A történet két évtizede kezdődött. Messze a várostól megszületett egy lány.
Ekkor még nem is sejthette, hogy élete tele lesz megpróbáltatásokkal. Lassan sodorta az ár az élet tengerén, mikor bekövetkezett a kiszámíthatatlan baleset.
Egy másik országban az emberek dermedten egy hatalmas robajra lettek figyelmesek.
Mintha fölrobbant volna a Nap.
A szemet is bántó, vakító fényáradat lepte el a horizontot. Volt, aki sikítva, őrjöngve menekült a borzalmas vég elöl; de volt, aki holtan rogyott össze. Csernobilban fölrobbant egy atomreaktor. A mentőalakulat emberei, az önkéntesek, na és persze a szenzációra éhes helybéli és külföldi tudósítók hada lepte el – pillanatokkal a katasztrófa után – a környéket. Mindenhol füst és a nyomasztó csend lett úrrá. A segíteni akarók védőruhában és gázálarcban, őrült tempóban kutatják fel az esetleges túlélőket, illetve segédkeznek a halottak elhelyezésében is. 1986. április 26.-a sok embernek csak egy nap, egy a sok megszokásokkal teli, olykor unalmassá váló hétköznapok közül. Akiknek viszont ezen a szörnyű napon ott kellett küzdeniük mások és esetenként, a saját életükért azoknak a borzalom napjaként marad meg emlékeikben e nap.
Mindenhol szenvedő emberarcok néznek vissza ránk. Meggyötört, az elmúlást váró ábrázatokról olvassuk le a trauma, a sokk és a halál láthatatlan szavait.
A dráma és a borzalmas pusztulás híre csakhamar „felkavarta” Európa levegőjét. Ott, hol ez az esemény megtörténhetett, úgy röpködtek a hasadó anyagok „építőkövei”, mint egy átlagos város – életét jelentő – oxigénjében lévő „nevető „pollenek milliárdjai.
A kislány kezdett fiatal nővé cseperedni, de túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen. Minden előzmény nélkül rosszul lett. Az orvosok hosszú kivizsgálások után megállapítottak, hogy rosszindulatú daganata van. Ekkor már jelentkeztek nála egy súlyos és elhúzódó betegség letagadhatatlan jelei: az emésztési gondjai, a fejfájása, a láza, az étvágytalansága és a hajhullása tették borzalmassá mindennapjait. Rokonai és barátai bíztatták és talán erőt „sugároztak” belé. Keserű volt és különös érzések kerítették hatalmukba, melyektől szabadulni nem tudott. A halál és az elmúlás hihetetlen közelsége majdnem eltérítették őt az életben maradás és a gyógyulás felé vezető rögös útról. A hit melyet bele sulykoltak reményt adott arra, hogy a sötétség után talán megcsillan az a bizonyos fénysugár. Jöttek a kezelések: kemoterápia, sugárkezelés és újból kemoterápia.
Megszenvedett az életéért, de neki sikerült. Egy kis odafigyeléssel, szülői és baráti segíteni akarással a legnehezebb akadály is legyőzhető, csak hinni kell!
A mai rohanó világban elfelejtünk odafigyelni egymásra, pedig meghallgatni mások „halhatatlan ” segélykiáltásait és főleg segíteni másnak igazi öröm
Csak egy lány… És mennyi értelmetlenül szenvedő ember, mennyi akaratlanul is kioltott Emberélet.
Csak egy lány… a sokmillió közül, de neki segítettek.
1999. 01. 28.
10 hozzászólás
Nagyon rövid. Érdemes volna ezzel a témával hosszabban foglalkozni, akár a lány “bőrébe bújva”.
Egyetértek Gunodával, rövid a történet, és több is lenne benne.. A lány szemszögéből leírva a szenvedést, ki lehetne bontani a történetet, illetve a küzdösét az életben maradásért.
Mindenesetre jó lenne, ha mindenkin segítenének, de sajnos nem ilyen a társadalmunk.
Köszönöm!!! Mindkettotoknek!!!
Megfontolom:D
Bizony, ismét tapasztalnom kell, hogy mintha túl gyorsan túl akarnál esni a történet leírásán, a lehető legjobban összesűríted a gondolataidat, szinte csak vázlatot írsz egy történetednek, amely szerint talán később megírhatnál egy hosszút… Ugyanakkor olyan szóképeket, kifejezéseket használsz, hogy helyenként egészen elkápráztatsz, vagy épp görcsbe rántod a gyomrom, néhol egészen lírai vagy. Osztom az előttem szólók véleményét: érdemes lenne nekiülni, nem sajnálni rá az időt és az oldalszámot. Ebből egy sokkal jobb, még szívszorítóbb történet kerekedhetne, ha “hagynád” kibontakozni.
Barátsággal: FWS
Kedves John von Sacchi!
Szívszorító történet osztottál meg velünk. A folytatását megírtad azóta?
ali baba
Kedves Zsolt!
Több időt szentelj az írásnak! Mély mondanivalóid vannak, de ne rohanj. Engedd, hogy kibomoljanak a szálak… Azt hiszem túl sok mondandód van az olvasók felé, és szeretnél mindent egyszerre. Szerintem, csak ennyi hiba.
Kedves Timi,
ez életem első alkotása……tele tapasztalatlansággal…….javítani nem szeretek….ami papírra van vetve majdnem szent……öröm számomra, hogy olvastál
udv.: John
Kedves John!
A téma remek lenne….Ha kicsit kibontanád. Nem pársoros a mondandód, ha mégis, akkor kicsit összeszedettebbnek kéne lennie. Túl sokat akarsz adni abból, ami benned van, de kevés rá tér.
Én is sokáig úgy voltam egy-egy alkotással, hogy mondhatott rá bárki bármit, én tökéletesnek éreztem. Az évek távlatából ez viszont nem így van. 🙂 Rájöttem,hogy lehet rajtuk csiszolni. Fontold meg!
Szió,
Igen kicsit siettél a dolgokkal. Nem baj, élete első alkotása szerintem mindenkinek ilyen, mivel " minden kezdet nehéz"!
üdv:
Eddie
Kedves John!
Jó, hogy gyógyulásról szól, jó hogy a hitről szól, jó, hogy van benne remény….mert ezeket a dolgokat olyan ritkán lehet látni/olvasni. A megfogalmazás kissé rohanós, ami jelen esetben nem feltétlenül baj, mert szerintem így is tökéletesen érzékelhetőek a történések, illetve ha jobban ki lenne bontva a történet, lehet, hogy a túlnyújtottság határait súrolná.
Köszönöm, hogy olvashattam.
üdv:
Zsuzsa