dolgok V.

Az íjam

A hosszúíj a legősibb fegyverek egyike, eredete az őskorba nyúlik vissza.
Csak néhány fafajból lehet erős, rugalmas és gyors íjat készíteni, a legalkalmasabb erre a tiszafa.
Ránézésre gyakran csak hitvány, ágasbogas, szeszélyes növésű bokor. Az értő szem azonban felfedezi az erőt rejtő törzset, ágat.
Természetes rétegzettsége és könnyűsége régóta a legkeresettebb íjfává tették.

Igen lassan nő, ezért a középkori Angliában, fogyatkozása miatt törvényekkel kellett szabályozni felhasználását. Az íjfaragó mestereknek három kőrisfaíj után volt szabad egy tiszafaíjat készíteniük. Birtoklását jövedelemhatárhoz kötötték.
Az angol, később a francia hadsereg gyalogosai által használt lőfegyverrel szemben a páncél sem jelentett biztonságos védelmet. Hadi alkalmazása a lovagkor végét jelentette.

A Rózsadombon sétálva figyeltem fel a kivágott rönkre, a lakóparkot építő munkások nem tudták, milyen ritkaságot pusztítanak el. Olcsón megkaptam. Négyfelé hasítás után a darabokat egy évre árnyékba tettem, hogy lassan, repedésmentesen száradjanak. A legegyenesebbet választottam ki.
Szekercével nagyoltam ki a formát, acélpengével finomítottam a felületet. Hossza testmagasságommal azonos. Vastagsága középen 3,6 centiméter, a karok végén 1,5 centiméter. Markolata egyszerű, rátekert bőrszalag, a húrakasztót marhatülökből alakítottam ki. A húr viasszal kezelt sodrott lenfonál, az erősebben igénybevett helyeken, a húr közepén, és a két végén, bandázzsal megerősítve. Méhviasszal, és politúrral kezeltem.

Ha felajzom az íjam, és kimegyek célba lőni, az idő lényegtelenné válik. Néha magam sem tudom, mióta állok leeresztett karral.
Néha nem is a találat, csak a nyílvessző tollainak sziszegése, a becsapódás tompa puffanása fontos.

Az íj is elfárad idővel. Azt mondják, a jól elkészített tiszafaíj körülbelül százezer lövést bír ki, aztán elkezdi elveszíteni az erejét, vagy eltörik. Ennyit körülbelül 10 év alatt lövök. Abból a rönkből még három íjat készíthetek.
Talán elég lesz.