Csend és vér

Esteledik. Az utcán csak sietős, hazafelé igyekvő emberek koptatják a macskakövet. Minden csendes, csak a pára von glóriát az erőlködő utcai lámpa rozsdás burkolata köré. Dezső, a szenes köpött egyet a sarki kisközért kirakata előtt. Undorító párosítás.
A kirakatban díszelgő kövidinka és téliszalámi látványa láthatóan idegesítette. Ma még nem evett, nem ivott s csak az egyikre volt pénze. Persze, hogy a kocsmát választotta, ahol szerencsés esetben meghívják még egy pár italra, és esetleg néhány emberi szó is akad a tarsolyban. Büszkeségét – ha ugyan volt neki -, már régen levetkőzte. A fűtetlen, nyirkos lakás, a gyakori áram- és gázszolgáltatás-megvonás az egészségét is kikezdte. Persze a tüdejében felhalmozódott szénpor sem tett jót, de a köhögést már régen megszokta. A kocsmában ismerős arcok fogadták. Mindennapos vendégek, akiket nem vár otthon senki, akiknek az egyetlen szórakozás az alkoholtól fűtött beszélgetés.
Rózsi, a helyiség szőke tündére, az ősi ipart űzte, hol sörért, hol felesért, hol csak szánalomból. Szükség is volt a szolgálataira, rengeteg problémát megoldott és sok embert tartott éltben. Igazából senki nem szerette, de mindenkinek hiányzott volna. Valahogy, ha ott volt a közelben a sör is jobban esett, személyisége megnyugtatta a vendégeket. Sokan csak álmodoztak róla, csendesen, visszahúzódva. Ezekkel kicsit kacérkodott, és egy kedves szóért, mosolyért mindjárt akadt feles is.
Dezsőnek ma szerencséje volt, már az ajtóban megpillantotta Rózsit, aki sóvár szemekkel mustrálta a vendégeket. Ma valahogy nem akart beindulni az üzlet. Dezsőnek sem volt pénze, de ez nem zavarta. Ismerték egymást, neki volt hitele a lánynál.
– Na mi van? – szólította meg flegmán.
– Megyünk vacakolni? Van pénzed? – kérdezte most Rózsi.
– Ugyan már, pénzért nőt veszek.
Na ezt nem kellett volna mondania.
Rózsi vibráló szemekkel Dezső előtt termett, majd úgy, hogy mindenki lássa, belenyúlt a nadrágjába.
– Na, ha nagyobb lesz, akkor majd beszélhetünk róla – mondta és hangosan kacagott. Bántó, inkább rikácsolásra hasonlító, az alkoholtól ércesedett hangja volt. Dezső behúzta a nyakát, és megszégyenülten ment a pulthoz.
– Egy barackot – mondta halkan és egyhajtásra kiitta. A férfiak kuncogtak.
– Most jól megjártad. Látod, Rózsikával szépen kell beszélni – mondta egy tapasztalt öreg és kért egy felest Dezsőnek, aki nagyon hálás volt. Az ital megtette hatását, gyorsan túltette magát Rózsikán, aki szemtelenül vigyorogva, néha rákacsintott. Ő elfordította fejét és sértődötten köpött egyet. Az öreg néha oldalba lökte.
– Nézd, te tetszel annak a lánynak.
Dezsőnk nem volt vicces kedvében, de nem vette zokon. Talán valahol még legyezgette is a hiúságát. Csendesen szólt az öregnek.
– Ne magyarázzon, inkább ajánljon valami munkát, pénz kellene.
– Aha, nekem is – bólintott az öreg.
– Magának könnyű, maga nyugdíjas, magának ad az állam.
– Na attól, amit kapok, nem sok vacakolásra tellene – morgott és ő is köpött egyet, aztán kért meg egy felest.
– Ettél ma már? – kérdezte, de amikor Dezső nem válaszolt, kicsit visszahúzódott. Közben Rózsi el-eltünedezett egy-egy vendéggel, majd pár perc múlva mosolyogva újra megjelent.
– Ma szerencsétek van nyavalyások! – kiáltotta és marék pénzt dobott a pultra. – Ma én fizetek.
Senki nem kérdezte a pénz eredetét, inkább a tényt konstatálták. Egymást túlkiabálva rendeltek. A csapos morgott, a poharak csörögtek, és mindenki Rózsikát éltette. Dezsőnek is felcsillant a szeme és óvatosan átfogta a lány derekát, aki nem ellenkezett. Korához képest feszes bőre, szép mellei voltak. Már elmúlt negyven, de még nem hordott melltartót, ami miatt a környékbeli háziasszonyok is irigyelték néha.
Ittak, koccintottak és szent volt a béke. Dezső gyomra hangosat kordúlt, még az egyébként zajos kocsmában is tisztán hallatszott. Elszégyellte magát. Most itatták meg, igazán nem várhatja az etetést is. Rózsi rögtön vette a lapot és a szomszéd közértből egy kilós kenyeret hozott.
– Nesze egyél – tette elé és hátat fordított. Dezső röstellte magát, de az éhség nagy úr. Az öreg szólalt meg, talán kicsit hangosabban a kelleténél.
– Na mi van fiam? Kitartanak?
Dezső fejét elöntötte a vér.
– Na várjatok csak – mondta és kiment a kocsmából. Pár perc múlva csörömpölés hallatszott, majd sikítozás. Mindenki szaladt kifelé.
Dezső a földön feküdt, kezében téliszalámi és egy üveg kövidinka. Melléből a betört kirakatüveg hatalmas darabja állt ki.
Pár pillanat múlva az utca kiürült, csak a csend és vér időzött ott egy picit.