Óh! A lakás, ami régen enyém volt,
egykori házam mára a Mennybolt
ívein áll és őrzi az Isten;
pont ugyan úgy van, nem kap időskort,
mint mikor ott élt vélem a Kincsem!
Tarka virágok kint a futókán
végig a tornácon, s a gerendán!
S benn derűsen tágas folyosókkal
otthonom úgy, mint rég mosolyog rám
tűnt szerelemmel, hajdani csókkal.
Lomblepedőn gomborka virágok,
mint nyoszolyán a selyemsimítások;
vén fügefám pompát ereget;
sok fecske is eljött, s én se hiányzok.
Már csakis Ő nincs, merre lehet?
Jó öreg ajtóm fordul a pánton
nyitva felejtvén éji románcon
Menny kapujába kereshetem Őt;
Ám Édesemet már halva találom,
Tágra kinyitva pokoltemetőt.
Az udvarom éke a kút és a forrás,
fénylik a márvány s hallik a csorgás
messzire visszhangozva szerelmet.
Késve hasít és kínoz e korbács,
merre találhatok újra kegyelmet?
Azt a gyönyört el nem feledem,
hogy reggel a kútnál felfedezem,
mint meztelenül fürdőzik ez Angyal.
Melleit, ajkát szemre veszem,
s ő elfedi testét hóval, avarral.
Fürtjei által rejti el arcát;
fél keze fogja derékra a szoknyát,
mirtuszi fátyolok árnyaiban,
eltűnt ez a kislány, elmenekült hát
messze borostyán ágaiban.
Eredetileg így:
¡Entre las yedras!
La casa aquella donde vivía
la que no ha vuelto, la que fué mía
y hoy en los cielos mora con Dios;
¡está lo mismo que en aquel día
en que á ocuprla fuimos los dos!
¡Ah! ¡Cuán alegras los corredores!
Enredaderas llenas de flores
en el alero y el barandal!
Como en los tiempos de mis amores
todo es risueño, todo está igual.
En las hojosas verdes cortinas
han vuelto á abrirse las camelinas;
la antigua higuera reverdeció;
ya regresaron las golondrinas
y hasta yo he vuelto, pero ella no.
Gira en sus goznes la misma puerta
que á nuestras citas fácil y abierta
puerta del Cielo llegué á llamar;
¡cuando mi niña la cruzó muerta
la abrió el infierno de par en par!
Decora el patio la misma fuente
y en el marmóreo tazón luciente
resuena el chorro borbotador.
¡Ay! ¡Como el eco dulce y doliente
de sus postreras frases de amor!
No se me olvida que una mañana
como á una nueva Samaritana,
junto á esa fuente la sorprendí,
desnudo el seno de nieve y grana
que arropó al punto que yo la vi.
Soltó el cabello sobre la espalda;
con una mano cogió la falda,
con la otra mano su faz cubrió,
y entre la clámide verde esmeralda
de mirto y yedras, despareció…