel után megszólalt.
– Már most elringat. Hallod a hullámokat mennyire lágyan simogatják a partoldalt? Valahol tőlem jobbra még azt is hallani, hogy megtörik ez a simogatás, és sokkal dühösebben csapódnak hozzá valamihez. Talán egy csónak oldalához. A nádast is hallom. Előtte pedig egy csapat vízimadár fürdik. Gyönyörű, csodálatos! Most már érzem, látom magam előtt.
A fiatal férfi megdöbbent, hogy Pista bácsi milyen pontos leírást adott a látványról csukott szemel. Az öreg kinyitotta szemét. Végignézett a hatalmas víztömegen, a hullámokon, a csónakon, a nádason, a madarakon.
– Ez az! Pontosan ez az, amit látni akartam!
– Szép, ugye? –kérdezte Laci.
– Még annál is szebb Lacikám! Még annál is szebb!
– Hozzam az üveget Pista bácsi?
– Ó, igen, az üveg! Hát persze! Persze!
Laci visszaszaladt az autóhoz, és egy üres palackkal tért vissza. Megmerítette a tóban, utána átnyújtotta Pista bácsinak.
– Tessék, egy üveg Balaton!
Az öreg a nap felé fordította, nézegette egy darabig a szivárványszínben pompázó vizet, majd zsebre rakta.
– Köszönöm Lacikám!
***
– Jó reggelt Pista bácsi!
– Jó reggelt Lacikám! Mi újság? Van újság?
– Van, van.
Laci lerakta a napilapot az asztalra, majd a redőnyhöz ment és felhúzta.
– Pista bácsi, maga nem aludt? Az ágya érintetlen. Egész éjjel ott ült a fotelben?
– Nem. Ott voltam – mutatott mosolyogva az előtte álló festményre.
A fiatal férfi leült Pista bácsi mellé, és elkezdte nézni a képet.
– Hű! Az anyját! Pista bácsi ez… Ez csodálatos, gyönyörű! Hogyan csinálta?
– Semmiség Lacikám! Csak visszaöntöttem a vizet a Balatonba.
22 hozzászólás
Óriási!
Imádom az akvarellt! Ha hozzányúlok, azt érzem, hogy ez az, amivel ősidők óta foglalkozni szeretnék, a te Pista bácsid pedig legalább így érez. "Csodálatos, meseszép!", mondja mindenre, mert minden létezőben látja azt, ami csodálatos és meseszép, és beleteszi a képeibe is, ha kell, hát fizikailag (legalábbis én így képzelem, hogy tényleg hozzányúlt a Balaton vizével meg az ecsettel, ahova kellett), hogy beletegye a lelkét a dolognak.
A keret és az ismétlések szép stíluseszközök, öröm volt olvasni az egészet, köszönöm szépen! 🙂
Kedves Szikra!
Örülök, hogy tetszett, és annak is, hogy számodra telitalálat volt az akvarell! 🙂
Üdvözlettel:
Sanyi
Gratulálok írásodhoz, mindig képes Vagy arra, hogy elvarázsolj soraiddal.
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Nagyon köszönöm a hozzászólást!
A varázslóiskolába még csak ezután akarok beiratkozni. 😉
Üdvözlettel:
Sanyi
Igen szemléletes, nagyszerű írás!
Gratulálok!
Kedves Wryan!
Nagyon köszönöm! Örülök, hogy tetszett!
Üdvözlettel:
Sanyi
Pista bácsi és Laci is olyan emberek, akiknek helyén van a szívük. nagyon jó írás, élvezettel olvastam!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm szépen!
Pista bácsi és Laci is olyan emberek, mint a Napvilág Íróklub nagyon kedves szerkesztői, alkotói, olvasói!
Üdvözlettel:
Sanyi
Szia!
Most sem okozott csalódást az írásod.Nagyon jól megszerkesztett írás.Összességében kifogástalan.Nekem.Örömmel olvastam.
Barátsággal:Ági
Kedves Ágnes!
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet az alkotás!
Üdvözlettel:
Sanyi
Szia!
Profi fogás a történet hármas tagolása. A kellő ponton hagyod félbe a részeket, így nagyon a helyére kerül minden. A csattanó pedig fantasztikus. Soha sem festettem még Balaton-vízzel.
🙂
Hatalmas szókincseddel, mondataiddal, élethűen tudod jellemezni egy öreg művész belső világát. Sokkal többet lehet kiolvasni a novelládból, mint ahogyan az elsőre látszik. A kísérő személy karaktere is kedves. Szerethető embert mutatsz be nekünk. Nem szaporítom tovább a szót. Szóval, igen. Így kell írni.
Gratulálok!
Kedves Artúr!
A tagolás kényszerből volt, mert a 6000 karakter nem túl sok egy novellához. De így jobb lett. Most is bebizonyosodott számomra, hogy a kevés több. Néha bizony a legjobb részeket kell kirostálni, hogy az alkotás többet mondjon. Az ember szíve szakad meg ekkor, de ha ilyen hozzászólásokat kap, akkor már nem is bánja.
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel:
Sanyi
Fantasztikus írás, és megérintő. Egy élet dobta csoda… :))) Bevallom, meghatódva olvastam végig.
Gratulálok!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Az iménti, Artúrhoz intézett válaszom folytatásaként: na meg ilyen hozzászólást! 🙂
Szóval, nem bánom a kihagyott részeket.
Nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves eszesg!
Megérintő és szemléletes történet.Fantasztikus!!!
Üdvözletem Linda
Kedves Linda!
Örülök, hogy megnyerte tetszésedet a "festmény"!
Üdvözlettel:
Sanyi
Megható történet.Örülök, hogy olvashattam.
Barátsággal Mária
Kedves Mária!
Én pedig örülök, hogy olvastad!
Üdvözlettel:
Sanyi
Lélegzetelállító! Nagyon tetszik az öreg világlátása, érzékletesen írod le. Igen, azt hiszem, ez a legszebb: amikor az ember gyermeki rácsodálkozással képes szemlélni a világot, egy egész életen át.
Jó volt olvasni, gratulálok!
Kedves Tibor!
Örülök, hogy tetszett Pista bácsi világlátása! Olyan egyszerűnek tűnik, mégis azt veszem észre a környezetemben, hogy a legtöbb embernek nem megy ez a szemléletmód. Pedig annyi élményt képes adni!
Köszönöm a hozzászólást!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Igaza van mistletoe-nak, tényleg leiskoláztál minket ezzel az írásoddal!
Nagyon szép – mint a többi alkotásod is – sokáig emlékszik rá az olvasó, olyan mélyen meg tudod érinteni…
Mindig öröm számomra, ha felteszel egy alkotást. Már a következőt, a cipőset várom!
Judit
Kedves Judit!
Ahogy mistletoe-nak is írtam, az ember, ha más művét olvassa, akkor úgy érzi, hogy az övé valahol nagyon hátul van a sorban. Velem is így van, amikor például a Te szenzációs történeteidet olvasom, de nagyon sok alkotótársat meg tudnék említeni a Napvilágon, akik szerintem fantasztikusan jó alkotásokat írnak.
Mindig próbálok afelé törekedni, hogy megérintsem a lelket. Örülök, hogy most is sikerült!
A cipős már elkészült. Amint a pályázati eredmény napvilágra kerül, akkor feltöltöm az olvasók számára is.
Üdvözlettel:
Sanyi