A reggel észrevétlenül osont be a szobába. Egy ideig megbújt a kicsiny terasz kockakövei között, rózsaszínűre festette a fehér karosszéket, aztán bekopogott a redőny résein, végigvonult a szobán, bebújt a meleg dunna alá, megcsiklandozta a szempillákat, kicsit elidőzött az öreg, fáradt arcon, végül hangtalanul tovalibbent.
Mamika felsóhajtott. Nem akarózott még felkelnie. Lustán kinyújtóztatta fájós lábait, összeszorította a szemét, hogy marasztalja még azt az édes álmot, amit megzavart a reggel tolakodása. Aztán eszébe jutott: nagy nap lesz a mai! A széken már kikészítve az ünneplő ruhája. A nővér tegnap még az ingét vasalta, hogy Mamika ma gyönyörű legyen. Igen, ma fel kell vennie a legszebb mosolyát, hiszen ma eljön. Ma biztosan eljön ő is. A fia. Beteg szegény, ritkán tud jönni, de ezt a napot nem felejtheti el, lakjon bármilyen messze.
50 éve egyedül élt, mióta a fia elment. A férje már régen meghalt, még a fiú Svájcba költözése előtt.(Szórend: még azelőtt, hogy a fia Svájcba…) Akkor azt hitte, nem éli túl. Rettenetes volt a magány. Az üres ház folyton hideg volt és minden sarok rájuk emlékezett. Különösen a fiú hiányzott. Hány éjszakát sírt át, hány nappalt dolgozott végig keményen, fáradhatatlanul, hogy valahogy múljon a nap, a hónap, az év. Minden vasárnap megfőzte a húslevest, a paprikás csirkét és a fánkot, fia kedvenceit, hátha megjön, hazajön, de az étel hétfőnként levándorolt a házmesterékhez. Az ágy is megvetve állt hónapokig.
Kezdetben ritkán jöttek hírek. Csak idegenek hoztak néha üzenetet, hogy jól van, minden rendben, de nem írhat, amint lehet, jelentkezik.
Soha nem felejti el azt a percet, amikor először telefonált. Csak állt, kezében az öreg telefonnal, hallgatta a fiát, aki csak annyit tudott mondani, hogy – Mamika, szeretlek!
Mire szólhatott volna, megszakadt a vonal. Pedig szerette volna belesikítani a világba: „Én is Fiam! Én is!”
De csak a kutya fülét tudta megvakarni, miközben kiesett a telefon a kezéből.
Aztán egyszer csak ott állt az ajtóban. Meg sem ismerte, eljárt felette az idő. Egy komoly, meglett férfi kért bebocsátást, amikor ajtót nyitott. Először el akarta küldeni, de az idegen megszólította: – Mamika, hát nem ismersz meg?
Azt hitte, elájul. Mennyi ideig kellett nélkülöznie ezt az arcot, ezt a kezet, amelyik ott pihent az övében. Azt sem tudta, mihez kezdjen. Rég nem főzött már húslevest. Rég nem szellőztette át az ágyneműt.
Azóta gyakrabban jön, főleg, mióta nyugdíjas lett. Azt kicsit sajnálja, hogy nem nősült meg, hogy unokái sincsenek, de a fontos mégiscsak az, hogy ma eljön. Ő, a Fiú.
– Jó reggelt Mamika! Jöjjön, segítek felöltözni! – köszönt be a nővér. – Nagy nap ez a mai, a Polgármester úr is eljön, a konyhában már itt a torta. Na, mit szól? Örül, Mamika?
– És ő? Mikor jön? Telefonált? – szólt türelmetlenül, miközben engedelmesen hagyta, hogy a nővér megfésülje.
– Türelem, Mamika! Ebédre biztosan itt lesz! – mondta az ápolónő mosolyogva, majd kilibbent a szobából.
Ólomlábakon vánszorgott az idő. Szomszédok jöttek virággal, mosollyal, de Mamika egyre az ajtót leste türelmetlenül. Nem figyelt a csacsogásra, a köszöntőkre, csak az órát nézte. Soha ilyen lassan nem ütötte el az időt az ódon óra, soha ennyire nem várta még az ebédre hívó hangot.
A nővér lekísérte az ebédlőbe. Megijesztette a sok idegen arc. Mindenki miatta jött el, őt ünnepelni gyűltek össze. A polgármester köszöntötte, de nem figyelt rá, az Igazgató ajándékot adott, észre sem vette, egyre csak az ajtót nézte, egyre csak várt, türelemmel és türelmetlenül, mint életében olyan sokszor. Felvágták a tortát, pezsgőt bontottak, meg sem kóstolta.
Épp elütötte a harang a delet, amikor nyílt az ajtó és a küszöbön megjelent Ő. A fiú öreg arca mosolygott, egyik kezében bot, másikban 100 szál vörös rózsa. Nehézkesen mozgott, félénken megállt a karosszék előtt, szinte egész testét eltakarta a hatalmas csokor.
– Most már minden rendben van! – szólt mosolyogva Mamika – Hol az a pezsgő?
2 hozzászólás
Szia!
Szép kor az a száz év! És milyen elkapott pillanat ez a nap. Azt hiszem, minden embernek más dolog a fontos. Elgondolkodtam, vajon mennyi idős lehet a fiú? Persze, ez nem lényeges a történet szempontjából, csak örömmel gondolkodtam lényegtelen dolgokon, miközben olvastalak. Remek írás. Elvitte messzire a képzeletemet.
Gratulálok!
üdv.
Köszönöm Artur!
Sokszor a lényegtelen dolgok a legfontosabbak. 🙂