Elszalasztott alkalom

Vannak elképzeléseink, gondolataink, vágyaink, hogy ekkor, meg ekkor ezt és ezt fogjuk tenni. Aztán eljön az idő és valami másért eltekintünk ezektől, meggyőzzük magunkat arról, hogy lesz még rá alkalom, azonban ez egyáltalán nem biztos.

Márti édesapja szorgalmas ember volt, aki a nyugdíjazását követően is szívesen dolgozott a szakmájában. Örült, hogy nem kell bejárnia a városba, a maga ura lehet, de a munka életeleme volt. Igaz, egy kertes családi házban, ahogy mondani szokás, mindig van mit tenni, de ő nem érte be ennyivel. Égett a keze alatt a munka, boldog volt, hogy még bírja erővel, energiával.

Márta arra gondolt, hogy a hetvenedik születésnapját emlékezetessé teszi. Pénze sohasem volt, inkább próbált kreatív lenni. Végül is született egy jó gondolata. Édesapja a munka mellett szeretett mulatni is. Sok alkalma nem volt rá, de ami adódott, azon jól érezte magát. Árva, szegény családból származó gyerekként abszolút hallását és zene iránti fogékonyságát nem volt lehetősége kibontakoztatni. Beérte azzal is, hogy hallás után bármit eljátszott a szájharmonikáján, mint egyetlen hangszerén. Ugyanakkor egy-egy alkalommal, mint például esküvő, szüreti mulatság, óév búcsúztató, ha kölcsönadtak neki rövid időre egy tangóharmonikát azon úgy játszott, mint ha tanulta volna, és a hangszer a sajátja lenne.

Márti ötlete az volt, hogy a munkahelyén dolgozó kollégáját és annak zenész társait – akik hobbizenészként léptek fel egy-egy alkalommal – bízza meg azzal, hogy édesapja születésnapján szerenádot adjanak. Ebben természetesen benne lett volna az is, hogy ő is játszhat majd a hangszeren, ha kedve tartja. A szerenádot ugyanis nem éjszakára, hanem ebéd utánra tervezte.

Teltek, múltak a napok, mikor is kiderült, hogy Márta egyik ismerősének a gyereke ezen a napon köt házasságot, amire az asszony meghívást kapott. Márti próbálta meggyőzni újdonsült partnerét arról, hogy számára fontos ez a nap, hiszen a hetven év kerek évforduló és neki erre a napra már van egy rég óta megálmodott terve, amivel egészen biztos, hogy édesapjának örömteli meglepetést tud szerezni, de ez nem hatotta meg a férfit, aki közölte vele, hogy ha nem jön az esküvőre, akkor ő se megy. Zsarolás volt a javából, de Márta nem látott át a szitán és bár sajnálta, hogy nem a terve szerint köszönti majd az édesapját, próbálta megnyugtatni magát azzal, hogy hiszen úgy se tudott róla senki, lesz még rá alkalma máskor is.

Az esküvő nem sikerült jól, – ép az ominózus férfi viselkedésének köszönhetően – így az asszony sajnálta, hogy engedett az erőszakos invitálásnak.

Természetesen nem maradt el édesapja köszöntése sem, arra a korábbiakban megszokott módon került sor és az ünnepelt, mint mindig, boldog volt, hogy a lánya nem felejtette el, és szokása szerint azzal kommentálta a csekélyke ajándékot, hogy „nem kellett volna költekezned kislányom”, miközben párás volt a szeme az örömtől.

A következő év már nem adatott meg nekik. Márti édesapja hosszas szenvedés után örökre elment, a hetvenegyedik életévet sem élte meg.

Évtizedek teltek azóta és még mindig nehéz visszagondolni arra, hogy miért nem tette meg azt, amit elgondolt, amit jónak tartott, amiről tudta, hogy méltó ünneplés lesz az édesapja számára. Késő, az elszalasztott alkalom nem tér vissza soha.