Tizenkettő óra nulla-nulla. A többség elkezdte írni a dolgozatot. Ki így, ki úgy. Ha esetleg valaki nem tudná 2008. október 19-e van, péntek 5. óra, történelem témazáró az I. világháború és következményeiből. Nehéznek ígérkezik…
Igazából a teljes megértéshez vissza kell kicsit ugrani az időben. Mi – azaz az osztály – tizenkettedikesek, vagyis végzősök vagyunk. Ennek köszönhető, hogy osztályfőnökünk már tavaly évvégén elkezdett szervezni nekünk egy év eleji osztálykirándulást, mondván, hogy az érettségik miatt a szokásos májusi-júniusira úgysem lesz időnk.
Ha egy kissé borsos áron is, de eljutottunk viharral, betegséggel dacolva szinte mindenhova. Ám ezzel – nem kell magyaráznom –, mivel szeptember 4-től 9-ig voltunk el, egyhetes lemaradásba kerültünk a többi osztályhoz képest. Fontos még továbbá az a tényező is, hogy – mi ”cések” vagyunk s – az évfolyamon tanít még egy osztályt a töritanárunk.
Remélem mindenkinek sikerült kitalálnia, hova is akarok kilyukadni… Néha közösek a tesióráink a ”bésekkel”; van, akit régebbről ismerek, mert egy osztályba jártunk; és persze az osztálytermük is ott van a mienk mellet. Egy szó, mint száz: ismerjük őket s valamilyen szinten még jóban is vagyunk – vagy legalábbis nem utáljuk egymást. Így aztán – hála a kis erdélyi egy hetes kiruccanásunknak – ők egy héttel korábban tanulnak mindent, s egy héttel korábban írják meg ugyanazt a témazárót, amit mi. Ha esetleg elfelejtettem volna mondani eddig, a mi töritanárunk sose készített még két különböző dolgozatot a két osztálynak.
Így aztán most, amikor a témazáró egy nagyesszé, melynek a forrásait előre lehetett tudni – pláne, hogy azok a tankönyvben is benne voltak –, kényelmesen ülhetek a helyemen, mivel én már otthon megírtam a sajátomat; s hogyan, hogy-hogy nem, pont abba a csoportba kerültem. Szóval a dolgozat ezek után – nem nagy bátorság azt állítani, hogy – ”nehéznek ígérkezik”…
Tizenkettő óra húsz perc van. Körülnézek. Nem értem a többieket! Mindenki vagy veszettül körmöl, vagy épp a puskáját nézegeti… De hát, kérem! Hova lett a józanész?! Miért nem otthon?! Amit tegnap megtehettél, miért halasztottad mára?! Nekem aztán nyolc…
Hopp! Tizenkettő huszonkettő! A tanár körbejár. Bölcsen bólogat – mikor fölnézek rá – mutatván, hogy meg van elégedve az eddig írt szövegmennyiséggel. Lassan továbbhalad. Nicsak! Az egyik fiút rajtakapja valami puskázáson! Mivel aki dogát íratja velünk csak helyettesíti a ”nagyon elfoglalt” tanárunkat, csupán szól a srácnak, hogy tegye el, aztán tovább baktat.
Tizenkettő harminchat. Vége a járőr szolgálatnak. A tanár visszaült a helyére, már ő is álmos. Épp nyújtózkodik és ásít egyet…
Nah, a hátra lévő időt hasznosan töltöm el: Kicserélem ezt a lapot az otthonira, s még egyszer átfutom a dogámat…
Remélem jól sikerül majd… 🙂
4 hozzászólás
Ezt mi is csináltuk csak nem a fő tantárgyakkal, hanem a gyűlölt pszichológiával. Vigyázzatok le ne bukjatok, mert nálunk megtörtént és onnantól kezdve a tanár minden üres lapot aláírt. Persze hogy megtanultuk az aláírását, de azért nagy meló volt az is. 😀
Nagyon élveztem az írásod, visszahozta a szép emlékeket, mikor fociztunk a könyvel, hogy kellően használtnak tűnjön a sok tanulástól. Jaj de jó is volt…
Üdv.: Hópihe!
Szia!
Nekem nagyon átlagos a sztori. Nem érzem alaposan kidolgozottnak. csapongó, magyarázkodó a szövegezése. Humornak pedig elég gyenge.
Üdv.
Szia!
Nekem nagyon átlagosnak tűnik a sztorid. Nem érzem alaposan kidolgozottnak. Csapongó, magyarázkodó a szövegezése. Humornak pedig elég gyenge. Szerintem, lehetne még vele dolgozni.
Üdv.
Ilyenek alighanem minden iskolában vannak…Mi egyetemen csináltuk ezt vizsgán. (ami persze szóbeli volt) Ezt a történetet inkább egy gyűjtemény részeként tudom elképzelni, amit az iskolai idő emlékezetes eseményeiről vagy illusztris személyeiről írsz (nálunk volt mindkettő, de most jobb ha nem kezdek mesélni:D) de így nem az igazi.