Határon innen
Gyilkos üzenet
Holnap kora reggel utazik. Be kell szereznie néhány dolgot. Rövid elmélkedés után úgy döntött, vonattal fog utazni. A gondolat, hogy hazautazik fellelkesítette. Lassan egy éve nem járt a szülővárosában. Ismét felemelte a fejét és majdnem felkiáltott meglepetésében, mert a tiszt ott ült az asztalnál.
– Megijedtél? – kérdezte mosolyogva.
– Kicsit. Nem hallottam, amikor visszajöttél. – mondta, miközben az ajtó felé indult.
– Ki sem mentem innen.
Már félig az ajtón kívül volt, amikor a tiszttől ezt hallotta.
Ádám László nagyon unta már ezt a hetet. Egy hónapja dolgozott árokásóként a vállalkozónál, de eddig semmi eredményre nem jutott. Ma, azaz pénteken délután lesz fizetés. Nem türelmetlenkedett, csak monoton volt számára ez a hajnali korán ébredés. Minden reggel kiballagott a megbeszélt helyre, hogy a társaság furgonja időben felvehesse őt. Amikor beszállt, csak a padlón, a hátsó ülések között volt hely. Mindenki ott nyomorgott a szűk utastérben. Innen vitték nap, mint nap a terepre, ahol rendületlenül ásták a negyven centiméter széles, nyolcvan centiméter mély árkokat. Napi tizenkét méter volt előírva ahhoz, hogy megkaphassa a napi ezerkettőszáz forintot. Mivel ez egy összeszokott brigád volt, mindig úgy alakult, hogy Ádámnak jutott a ledöngölt, esetleg kemény, vagy kavicsos talaj. Egyszer sem tudta teljesíteni a tizenkét métert, de zokszó nélkül tette a dolgát. Ez az idő kevés volt még ahhoz, hogy befogadják. Azonban elég ahhoz, hogy már nem kekeckedtek vele sokat. Minden új brigádtagot az első fizetés után szoktak elfogadni, vagy kiutálni. Ez volt a választóvonal. Döntésük attól függött, ahogy a tag viselkedett, ha pénz került a zsebébe.
– Ki fog b.szni a kisfőnök a brigádból. K.rva lassan haladsz a szakaszoddal. – mondta neki ma kezdéskor a kopasz Tóni.
– Nem hiszem! – válaszolta Ádám.
– Csókos vagy nála?
– Nem, de nem fogjátok hagyni.
– Ugyan már miért nem?
– Akkor nektek kell kiásni a sz.r talajon az árkot. Így meg mindig én kapom.
Tóni csak köpött egyet, vigyorgott, miközben előkotorta a zsebéből a „piros mustangot”.
– Kérsz egy cigit? – nyújtotta oda.
Ádám lassan kihúzott a dobozból egy szálat. Megvárta, amíg Tóni tüzet ad neki.
– Látom, megint csak a fél készletet hoztad magaddal. – jegyezte meg a gyufát rázva.
– Ja! Csak a szipkát meg a csikktaposót. Csóró vagyok, különben mit keresnék itt?
– Majd ma nagykanállal ehetsz. Fizu lesz délután.
– Hol adják?
– A csöcsösben.
– Azt hittem, kihozza a furgon. Miért éppen a kocsmában?
– Ki van az találva b.zdmeg! A nagyfőnök a tulaj. Fizetnek, azután mindjárt költhetsz is náluk. Ki bírná megállni, ha egyszer ott a közelben a szesz?
– Igaz! Jó bőr a csapos nő is.
– Szemed levedd róla!
– Miért? Tán neked kell?
– Dehogy! A kisfőnök k.rogatja. Jaj! – kapta a kezét a szája elé Tóni.
– Mi van?
– Nem kellett volna elköpnöm. Ha a nagyfőnök fülébe jutna a dolog….
– Lenne balhé, mi?
– Fogd be a pofádat, vagy betöröm! Menjünk ásni! Dolog van.
Egész nap nem beszéltek egymással. Lapátolták a földet, de érezhető volt a levegőben, hogy ez a csend a délutánnak szól, mert mások sem nagyon beszélgettek. A munkába menekülve várta mindenki, hogy elteljen az idő. Mintha mindenki csak ezért az egy napért dolgozna. Amikor meglátták a furgont kanyarodni az úton, többeknek mosolyra húzódott a szája. Végre! Volt, aki már a szájában érezte a csapolt sör ízét. Mint a gyerekek, lökdösődve igyekeztek beszállni az utastérbe. A jókedv hamar eluralkodott rajtuk.
Ádám végignézett a kocsmaasztalok között. Alig volt már a többiek szemében értelmes tekintet. Fogta a korsó sörét és letelepedett Tóni mellé.
– Azért rendes a főnököktől, hogy elhozták a pénzt. – kezdte.
– Miről dumálsz haver? – böffentett egyet Tóni.
– Hát, hogy nem nekünk kellett elmenni érte.
– Nem nagy ügy. Itt van az iroda a szomszéd épületben. Egybe van falazva a krimóval. Csak egy belső ajtón kellett átjönni ide.
Ádám meglepődött ezen a híren. Felállt az asztaltól, hogy keressen egy nyugodtabb helyet, ahol gondolkodhat.
– Hé! Hová szédelegsz? – kiáltott utána Tóni. – Ha már arra jársz, hozzál még egy korsóval a jó öreg Tónidnak!
Csak legyintett egyet, és otthagyta az asztaltársaságot. A pultnál támaszkodva lassan összeállt a fejében egy terv. Figyelte, amint szépen elázik mindenki. Záróra felé járt már, amikor célba vette a mosdót. Benn az egyik boxban ráült a lehajtott vécétetőre. Figyelte a zajokat. Tisztán hallotta, ahogy sorra taszigálják ki a munkásokat az ajtón. Kulcsok csörrentek. Ekkor nyílt a mosdó külső ajtaja. Óvatosan felemelte a lábait. Felállt a tetőre és egy rugaszkodással az elválasztófal tetejére ült. Látta, amikor a csaposnő a kisfőnökkel sorra benéz minden boxba, hátha ott maradt valaki. Felfelé egyikük sem nézett. Minek is tették volna?
Megvárta, amíg az összes villanyt leoltják. Csendesen visszaereszkedett, majd lopakodva megindult az ajtó felé. Már a kocsmaasztalok között járt, amikor jobbról az átjáró ajtó felől suttogást hallott. Dermedten állt egy darabig. Azt hitte, mindenki elhagyja majd a krimót. A hangok azonban nem közeledtek. Elindult az iroda irányába. Az ajtó résnyire nyitva volt és világítás szűrődött át, a söntéspultra vetve némi kevéske fényt. Odaérve nagyon óvatosan belesett a szomszéd helyiségbe. Ilyen közelről már a szavakat is érthetően hallotta. A kisfőnök volt benn a csaposnővel. A férfi keze éppen a nő szoknyáját gyűrte fel annak dereka fölé.
– Miért nem hagysz nekem békét? – kérdezte ingerülten éppen a nő.
– Fogadj szót, vagy kirúgatlak az öreggel. Tudom, hogy mennyire kell neked ez a munka. Miből nevelnéd a porontyaidat, igaz?
– Meddig? Még meddig akarod ezt?
– Ameddig nekem jó.
– Jaj, istenem! Már egy fél éve! Szinte mindennap! – sóhajtott a nő.
– Ne lelkizz! Fordulj meg!
A nő engedelmeskedett. A férfi pedig durván lerántotta a fehérneműt és szinte azonnal nekiesett hátulról. A nő nyögött tőle. Nem élvezetből. Az arca eltorzult a fájdalomtól, de azért sem kiáltott. Nem is sikoltott. Ezt az örömöt nem akarta megadni a férfinek.
Ádám várt. Arra gondolt, hogy talán majd akkor tud akcióba lépni, ha ezek odaát befejezik. Nem tartott túl sokáig. A férfi hamar végzett. Szinte röfögött a kéjtől. „Mint egy disznó” – gondolta Ádám. Meglepve látta, hogy a nő az ajtó felé indul el. Arra, ahol ő éppen leselkedett. Hirtelen nem tudta, hová bújjon. Levetette magát a pult mögé.
– Holnap is itt legyél ám ilyenkor, mert megint jövök! – hallotta még a férfi hangját, ahogy a nőre kiáltott. Az ajtón azonban nem jött át senki. Sőt! A szomszéd szobából zárták be. „Tehát, nem innen mennek el, hanem az iroda épületéből.” – gondolta Ádám. Nem idegeskedett különösebben azon, hogy itt maradt. Senki sem fogja hiányolni. Biztos volt abban, hogy reggelig kijut innen. Azután hirtelen támadt egy ötlete. Ahhoz viszont sokkal előbb kell kijutnia. Milyen szerencse, hogy most a hétvégén, éppen a fizetésnap miatt, nem kell dolgozniuk. Sokan nem is lennének rá képesek. Ezt a főnökök is tudták. Csak hétfőn kezdenek ismét. Neki azonban estig el kell intéznie azt, amit kitalált. A terve egy része legalábbis erre épült.
Dél körül kényelmesen üldögélt egy söröző teraszán. Elégedetten gondolt arra, milyen sikeres volt a délelőtt. Sorra látogatta az ismerős utcákat. Elidőzött gyerekkora kedvenc helyein. Eszébe jutott az a pár csibész, akiktől sokat tanult. Leginkább olyan dolgokat, amik otthon tabunak számítottak. Vagy pedig olyasmiket, amiket csak olyan kölyköktől lehet tanulni, akik csonka családban, az utcán nőnek fel. Tőlük tudta meg a válaszokat az élet nagy kérdéseire. A nőkkel kapcsolatos tudnivalókról is kioktatták őt. Verekedni tanult tőlük. Lopni és bicskázni is. Azonban hiába járta végig a szokott helyeket, játszótereket, lépcsőházakat. Nem találta meg őket. Igaz, nem is reménykedett ebben.
Miközben nagyokat kortyolt a sörből, végig vette, mit tett. A névtelen levelet megírta, eljuttatta a nagyfőnökhöz. Abban leírt mindent. Az időpontot is, amikor rajtakaphatja a vejét a csaposnővel. Elég furcsa megoldásnak látszott, de abban bízott, hogy ebből lesz olyan nyom, amin elindulhat. Gondolta, ha az állóvíz nem fodrozódik, hát beledob egy kavicsot. Abból kikerekedhet valami érdekes. Még az is lehet, hogy a kisfőnök félelmében felnyomja a rendőrségen az öreget. Ez volna a legszebb az egészben.
Kényelmesen telt a délutánja is. Nézelődött a teraszról. Nem nagyon akaródzott elmenni innen. A kellemes napsütés, a hideg sör megtette a hatását. Szó szerint ellustult. Szürkületkor mégis hazaindult. Este biztos lesz egy kis balhé vállalkozóéknál. Majd hétfőn reggel megtudja, mi volt. Akkor majd terveket készít arra nézve, hogyan folytassa a munkáját. Jó érzés volt tudni, hogy a helyi rendőrfőnök is be van avatva a dologba. Ezzel legalább nem lesz gondja.
Hétfőn reggel a szokott helyen várta a furgont. Nem is kellett sokáig állnia ott. A furgon fékezett mellette, és már nyílt is az oldalajtó. Ahogy bedugta az utastérbe a fejét, csodálkozott, hogy alig ül bent valaki. Tóni visszalökte az autóból őt az utcára.
– Mi van bőrfejű? – kérdezte dühösen a kopaszt.
– Kussolj! Most én beszélek! Nem jöhetsz velünk melózni.
– Miért?
– Feketén vagy!
– Na és?
– Szombat este az öreg főnök leszúrta a kisfőnököt az irodában. Rajtakapta a csaposnővel. Az egész kóceráj tele van fakabáttal. Ellenőrzik az összes alvállalkozót is. Csak a rendes alkalmazottak dolgozhatnak most. Világos?
– Honnan tudod, hogy az öreg bicskázott?
– Figyelte a yard. Ezt mondják. Lebukott, amikor el akarta vinni a hullát. Lehet, hogy nekünk sem lesz sokáig melónk. Na! Csak azért álltunk meg, hogy szóljunk. Keress másik helyet! Indulunk! – kiáltott előre, és a furgon kaparva indult el a köves talajon!
Az őrnagy az irodában csendben hallgatta végig Ádám jelentését. Az utolsó mondatoknál felállt a székéből és a szokott tartásában az ablak elé állt. Kifelé bámult, mint mindig, amikor gondolkodott.
– Szóval, úgy érzed, rosszul oldottad meg a feladatot?
– Igen.
– Én a végeredményt veszem figyelembe. Azt sikerült elérned, amit kértünk. Az eszközök nem számítanak. Tudod, ennél sokkal véresebb megoldásokat is produkáltunk már.
– Én csak azt szerettem volna, ha felkavarodik az állóvíz. Ha végre történik valami, ami segít a feladat megoldásában. Nem számítottam erre a végkifejletre.
– Akkor nincs okod panaszra. Felkavartad, történt valami, a feladatot pedig megoldottad. Ádám László őrmester.
– Tessék?
– Jól hallottad. Előléptetlek.
– Egy ember haláláért?
– Nem. Egy többszörös gyilkos rács mögé juttatásáért. Majd megszokod, hogy néha az akció, vétlenek halálával is jár. Pihend ki magad. Reggel ismét jelentkezz itt nálam eligazításra.
12 hozzászólás
Látom óvakodsz a trágár kifejezésektől.Lelked rajta!Hadsereg nincs trágárság nélkül.Sajnos.A puritánabb korban élő Hasek sem tudta kikerülni,nem beszélve Heller:22-es csapdájáról.Ez már egy ilyen intézmény.Hofi mondta a bolondok házát parodizálva:" ha szorítást érzel a fejeden és nincs rajtad egyensapka,akkor jön a roham!"Grt.Z
Hofi mester utolérhetetlen. Megismételhetetlen.
Óvakodok a trágárságtól? Valamennyire igen, de amennyit muszáj, azért bele kell, hogy tegyek. Mindenesetre, nem fogom halmozni.
Köszönöm!
Jelzem: lelkesen olvasom a történetet, és idáig nagyon érdekesnek találom. Jól pörögnek az események, ráadásul mindamellett átérezhetőek a helyzetképek. Nekem nagyon tetszik.
Üdv: Tibor
Köszönöm Tibor!
Örülök annak, hogy érdekesnek tartod azt, amit írok. Jól meggondoltad? Hosszú lesz.
🙂
Én tudom, mennyi. Tudom, hol a vége, mert nem most írom, csak finomítom az egyes részeket. Még nagyon az elején van a történet.
Nem baj, jó történet sohasem lehet elég hosszú! 😀
Igazán lelkesítő sorok! Köszönöm!
Látom, földik vagyunk. Nincs rólad fotó, ezért nem tudom, találkoztunk-e már? Nem olyan nagy ez a város, és én elég sokfelé megfordulok benne.
🙂
Hát, ha igen, akkor is valószínűleg csak futólag. Nem vagy ismerős arcról…
Na, igen. Ez a fotó még hajamon koromban készült.
🙂
Most kicsit rövidebb a frizurám. Nem hátra fésülöm, hanem felfelé. Sápadtabb az arcom. Több a ráncom. Nem farmerben és nem bőrmellényben közlekedem. Szemüveg is van rajtam néha. A többi stimmel.
🙂
Kedves Artúr!
Hű, de jóvolt ez a rész is! Kicsit meglepődtem a végén, mert az "este az öreg főnök leszúrta a kisfőnököt az irodában" részt én úgy értettem, hogy megszidta.
Jó ez a szó, mert aztán nagyon elkerekedett a szemem, amikor kiderült, hogy a másik jelentésére kellett volna gondolnom, mert megölte.
Ezek szerint a romániai munkásait is megölte? Node miért? Őrült volt, vagy mi? Kicsit talán segíthetnél az olvasónak…
Judit
Köszönöm Judit!
Fogok segíteni az olvasónak, de az már a következő rész tartalma lesz. Nem mindig lesznek a részek külön egységek, sőt! Később is visszautalok majd korábban történt eseményekre, hiszen az élet maga is ilyen. Nem áll meg, és amihez egyszer közünk volt, ahhoz máskor is hozzátartozunk majd.
Nekem ez túlságosan véres. Miért szúrta le ezért a vőjét? Ha pofáncsapja, azt megértem. Ha kirúgja, azt megértem. Ha ő is dugta a csajt, hát istenem, akkor sógorok is voltak, akár ihattak volna rá egyet, vagy vérmérséklettől függően, kirúghatta volna mindkettőjüket.
Nem tudom. Ha így működnénk, akkor nem lennénk már ötmilliónyian sem, és mi lenne az én nyugdíjammal? 🙂 De, ha a történet folytatásához ez kell, akkor megadom magam.
„A jókedv hamar eluralkodott rajtuk.” Ezt kiváltanám egy ökörködő, laza párbeszéddel, ugratással.
Még mindig zavar, hogy nem tudom, hogy van-e új személyazonossága, hogy fenyegeti-e a veszély, hogy otthon fölismerhetik a halottnak vélt Ádám Lászlót.
Kíváncsian várom a folytatást. a
Látom már, hogy jó ötlet volt feltölteni a részeket. Remek, használható tanácsokat osztogatsz. Köszönöm! Nem biztos, hogy mind megfogadom, de a többségét biztosan. Profu Laci már kisegített éleslátásával, hozzáértésével. Útmutatásai alapján már sokat javítottam az eddigi részeken, de örülök, hogy felhívtad a figyelmemet rá, még nem eleget. Szuper!
Amint szusszantam kicsit és még egyszer elolvastam az instrukcióidat, neki esek a hat résznek, mint drótostót az ólajtónak.
🙂