A lány sokáig készülődött, s eközben a fiú a kocsiban várta. A korai hold és a téli táj varázslatos szépsége ámulatba ejtette.
Rágyújtott.
A cigaretta sercegése és az öngyújtó lángja eszébe juttatta első találkozásukat:
„Tél volt. Mínusz 4-5 fokban állt – kezében egy szál rózsával – a Blaha Lujza téren és csak várt. Rápillantva az első pillanatban tudta ez szerelem első látásra. A vállig érő vörös haj, a kék szemek és az elbűvölő alak láttán csak néhány másodperc múltán tudott megszólalni:
– Szia, én Kovács Dávid vagyok.
– Szia, én meg Hajnal Éva.
– Örülök…
– Én is. Mehetünk?
– Persze.
Dávid átnyújtotta a rózsát, Éva megszagolta és elindultak a moziba.
Mivel a jegy már megvolt, csak egy kis POP – CORN -t és üdítőt vettek.
A film címe a” Házibuli” volt és a Karády – teremben játszották. Közeledett a film vége és Dávid felvetette, hogy menjenek el vacsorázni.
Egy eldugott, a város zajától távol eső vendéglőben kötöttek ki. A halkan szóló zene segített feloldódni nekik és belemerültek a beszélgetés végtelen mámorába. Közeledett a záróra, ezért úgy döntöttek elindulnak. Kint szállingózott a hó, de úgy gondolták, hogy sétálnak. A sétának a Jászai Mari téren vetettek véget, itt felültek a kettes villamosra. Bár késő volt az utca tele volt emberekkel. Figyelték egymást és a szemük úgy csillogott, mint a csillagszóró.”
E pillanatban Éva megjelent az ajtóban, fázósan behúzta a nyakát. Szép volt, mint mindig. Haja puha piheként hullott a vállára és volt benne valami megfoghatatlan, valami szavakba nem foglalható kisugárzása. Sugárzott a szépségtől, a bájtól és szinte vibrált körülötte a levegő. Dávid beindította a motort, Éva beszállt és elindultak. Esett a hó és a hófedte utcák látvány elvarázsolta őket. Halkan szólt a zene, beszélgettek. Kis idő múlva Dávid lassított, majd beállt egy üres parkolóba. A „Játék a kastélyban” című darabot nézték meg a Vígszínházban. Mikor vége lett az előadásnak Éva megkérdezte:
– Nincs kedved elmenni vacsorázni?
– Én is erre gondoltam. Tudod mit? Emlékszel a mi kis vendéglőnkre?
– Igen!
– Menjünk el oda.
– Nagyszerű ötlet.
Útközben Dávid nem gondolt másra csak az emlékekre és arra, hogy mennyire boldog Évával. A lány is ugyan ezt gondolta. Begördültek az étterem elé, s a hó esett szakadatlanul.
Egy nénike közeledett feléjük.
– Tessék a széphölgynek egy csokor rózsát fiatalember.
Dávid vett egy szép csokrot és bementek. A pincér az asztalukhoz kísérte őket, és vázába tette a virágcsokrot. Rendeltek. Ugyanaz a zene szólt, mint akkor és ez mégjobban az emlékek tengeréhez sodorta őket. Kis idő múlva Éva így szólt:
– Dávid mondanom kell valamit!
– Tessék csillagom.
– Gyermekünk lesz.
– Hát ez fantasztikus és mikor tudtad meg?
– Tegnap vált biztossá, a második hónapban vagyok.
Dávid lágyan megcsókolta őt, és közben majd kibújt a bőréből örömében. 4 éve, amióta házasok csak e két szónak az elhangzására vártak. Pezsgőt rendeltek vacsora után. Néhány percig csak nézték egymást. Nem tudtak megszólalni a boldogságtól. Szemeik könnycseppektől ragyogtak és nem gondoltak másra csak arra, hogy mennyire szeretik egymást.
– Szabad egy táncra? – kérdezte Dávid
– Örömmel.
A Bee Gees egyik száma szólt, Dávid átölelte őt és átadták magukat a zenének és a táncnak. A szám végén leültek, beszélgettek. Dávid rágyújtott, de ránézett Évára és ekkor összegyűrte a dobozban lévő cigarettákat, ami a kezében volt azt pedig eloltotta. Élvezték egymás tekintetét.
– Zárunk! – szólt udvariasan a pincér.
– Máris megyünk. – válaszolt Dávid.
Kiléptek az ajtón és gyalog indultak haza. Lassan elmerültek az emlékek tengerében.
És csak esett a hó, csak esett.
1999. 08. 26
6 hozzászólás
Olyan jóleső melegség töltött el ezt a novellát olvasva… olyan lágy, nyugodt, csendes és szinte hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet, de azért mégis akarom hinni, hogy megtörténhet, és akarom olvasni, és akarok benne elmerülni. Nagyon szép… grat!
Ez szép. Hangulatos történet,csak nekem hiányzik, hogy milyen apropóból találkoztak (társkereső hirdetés?).
Szia:9
Nos, nekem nem fontos, az apropó, a miért, és hogyan találkoztak.Megfogott a történet.Cselekmény, és hétköznapi történések nélkül bemutattál, egy házasságot, ahol csoda születik…Egy kis ember, akire 4 évet vártak.Ilyenkor 2x olyan fontossak az emlékek, a rózsa 100 többet ér mint először, mert ez nem szimpla emlék marad!
Nagyon szép, és magával ragadóan emberi a történet:Gratula
Kriszti
Kedvces Mindenki !!!
Köszönöm a hozzászólásokat:)
jól esett olvasni őket
John
Kedves John!
Jó kis történet, de érezni rajta, hogy még egészen korai novella. Kevés hangsúlyt fektetsz a szereplők lelki világára, az érzelmeik leírására, holott ebben a műben pont az lenne az apropó, hogy az olvasót átitassa az, amit a nő és a férfi egymás iránt éreznek.
“- Dávid mondanom kell valamit!
– Tessék csillagom.
– Gyermekünk lesz.
– Hát ez fantasztikus és mikor tudtad meg?
– Tegnap vált biztossá, a második hónapban vagyok.”
Ez a rész például egészen közömbösnek tűnt számomra, pedig végül úgy esett le, hogy erre építetted az egészet. Azt hiányolom, hogy a szereplők mondatai mellé nem írsz megjegyzéseket, az olvasó nem lepődik meg a férfivel együtt, nem szorul össze együtt a gyomruk. Színesebben, sokkal színesebben és sokkal több érzelemmel átitatva nagyon megható írásnak tartanám, így viszont csak annyit mondhatok rá, hogy kedves alkotás…
Baráti üdv.: FWS
Kellemes történet. A vége befejezetlen. Érdekelt volna hogyan tovább.Kitaláltnak tűnik.
Könnyed.Nekem tetszett.Szép.
Ági