A buszon Ágnesen kívül még, hatan utaztak. Vegyes az életkor, egészen a huszonévestől a hatvanévesig bezárólag. A korai időpont, csak arra volt elegendő, a szemekkel átpásztázni az arcokat. Amúgy is mindenki a saját gondolataiba merülve utazik. Az elhelyezkedés után arra gondolt, Attila mikor fedezheti majd fel a levelét. Bár álmában tudta a teendői rutinját a munkahelyén. Nem akart dramatizálni, búcsú ömlengést küldeni. A kaput nem kulcsra zárta, ha akar besétálhat rajta, s hát akkor boldog lesz. Mindenképpen időre van szükségük.
Ágnes tudta azt is nem szellemi munkát fog végezni mint idehaza. Nem üzlet asszony lesz, hanem kétkezi munkájával kell a tartósabb jövőt előteremteni. Háztartás fog vezetni, ápolni beteg embereket. Valamikor régen pályaválasztás idején gondolt arra az egészségügyben elhelyezkedne majd szívesen, aztán mégis elmaradt. Most úgy látszik a sors kezébe adta a lehetőséget. Megbirkózhat vele, kipróbálhatja magát. Az emberek nyelvén értett, hiszen az eddigi munkájának kilencven százalékát a kommunikáció töltötte be. Persze idegen nyelven más, nehezebb is. Viszont az emberi megnyilvánulások, egy mosoly, egy gesztus, egy simogatás csodát bír művelni. Ez a fajta „nyelv” nemzetközi. Ezek a gondolatok megnyugtatóak voltak számára.
Vele párhuzamosan kicsit beljebb egy körülbelül vele egykorú nő ült. Tekintetük többször összetalálkozott. Az első benyomás Ágnes részéről szimpatikus volt. El is határozta a kellő pillanatban szóba elegyedik vele.
Közben a sofőr elmondta, négy öt alkalommal fog hosszabb- rövidebb időre megállni pihenőt tartani, amikor is mindenki elvégezheti a dolgát, kinyújtóztathatják végtagjaikat.
Már egy jó ideje utaztak, amikor busz lekanyarodott egy benzinkút felé.
-Itt megállunk negyed órára, kérek mindenkit pontosan érkezzen vissza, hogy tartani tudjuk a tervezett utazást.- közölte a sofőr.
Ágnes belebújt a blézerébe, a kis táskáját a hóna alá csapva gyors léptekkel elindult a mosdó irányába. A szimpatikus nő a buszról közvetlenül mögötte haladt. A mosdóban várni kellett ugyanis egy turista busz utasaiból álló csoport elfoglalta a helyiséget. Ágnes gondolta most itt a kellő pillanat ahhoz, hogy megszólítsa útitársát. A hirtelen gondolatot, gyors tett követte. A kezét nyújtotta felé, és bemutatkozott.
-Evelin vagyok. Üdvözöllek!-mosolyodott el a nő.
-Remélem még lesz arra is idő, hogy megigyunk egy kávét. Velem tartasz?-kezdte Ágnes a beszélgetést.
-Feltéve a bejutunk időben elvégezni a dolgunkat akkor igen.
Közben haladt a sor, és pár perc múlva már a bárszéken ülve kortyolgatták a feketét. Kiderült, mivel
az első kérdés magától érthető volt ki hová megy? Ugyanabban a községben fognak élni ,dolgozni.
-Ez remek!-kiáltott fel Ágnes. Mióta dolgozol kint?
-Én már három éve rendszeresen kijárok. Szerencsére ugyanarra a helyre. Jól megbecsülnek, igazából már családtagként kezelnek. Segítek neked, ha megengeded a kezdeti nehézségek leküzdésében. Más világ, bele kell rázódni, de mindenképpen érezni fogod, mennyivel jobb. Tapasztalatból beszélek. Csupán egyet sajnálok, mégpedig azt, hogy nem korábban kaptam észbe.
Hasonlóan gondolta Ágnes is, hiszen eszébe jutott, mennyit vajúdott azon… Ő hagyja el az országot? Pár évvel ezelőtt még mindenkit őrültnek tartott aki kint dolgozott. Persze más volt a helyzete. Akkor még virágzott az üzlet. Azt hitte ez másként nem is lehet. Hitt a szorgalmában, nem utolsó sorban a szakmai tudásában. Céltudatosan szervezte meg a mindennapjait és aratott. S egy napon, minden összeomlani látszott. Mint a kártyavár, dőltek be az üzletek. Bevált módszerei csődöt mondtak. Nem személy szerint neki nem hittek, egész egyszerűen nem mertek befektetni a tárgyalópartnerei. Nincs tőkegarancia. Egyelőre ez a szomorú jelen. Ágnes vívódott hogyan éli ezt túl? Deficites hónapok sorozata fog eljönni. Vállalkozói restanciái nőttek. Amennyire csak bírta
leszűkítette a költségeit, viszont a járulék megfizetése alól nincs menekvés. Mindenképpen valami áthidaló megoldást kellett keresni, ami jövedelemhez juttatja. Bele kell fogni valami másba is.
Több lábon állás. Na de mibe? Akkor jött az ajánlat, a lehetőség. Döntött.
Most itt beszélget, lassan maga mögött hagyva az országot-
-Köszönöm a segítséget, már ami a felajánlást illeti. Biztosan élni fogok vele, amennyiben szükségesnek érzem. Azonnal szólni fogok. -felelte Ágnes.
Fizettek, majd elindultak a busz irányába. Evelin még egy akciót lebonyolított, elintézte pár pillanat alatt, hogy egymás mellett folytassák az utazást. Így sok minden szóba került. Nevetgéltek, felszabadultak voltak. Ágnesnek megnyugtató érzést biztonságérzetet nyújtott a kezdeti barátkozás.
Bárcsak ilyen könnyedén haladna minden!-ábrándozott.
Nem is sejtette mennyi, és micsoda megpróbáltatások várnak rá.
8 hozzászólás
Kedves Marietta!
Tetszik a regényed, és nagyon kíváncsi vagyok a továbbiakra.
Szeretettel: Kata
Bízom abban,a fordulatok, folyamatosan érdekessé teszik majd az olvasók számára.:-)
Szeretettel:Marietta
Óh…Látom már feltetted a 4. részt is… alig várom tovább olvasni…sejtek benne egy kis romantikát…:)))))
Puszillak!
Ez is, az is, turmixolunk no majd…. lesz bőség !))))))
Puszi!
Kedves Marietta!
Egy nagyon kicsit rólam is szól, én Bécsben dolgozom egy idősek otthonában. Nem könnyű.
Puszi:Margó
Szia!
Egy picit rólam is, én is kint dolgozom:-).Igen tudom! Nem könnyű, viszont szép, s azt hiszem ez sok mindennel felér.További kellemes időtöltést itt nálam.
Szép estét:Marietta
Kedves Marietta!
Haladok veled, s vízeséseddel!:)
Figyelem tovább az eseményt!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Szia!
Köszönöm,hogy időt szánsz az olvasásra, és kitartó vagy.
Szép estét kívánok:Marietta