Teremtés

Hát hol is kezdjem. A vizsga volt a legnehezebb. Én kaptam a szén alapú szerves élőlények alkotását. Minden szerves élőlény főként a szén atomjaiból áll. Meg természetesen foszfor, hidrogén, nitrogén, vas, cink, kalcium stb. Első lépésben ilyen atomokat kellett készíteni. Ez még a könnyebb része volt a feladatnak, mert a sorozatgyártás gyorsan megy.
Ezekből az atomokból molekulákat, vegyületeket, majd sejteket kellet építeni. Legelőször, a legegyszerűbb életformát, az egysejtűt kellett kialakítani. Amőbát, papucsállatkát, ostorost, stb. Végül beprogramozás az életre. Hogy viselkedjen, hogy mozogjon, hogy szaporodjon, milyenek legyenek a reakciói, tulajdonságai. Több millió fajtát készítettem. Mindegyik más volt. Ez volt a követelmény.
Aztán következtek a többsejtű élőlények. Szivacsok, moszatok, majd egyre bonyolultabbak. Gombák, mohák, harasztok, férgek… Majd további, még bonyolultabb élőlények. Rovarok, pókok, harasztok, fák, virágok. Kagylók, csigák.
Ezeket már úgy kellett felépíteni. Sejtről sejtre. Különböző sejtek létrehozásával kialakítani a szerveket, szerveződéseket. Ez már nehezebb volt. Mint egy fa fejlődésének minden mozzanatának. A magtól egészen addig a pillanatig, amikor a fa elpusztul. Ugyanez minden állattal. És aztán jött a neheze. A gerincesek.
Halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök. Mindegyikből több ezer fajtát készíteni. Mindegyiket felruházni különböző tulajdonságokkal. Mind-mind más külsőleg is és belsőleg is. Mindenből egy példányt. Mikor nagy sokára -ami az örökkévalóságban még egy pillanatnál is milliárdszor, milliárdszor rövidebb idő- elkészültem minden egyes élőlény, minden egyes fejlődési mozzanatával, jöhetett a fő vizsga. Az ember.
Az eddigi legbonyolultabb teremtmény. Felruházni értelemmel de nem annyival, hogy az egész agytérfogatát használja, mert akkor közelebb lenne hozzám, mint az összes többi élőlényhez. Adni neki vágyakat és álmokat, önfejlesztési képességet, érzelmeket, kreativitást, reményt, tudást, hitet, bölcsességet, hatalmat. Megalkotni a férfit és párját, a nőt. A fejlődés minden szakaszát a születéstől a halálig. És mindezek után, életre kellett kelteni minden élőlényt. Lelket adni nekik. Mindnek.
A vizsgának ez a része sikeresen befejeződött. De hiányzott még valami. El kellett helyezni valahol ezeket az életeket. Kellett egy hely, ahol a teremtményeim élhetnek és fejlődhetnek. Alkotni egy bolygót, ahol minden élet harmóniában lehet a másikkal. Ezt a bolygót tökéletesre kellett alkotni. Rajta kellett lenni az élet minden alkotóelemének. Különböző védelmi rendszerekkel felszerelve, mint például mágneses mező, gravitáció, levegő, a levegő megtartásához ózonréteg, víz, elektromosság, stb. Ezeknek az elemeknek pontos mennyiségűeknek kellett, hogy legyenek. Nem volt szabad egyikből sem túl sokat adni a bolygónak, mert akkor nem lesz képes fenntartani a törékeny életet.
Sokat kellett kísérletezni. Volt, amikor a vízből volt sok, ez egy szilárd mag körüli több ezer méter mélységű óceánbolygó lett. Volt, mikor az elektromosság volt eltúlozva. Itt több kilométer széles, rózsaszín villámok égették a bolygó felszínét. Akadt olyan, mikor az egész légtér ózonból állt. Vagy az egész bolygó egy hatalmas mágnes lett.
Úgy kellett megalkotni, hogy tökéletes legyen. Ha bármelyik elemből nem a pontos mennyiséget raktam, egy idő után felesősödött, vagy teljesen eltűnt. De a végén, több millió után sikerült. Megalkottam a tökéletes bolygót: a Földet.
A vizsgám sikerült. Elhelyeztem a Földön az összes életet. De ezt a bolygót el kellett helyezni a térben, távol a többiek alkotásaitól. Ez volt a szabály.
Fogtam tehát egy szénatomot, elvittem a bolygómat az atom magjáig, majd az egyik proton belsejében egyre kisebbre és kisebbre zsugorítva, vittem tovább a kvarkok közé. Ott kiválasztottam egy kvarkot a sok közül, és zsugorítottam tovább művemet. Zsugorítottam, mikor már csak fényes energia vett körül, és tovább. Az energia egy idő után elkezdett szemcsés lenni, darabos. Még tovább kicsinyítettem, a galaxishalmazok láncolatán át egészen egy galaxisig, azon belül egy csillagig.
Kiválasztottam ezen csillag egy bolygóját és ráléptem. Fogtam egy földrögöt, és tovább zsugorodtam, kezemben a Földdel. Le egészen egy atomig, és tovább. Az atommagon át, a protonon át, a vibrálva táncoló kvarkokon át, az energián keresztül a galaxisokig, és tovább egy galaxis egy csillagjához, annak egy bolygójához. Rálépve felemeltem egy követ, és zsugorodtam tovább. Az atomig. Az atommagban lévő protonon át, a vibráló energián keresztül, a galaxishalmazokig, kiválasztva egy galaxist, annak egy fiatal csillagját, amely nincs se túl közel a galaxis középpontjához, se túl távol. Be a csillagrendszerbe, ahol már nyolc bolygó keringett. Megválasztva a csillagtól az ideális távolságot, elhelyeztem alkotásomat a bolygók közt a harmadik helyen.
Azóta is ott kering.

VÉGE