egy kép, mely majd ötven éve késér,
egy folyó, mely annyira hiányzik
egy álom, amiről álmodok én.
Ez a nagy Tisza, ott Óbecsénél
e képet látod ott a turbinától,
már oly régen nem voltam én otthon
de e képet, minden éjjel látom.
Arra a Kishajó állomásra
már sokan alig emlékeznek,
Törökbecsére ment a Kishajó
vele oda, soha sem mehettem.
„Vigyenek el engem is magukkal” –
a parton naponta könyörögtem,
„Mönny innön gyerök!” – mondták a lálók
de én tovább, bennük gyönyörködtem.
Mégis megöregedtem az nélkül,
hogy egyszer is, Kishajóban üljek,
ez is, egy be nem teljesül álom
melyeket honvágyak újra szülnek.
Nem akarok a múltra gondolni
ma itt, a mában szeretnék élni,
ami elmúlt, az ma már csak emlék
de azért mégis, jó róla beszélni.
Azért egyszer, mégis haza megyek
's kiülök a nagytemplom sarkára,
megnézek minden elmenő embert,
ráakadok e egy régi barátra?
Két éve voltam utoljára otthon
akkor mondtam ott ironikusan,
lehet többen megismertek volna
ha kinn álltam volna, Timbuktuban.