A kék folyó minden
nappal közelebb folyt
hozzánk, medre helye
folyton változott a földben.
Pillanatonként közelebbről
hallatszott a kék csobogás,
míg egy nap a tomboló meder
két partján kezdtünk el létezni.
Az átkelés napról napra
nehézkesebbé vált,
de a hidak volt még,
mit összekössenek.
Az örvények egyre
feljebb csaptak.
Egy nap a mélykék víz
elsodort mindkettőnket
anélkül, hogy észrevettük volna.
3 hozzászólás
Remélem egymásnak sodort, s nem egymás mellett sodródtatok! Tetszett a versed! Grat!
Nemrég szakítottam a barátnőmmel, illetve szakítófélben vagyunk, de mikor ez íródott, már akkor sem mindig értettük meg egymást…
sajnálom Balázs, bár butaság olyasmit sajnálni, ami nem volt jó…s tudd minden szakítás egy új remény egy jobbra! Ezt kívánom!:)