Az éjre készülő kis szobában
csendben szelidülnek a kontúrok,
fáradt szemedben csillagot gyújtok,
ha utat vesztenék, megtaláljam.
Mint Dunán a kacsázó kavicsok
keltette aprócska hullámtaréj,
egymásra gyűrve mát és tegnapot,
elsimult, békés holnapról mesélj.
Neked elhiszem, mert így akarom,
borítsunk kámzsát a valóságra.
Hadd legyen a kettőnk igazsága
egy minden felett álló hatalom.
6 hozzászólás
Egyszerű, és szép. Szeretem a verseidet.
Selanne
Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen 🙂
Erika
Hű, de szép! Kicsit meg is borzongtam, nagyon tetszett. És valahol ott volt Attila is.
Nagyszerű vers!
üdv.K.
Kedves Kati, köszönöm szépen 🙂 Attila mindannyiunkban ott van, szerintem 🙂
Erika
Remek ez a versed (is) Neti, kisimultak, szépen hullámzóak bennem a gondolatai, a rímképlet sajátos belső ringást ad nekem. A zárásod is nagyon szép, jó erejű, széles, ugyanakkor rendkívül személyes. Örömmel olvastalak.
aLéb
Köszönöm szépen, nagyon örülök az elismerésednek, sokat jelent nekem 🙂
Erika