A falu szélén áll egy apró ház,
vályogfalú, szalmatetős óság,
lián óvja, mint tüske a rózsát.-
Udvarán hordó, benne egy pulya,
felfröccsen a víz újra, meg újra,
száll a kacaj, szép emlék és buja! –
Belül minden néma, minden csendes,
körötte léttel teli a fenyves,
mohó, társra éhes tekintettel,
a sövényre szállt egy csíz, egy cserfes
körül kémlelt: minden halk, nesztelen,
a loncból vágyillat serken, enyhe.
Valami elmúlt, ám itt a remény,
hozzálépek. Hallod e bús zenét?
Tán fáj neki? Begyógyítom sebét.
7 hozzászólás
Kedves Suzanne!
Nagayon tetszett!
"
vályogfalú, szalmatetős óság,
lián óvja, mint tüske a rózsát.-"
A képek,hasonlatok.az egész
nosztalgia,ami körülötte szálldos;
remek!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép estét
Kedves Sailor!
Köszönöm szépen a gratulációt.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Nekem is tetszik. A természet és az ember ilyen kapcsolata. Jól leírtad.
Kedves Madár!
Köszönöm szépen a gratulációt.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa😊
Nagyon megfogott ez az írásod.
Kedvenc strófám:
"Valami elmúlt, ám itt a remény,
hozzálépek. Hallod e bús zenét?
Tán fáj neki? Begyógyítom sebét."
Szeretettel: Alkonyi
Kedves Alkonyi!
Ó, de jó! Úgy örülök.
Köszönöm szépen a gratulációt.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
"A falu szélén áll egy apró ház,
vályogfalú, szalmatetős óság,
lián óvja, mint tüske a rózsát."
Nagyon,nagyon szép kép
Szeretettel:sailor