Nem megyek a hegyre,
meredekebb egyre,
nincs jégcsákány, sem szeg,
s én mint félszeg, keszeg
alkatú hópárduc…, inkább hócica,
csúcsot hogy hódítana?
Bakancsom, kötelem
gyengécske van nekem,
az még elszakadna,
odafenn maradna,
én meg lezuhannék,
szakadékba esnék…
Itt egy lankás dombocska,
nem taksálják azt sokra,
ha rá felsétálok,
tetején megállok,
ez számomra nyerő,
nincs ritka levegő,
szirteken szél, jeges,
nem vagyok ideges…
hóvakság sem zavar,
s csúcsra jutok hamar.
Vissza nem fordulok,
hótól sem vakulok.
Napocska szépen süss!
Lecsücsülök én, csüccs -,
tetején a dombnak,
árnyában falombnak.
Guinness-könyvbe hidd el,
e tett nem lesz vésve,
ámde hazaérek
épségben ebédre,
asztalodhoz ülök,
ott melléd csücsülök,
csüccs!
4 hozzászólás
Nagyon jó ez a humoros versed is. Szeretem olvasni, mert valahogy mindig vidámmá tesz.
Mondhatom, hogy nagy élvezettel olvastam.
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm Kata az olvasást és a hozzászólásokat! Remélem meghozta a kedvedet egy kisebb domb megmászásához a fentebbi vers? 🙂
Üdv.: alberth
Üdvözletem, Albert!
Haláli a versed a "bátor" hócicáról, aki megmászta a lankás dombocskát. Nagyon jól szórakoztam, köszönöm a könnyed perceket!
Üdvözlettel: Laca 🙂
Én is köszönöm, hogy olvastál, kedves Laca! No meg örülök, hogy felvidított a vers! 🙂
Üdvözlettel: alberth