Kedves olvasó!
Szeretnék egy minden realitást nélkülöző történetet, egy kitalált mesét megosztani veled.
Egyszer volt, hol nem volt, azt nem tudom, de hogy hol volt, azt tudom. Kergegóciában élt egyszer egy ifjú, aki versek írására adta a fejét. Nagyon szép dolgokat öntött rímekbe, ezért hamar megkedvelték az emberek. Nem kellett sokáig várni, és megjelent az ifjú első verses kötete.
A történet folytatásához tudni kell, hogy ebben az országban csupa gazdag ember élt. Nem csoda, hiszen itt mindenki, mindenért, mindenkinek fizetett. Fizetőeszközüket egyszerűen csak Kacajnak hívták, mert nevetve keresték meg munkájukkal, és jókedvűen is költötték el.
Az ifjú költő egyre ismertebb lett. Olyannyira, hogy egyszer az ország legtávolabbi csücskéből is megrendelte a verseskötetet egy érdeklődő. Mivel nagyon messze lakott egymástól a két ember, mindezt drótnélküli madártávírón beszélték meg. A poéta örömmel sietett a Hivatalba, hogy feladja a könyvet a megadott címre. Ez huszonhárom Kacajba került neki.
Amikor megérkezett a csomag, értesítést kapott az érdeklődő, aki sietve elindult a lakóhelyén álló Mellékhivatalba, hogy eljuttassa a könyv árát, kereken kettőszáz Kacajt, a költőnek. A Mellékhivatal dolgozója mosolyogva vette át az összeget, levonva a korábbi értesítésért járó tíz Kacajt, és vidáman integetett a távozó ügyfél után. Megkezdte az áttranszportálást a Főhivatal felé, levonva az összegből a Mellékhivatal költségeit, ami tizenhét Kacaj volt, és tíz Kacajt, mert ennyi volt annak a költsége, amiért később kiértesítették az érdeklődőt, hogy az összeget elküldték a költőnek.
A Főhivatal, amint megkapta, késlekedés nélkül továbbküldte a Hivatal felé a Kacajokat, de előtte levonta a maga harminchét Kacaját, ami természetesen járt a munkáért, és tizenöt Kacajt az értesítés miatt, amit elküldtek a Mellékhivatalnak, hogy minden rendben van.
A Hivatal hamar megkapta a Kacajokat. Értesítést küldött a Főhivatalnak az átvételről, ami tizenkettő Kacajba került. Értesítést küldött a poétának is, hogy megérkeztek a Kacajok. Ez szintén tizenkét Kacajba került.
A költő mosolyogva lépett be a Hivatal ajtaján, hogy átvegye a Kacajokat. Mivel nem jött azonnal, amikor az értesítőt megkapta, a Hivatal dolgozója levonta a második értesítésért járó tizenkét Kacajt. Továbbá tíz Kacajt a rendelkezésre tartásért, és huszonöt Kacajt, mint munkadíjat. A poétának volt egy kis tartozása is a hivatal felé. Nem sok, csak tizenhét Kacaj. Ezt ott helyben megbeszélték és letudták a megérkezett Kacajokból. A maradék huszonhárom Kacajt pedig leszámolták a költő kezébe.
A költőnek azonban volt ismét egy megrendelése, csak most az ország másik csücskéből, ezért, ha már úgyis itt járt a Hivatalban, szépen feladta a következő kötetet a megrendelőnek, visszaszámolva a huszonhárom Kacajt az ott dolgozó kezébe.
A mesém még tovább tartott volna, ha a Kacajok el nem fogytak volna.
Kész röhej, nem?
26 hozzászólás
Biztos, hoyg kitalált mese? 😀 Mostanában én is túl sokat kacagok. Elmegy tőle a jó hangulatom. 😀 🙁
Szia Csaba!
Természetesen, hiszen ilyen hely, ilyen ország a világon nem létezik! Sőt! Ilyen fizetőeszközről sem tudok.
🙂
ez még a jobbik kacaj… nekem még ennyi kacaj sem jutott…. de most nyertem tőled pár kacajt :-)))
kacajra fel Napvilág!!!
Szia Panka!
Aki sokat nevet, az meggazdagodik. Legalábbis, abban a meseországban.
Szia Artúr! 🙂
Azért jöttem be hozzád, mert csalogatott a cím, kedvem volt kacagni. Nem gondoltam, hogy ennyire átversz! :))) Azért sikerült nevetgélnem, a magam szerencsétlenségén is, mert jól ismerem ezt a folyamatot, a bürokráciával együtt.
Ez az ország létezik, nem mondom el, mi a neve, de már jártam ott. Nem könyv miatt, egészen más okból, de pontosan így működött ott is a "Hivatal". 🙂
Amúgy tényleg kész röhej! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Szó sincs itt semmiféle bürokráciáról. Kis községben Mellékhivatal működik. Nagyobb helyen Hivatal. Ezeket összefogja a Főhivatal. Mindenki a munkáját végzi. Hol itt a büro?
🙂
Köszönöm!
🙂 Egy kiválóan működő hierarchia. 🙂
Az összehangolt munka gyümölcse rengeteg kacagás.
🙂
Kedves Artúr!
Remek írásodért küldök öt kacajt! Többet is küldenék, de a drótnélküli madárnéző nem enged többet!
Hiába drága dolog mi felénk a kacaj! 😀
Judit
Köszönöm Judit!
Megkérlek, hogy ezt az öt kacajt ne add fel nekem a Hivatalon keresztül, mert most nincsenek plusz kacajaim.
🙂
Kedves Artúr én 10 kacajt adok ezért a vidám, és nagyon szellemes írásodért, amiért kacajra fakadtam. :))))))))))
Köszönöm szépen!
Látod? Működik a dolog, mert ide már csak öt kacaj érkezett meg.
🙂
A Tőled megszokott szellemesség!!!!
Imádtam olvasni.
Örömmel jártam Nálad.
Köszönöm szépen!
Én pedig örömmel vettem, hogy ismét olvastál, és a Tőled megszokott kedvességgel jelezted ezt nekem.
🙂
Jaj, nagyon jó írás…!
Kínomban kacagtam…
Van egy pont, ahol már mást nem lehet tenni…Ismerős ország ez…:)))
Köszönöm tőled a kacajokat!
🙂
Artúr!
Köszönöm a kacajt. Én is meghallottam, kacagtam is rajta nem titkolom. Épp jókor jött, -olyan búvalbélelt hangulatban voltam. No de most, – még küldök is vissza belőle. Jó kedvem lett. Valakitől hallottam ezt a mondást: " A nevetést a boldogság szüli, a kacagást az öröm, a röhejt az ostobaság." Mi tehát együtt örömködtünk itt a Napvilágon. Köszönet érte.Hallod a sok kis kacajt?
Szeretettel üdv:Vali
Köszönöm Vali!
Igen, hallom! Most akkor mi mind egyre gazdagabbak leszünk? De jó!
🙂
Szia!
Te kis szívtelen, hát egyetlen apró kacajocska se maradhatott szegény költőnek? Reméljük, írt korábban néhány vidám versikét is, hogy legalább olvasáskor…
Ági
Szia!
Ezek szerint jól számoltam. 🙂
Baj volna, ha a költő csak a kacajokért írna. Szerintem.
Kedves Artúr!
Borús hangulatom elrepítetted! Köszönöm a kis kacajt! 🙂
Ági
Köszönöm!
Már sráckoromban is pilótának akartam menni. Személyszállítás helyett mindenesetre biztonságosabb, ha csak hangulatokat repítek.
🙂
Ebből meggazdagszol 🙂
Köszönöm!
Akkor adok is belőle mindenkinek.
🙂
Főúr! Fizetek!
😀
Számla:
Az alkotás elolvasása – tizenöt kacaj.
Hozzászólás – hét kacaj.
Bő lére eresztett vélemény – tíz kacaj.
Az oldal görgetése – két kacaj.
Áfa – három kacaj.
Összesen – negyven kacaj.
Készpénzt nem áll módunkban elfogadni.